Bárhol, bármikor – Bossa nova

2013.08.17. 17:20, rerecorder

carnaval-no-rio-de-janeiro-19651.jpg

Hogy miért írunk Brazíliáról? Különösebb apropója nincsen. Persze ráfoghatjuk, hogy jövőre ott lesz a foci vébé, aztán két évre rá olimpia Rióban és hogy az országra egyre több fókusz vetül. Vagy, hogy több, az elmúlt években feltűnt dalban szerepel régi brazil szám hangmintája (legutóbbi ilyen Gotye világslágere, a Somebody That I Used To Know, benne Luiz Bonfá 1967-es Sevilla című dalából vett részlettel). A legjobb magyarázat azonban mégiscsak a Nyár. A világ által klasszik brazil zeneként imádott műfajok kvintesszenciálisan nyáriak, ugyanakkor túlságosan szerteágazóak, így a témát két részletben közöljük. Először középpontban a bossa nova, aztán majd folytatjuk a tropicáliával.

Bármilyen körülmények között

Astrud+Gilberto+Astrud_05.jpg1964, december, karácsonyi szünet; Sun Valley síparadicsom, Idaho állam. A bárban keresztbe rakott lábukat lóbáló huszonéves csajok, az egyikük arca előtt itallap, a háttérben csoszogó bossa nova ütem, megszólal az énekhang, a rejtőzködő lány felfedi kilétét, és nahát, hiszen ő Astrud Gilberto, a dal pedig nem más, mint a Girl From Ipanemaa jelenet a kedves és szórakoztató Get Yourself A College Girl című amerikai filmből van, és szinte mindent elárul a műfajról.

Mert pont ez a szép a bossa novában. Hiszen ez akár a balatonfüredi SZOT üdülőben is lejátszódhatott volna, augusztus végén, 1966-ban. Vagy 1975-ben a Bambi presszóban, egy ködös novemberi napon. Vagy New Yorkban. Vagy Párizsban. Vagy Tokióban. Bárhol. Bármikor. Bármilyen körülmények között. Mert a bossa nova pontosan úgy szólalt meg először 1958-ban, ahogyan 2345-ben fog megszólalni; semmihez sem hasonlítható-fogható módon. Mintha örökké a tengerparti homokba letett rádióból duruzsolna. Mintha örökké „örökké” lenne. Mintha nem lenne „örökké”. Mintha, á, mindegy is.

Brazília, ötvenes évek

Az ötvenes évek végén úgy tűnt, hogy Brazília az egyik legjobb hely, ami csak létezhet a világon. Egészen pontosan az 1956 és 1961 közé eső időszakról, Juscelino Kubitschek elnökségéről van szó. Szárnyaló gazdaság, merész tervek, például egy új főváros létrehozásáról, amit három és fél év alatt meg is csináltak, Brasília néven, lenyűgöző, jobb híján futuristának nevezhető épületek megalkotásával; Lucio Costa, Roberto Bulre Marx és persze Oscar Niemeyer építészek vezetésével. Aztán persze a foci, az 1958-as világbajnokság, amit többek között a 17 éves Pelé vezetésével megnyertek. Meg hát a zene. Mondom, az egyik legjobb hely a világon.

Átszambáztak bossába

joao-gilberto.jpgTehát 1958-ban járunk, a másik leghíresebb brazil stílusirányzatot, a szambát már nagyjából mindenki ismeri, sőt, hát kis túlzással azt is mondhatjuk, hogy egy ország szíve ver a szamba ütemekre, hiszen a 19-dik század közepétől kezdve viszonylag jól nyomon követhető műfaj. Majd abban az évben megjelenik Elizete Cardoso énekesnő Canção do Amor Demais című albuma, rajta a világ első bossa nova dala, a Chega de Saudade, és onnantól kezdve nem vitás, hogy az ország szíve milyen ritmusra lüktet. Persze ez megtörténhetett volna 1956-ban is, hiszen az első bossa nova szám, a Bim-Bom valójában akkor született, João Gilberto (balra feleségével Astruddal) gitárján, aki a São Francisco folyó partján henyélt, miközben figyelte a parton sétáló mosónőket. Ugyanis a jellegzetes ritmust az az ingázó járás ihlette, ahogyan azok a mosónők a fejükön ruhás kosarakkal egyensúlyozva közlekedtek. A dal azonban csak 1958-ban került rögzítésre Elizete lemezének megjelenését követően. De ez csupán történeti szempontból érdekes, a lényegen nem változtat. Új műfaj jött létre, amit tátott szájjal figyelt Brazília, később a jazz zenészeken keresztül Amerika, majd az egész világ. Egészen a Beatles megjelenéséig.

Bossa nova-trió

Antonio-Carlos-Jobim-Instituto-Antonio-Carlos-Jobim.jpgA bossa nova igazából három ember találmánya. A ritmus ugye Gilbertoé, a ritmus, ami röviden összefoglalva az egyenletesen lüktető, gyorsabb szamba ritmus lelassítása a páratlan ütemekre helyezett leheletfinom „kattogásokkal”; csoszogással, zsizsegéssel, a ritmus, ami legjobban egy halkan pöfékelő gőzmozdony hangjához hasonlítható, de övé az a kölykös, csendes, fülbe duruzsoló ének is. Az egyszerűségükben is összetett, fülbemászó, „alacsony vérnyomású” zenét, dallamokat Antonio Carlos Jobim (balra) szerezte, amire sokak szerint a második világháború utáni cool jazz hatott, de én inkább a két világháború közötti végtelenül melankolikus dalszerzőkre, Cole Porterre és George Gershwinre tudok gondolni. A hulló faleveles, őszi Central Parkot úgy tudja belesüppeszteni a napsütötte Copacabana homokjába, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. A szövegeket pedig a negyvenes éveinek második felében járó, Oxfordban angol nyelvet és irodalmat is hallgató költő, Vinícius de Moraes írta. És itt álljunk is meg egy pillanatra.

A bossa nova pont abban különbözik a legtöbb frissen feltűnő új stílustól, hogy ezt nem izgága, fejjel a falnak rohanó fiatalok találták ki, hanem már viszonylag érett, komoly felnőttek (Jobim 31, Gilberto 27, Moraes 45 éves volt 1958-ban), akikben mégis megvolt valami infantilis báj, elég csak a Ramones-i minimalista magasságokat elérő, már-már együgyűen egyszerű Bim-Bomra gondolni. A másik említésre méltó szempont, hogy amíg szamba – nagyon lesarkítva – a lepusztult nyomornegyedek, a favellák zenéje, addig a bossa nova Rio de Janeiro jómódú, felső középosztálybeli, tengerparthoz közeli részein született: Moraes „rendes” foglalkozása diplomata, Jobim édesapja szintén diplomata, Astrud Gilberto (João felesége) is jól szituált családban született, brazil anyától, német apától.

Bossa nova-klasszikusok

vinicius-e-tom2.jpgMire 1964-ben kijött a mozikban a Get Yourself A College Girl, szinte az összes bossa nova klasszikust megalkották. Először is 1959-ben jelent meg egy másik film, a Fekete Orpheus brazil-francia-olasz közös koprodukcióban, rajta Jobim (balra a neki tüzet adó Moraessel) és Luiz Bonfa szerzeményekkel, ami a brazil zene szempontjából fontosabb funkciót töltött be, hiszen ennek köszönhetően figyeltek oda jobban az amerikai – elsősorban – jazz zenészek az országra. Aztán Gilberto 1959-es és 1960-as lemezén hallható a Bim-Bom, a Desafinado, a Corcovado, a One Note Samba. A Girl From Ipanemát Jobim 1962-ben írta, leghíresebb változata az amerikai szaxofonos Stan Getz és Gilberto közös, 1964-es lemezén szerepelt (Getz/Gilberto), Gilberto feleségének, Astrud Gilbertónak a közreműködésével, aki teljesen véletlenül keveredett a lemezfelvétel közelébe. A választás azért esett rá, mert nem volt senki kéznél, aki annyira jól tudott volna angolul, és mindenképpen akartak egy angol részt is a dalba. A végeredmény? Grammy-díj, milliós eladás, és a második legtöbbet feldolgozott szám, a Yesterday után. És hát pályára állították Astrud karrierjét is, akitől ha egy lemezt kellene meleg szívvel ajánlani, az az 1965-ös The Astrud Gilberto Album lenne, hiszen olyan meleg szívvel énekli angolul és portugálul Jobim fantasztikus dalait, hogy mi sem tudunk mást csinálni, mint meleg szívvel hallgatni.

Terebélyes bossa nova-családfa

Bossa+Nova+bossa_nova.jpgÉs akkor még egy szót sem ejtettünk Walter Wanderley orgonistáról, aki az bossa nova easy listening/lounge vonalán indult el, vagy Sergio Mendes lenyűgözően hangszerelt feldolgozásairól, a Brazil ’66 nevű, szintén easy-ben gyökeredző projektjéről. Vagy a Jobimék után érkezőkről: Elis Regináról, a brazil Janis Joplinról, vagy Edu Lobóról, Marcos Valléről, aki a Summer Sambát írta (amit ha máshonnan nem, akkor az Austin Powers-ből vagy a Simpson családból feltétlenül ismerünk). Vagy a fekete Jorge Benről, aki a többiekkel ellentétben egy favellában született és nőtt fel, neki köszönhetjük a Mas Que Nadát, a másik leghíresebb brazil dalt. És aztán ott van Frank Sinatra, akire akkora hatással volt, hogy lemezt is kiadott Jobimmal közösen. Vagy, hogy egy közelebbi, de váratlan példát is előhozzunk: a tavaly rákban elhunyt Beastie Boys tag, MCA egyik legjobb pillanata az volt, amikor 1998-as Hello Nasty-n nagybőgővel és akusztikus gitárral kísért bossa novát énekelt, I Don’t Know címmel. Nem folytatjuk. Illetve de, hamarosan a tropicáliával.

Soós Csaba


ITT PEDIG SOK MÁS MELLETT EGY FRISSEBB BRAZIL HULLÁMRÓL ÍRUNK GLOBAL BASS KITEKINTÉSÜNKBEN.


ez pedig nagy bossa nova mixünk:

https://recorder.blog.hu/2013/08/17/barhol_barmikor_bossa_nova
Bárhol, bármikor – Bossa nova

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr725464661

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.