huszonöt.jpg

Az egykori Gyökkettő- és jelenlegi Zombie Girlfriend-frontember Szabó Benedek tavasszal megjelent első, remekbe szabott szólólemezéhez, a Kapuzárási Piknikhez elkészült az első videó. Remekbe szabott lett ez is.

szabó b.jpgA generációs problémákat feszegető lemez egyik kulcsdalához, a Huszonöthöz készült, a dal hangulatát tökéletesen elkapó klipet Klág Dávid és Péli Sári rendezte, akárcsak a Zombie Girlfriend év eleji videóját (Stories Of You And Me).

A dal születésére így emlékszik vissza Benedek: "ez volt a második szám, amit felvettem a lemezhez, de ha nem számítjuk a jóval korábban, még tavaly nyáron rögzített Galaxisokat, akkor az első. Nagyon hosszú ideig ott volt a fejemben az, hogy "aki most huszonöt, az tararararara, lázadni túl öreg, tararararara", aztán kitaláltam hozzá ezt a Phil Spector-féle hangzást, gyakorlatilag egy óra alatt felvettük, pedig elég részegek voltunk. Eredetileg volt benne egy nagyon béna vonósszekció, amit Jacopo (a Félfény frontembere, Futó Péter, aki Szabó-szólóprojektet élőben megszólaltató Galaxisok trió billentyűse is - a szerk.) szerencsére lecserélt egy mellotronos témára. Nagyjából arról szól, amiről a lemez is - van barátnőd, van munkád, vannak macskáid, de néha azért úgy érzed, nem sikerült. Persze fogalmad sincs, hogy pontosan micsoda nem sikerült. Ez benne a szép. Ez a szám egyébként még nekem is tetszik, jól el lett találva. Egyszer Németh Robi a HS7-ből azt mondta, hogy ez az év egyik legnagyobb slágere, hát most majd kiderül, hogy tényleg így van-e.

A forgatásról a következő élmények maradtak meg a dal szerzőjében: "Amikor Sárival és Dáviddal először leültünk a Kuplungban valamikor tavasszal, őszintén szólva nem sokat adtam volna a dolognak. Persze előző évben megcsináltuk a Stories... klipjét, ami nagyon jó lett, de mégiscsak kisebb projekt volt. Alapból tök pesszimista vagyok, teljesen el is felejtettem az egészet, közben meg kiderült, hogy ők végig gőzerővel szervezték a forgatást, aztán egyszer írtak, hogy két hét múlva csinálhatjuk. Tudtam, hogy nagyon tehetséges emberek fognak dolgozni a videón, de arra azért nem számítottam, hogy ennyire profi lesz az egész, soha életemben nem gondoltam, hogy ilyesmi történik velem, érted, az én egyik számomról van szó. És mégis eljött az a sok ember, és én mégis ott álltam hajnali ötkor egy budai háztetőn, szóval megtörtént. A barátnőm is ott volt, tudja bizonyítani! Elég durva. Nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki részt vett ebben az egészben. Rajtam kívül mindenki keményen dolgozott, nekem csak párszor oda kellett állnom egy gitárral."

Megkérdeztük a rendezőket is a klip koncepciójáról és a forgatásáról: "A Stories Of You And Me után ki akartuk próbálni, hogy milyen egy komoly stábbal videoklipet forgatni. Elég jó egyébként. Azt akartuk, hogy a videó úgy nézzen ki, mintha régi bulifotók mozognának. Az egészet 12 óra alatt forgattuk, a szereplőket Facebookról válogattuk a barátaink közül."


és akkor a Huszonöt videója: 


Szabó Benedek legközelebb szeptember 6-án lép fel élőben a Gozsdu Manó Klubban a Hó Márton és a Jégkorszak társaságában, Facebook-eseményoldal


(Szabó Benedek és Klág Dávid a Recorder szerzői.)

https://recorder.blog.hu/2013/08/15/szabo_benedek_huszonot_klippremier
Szabó Benedek: Huszonöt (klippremier)

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr685461646

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása