Meleg rapperrel dolgozott fel egy hatvanas évekbeli slágert az Icona Pop

2013.08.28. 20:16, Frontrecorder

icona.jpg

Az idei nyár egyik csapból is folyó slágere az Icona Pop I Love It című száma (amely jelenleg is az első tízben szerepel a MAHASZ rádiós játszási listáján). A nagy nemzetközi áttörésre predesztinált svéd elektropop csajsziduó július végén kiadott egy újabb kislemezt (All Night), most pedig egy ötven évvel ezelőtti rágógumipop dal meglepő feldolgozásával álltak elő, azaz vették fel új verzióban az egyik legegyedibb queer rapper, Zebra Katz közreműködésével.

icona_pop_this_is_album_cover.jpgA stockholmi illetőségű Caroline Hjelt és Aino Jawo 2009 februárjába alakították meg duójukat, az első kislemezdaluk két évvel később jelent meg (Manners), a svéd producerek, mint Style Of Eye, a Robynnal is dolgozó Patrick Berger és Elof Loelv (pl. Niki & The Dove, Pixie Lott) bevonásával felvett első albumuk tavaly novemberben jelent meg kizárólag Svédországban. Ezen már szerepelt az I Love It (a dalt részben Charli XCX írta és énekel is benne), amely 2012 májusában jött ki kislemezen. A vidám nemtörődömséget sugárzó, önfeledten kiabálós dal tulajdonképpen már tavaly nyáron számos országban népszerű volt, de igazán világslágerré agyonjátszott dallá csak idén vált (közben szerepelt az HBO Girls című sorozatában, mobiltelefonreklámban és a Glee-ben, és még a Sütiszörny a Szezám utcából is feldolgozta) - a sikerszériája megkoronázásaként pedig június utolsó hetében elfoglalta a brit slágerlista első helyét (az ABBA óta az Icona Pop a 19. svéd együttes, amelynek ez sikerült). Az I Love It helyet kapott a lányok második, illetve első nemzetközi terjesztésű albumán, ahogyan a We Got the World és a Ready for the Weekend is rajta lesz a This Is... Icona Pop című, Amerikában szeptember 27-én, Angliában október 7-én megjelenő lemezen. Sőt, a duó által most közzétett szám sem új; egyrészt mert a My Party egy eredetileg a hatvanas évek elején született teeny bopper dal, ami Lesley Gore előadásában lett listavezető sláger 1963-ban, másrészt mert a dal lassú, trapes beütésű és egészen komor hangvételű feldolgozása már szerepelt a 2012-es Icona Pop-albumon. Ebben az új változatban az eredeti vendégrapper Smiler helyét Zebra Katz vette át, és adott hozzá lúdbőröztető hangjával még egy kis sötét tónust: 

Az új albumról elsőként kislemezen kiadott, lánybarátságot éltető Girlfriend klipje:

Ez pedig a második, legutóbbi kislemezdal, az All Night:

Címkék: icona pop
https://recorder.blog.hu/2013/08/28/meleg_rapperrel_dolgozott_fel_egy_hatvanas_evekbeli_slagert_az_icona_pop
Meleg rapperrel dolgozott fel egy hatvanas évekbeli slágert az Icona Pop

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr1005482329

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása