Szeptember 30-án jön a Haim bemutatkozó albuma

2013.08.05. 16:01, Frontrecorder

haim_1.jpg

A BBC és általunk is 2013 nagy reménységei közé sorolt kaliforniai Haim-nővérek végre elárulták nagy várakozással kísért első albumuk címét és megjelenési dátumát, plusz az új kislemezdalt is közzétették. Szóval, a lányok Days Are Gone című bemutatkozó anyaga szeptember 30-án jön ki a Columbiánál, ezt egy héttel korábban megelőzi single-ként a The Wire című dal, amely itt rögtön meghallgatható.

"A hangzás tekintetében megpróbálunk többet beolvasztani a rockzenekari megszólalásunkból. Szeretjük a szubbasszusokat, szeretjük 808-as dobgép hangját, szeretünk hangmintákat használni, de ˙(...) végtére egy zenekar vagyunk, akik dallamos számokat írnak gitáron. Szóval az organikus és nem-organikus hangzások keveredése jellemzi a most készülő lemezt" - árulta el nekünk a Haim debütáló albumáról az R'N'B-s/hiphopos hangzás irányából a rockosabb megszólalás felé tendáló testvértrióból Danielle még az év elején, amikor interjút készítettünk vele. Ebben arra is fény derült, hogy Los Angelesben folyt a stúdiómunka, többek közt Ariel Rechtshaid (pl. Usher, Vampire Weekend[, Charli XCX, Alex Clare, We Are Scientists), James Ford és Paul Epworth produceri bevonásával. A napokban pedig arra derült fény, hogy a szeptember 30-án Days Are Gone címmel érkező albumon 11 szám szerepel, köztük az eddigi három klipes dal (Forever, Don't Save Me, Falling), illetve a szeptember 23-án kislemezként is megjelenő, country-popos beütésű The Wire, amely meghallgatható alább:

Este, Danielle és Alana vendégénekelt a rapper Kid Cudi legutóbbi, áprilisban megjelent albumának Red Eye című számában:

Danielle pedig szerepel (Santigold, a Vybz Kartel és Yasmin mellett) a a You're No Good című Major Lazer dalban Diplo formációjának második albumán, amely a Kid Cudi.lemezzel egy napon jelent meg!

Címkék: haim
https://recorder.blog.hu/2013/08/05/szeptember_30-an_jon_a_haim_bemutatkozo_albuma
Szeptember 30-án jön a Haim bemutatkozó albuma
süti beállítások módosítása