Nyári, tánc, zenés, filmek – Summer Of Rave, The Secret Disco Revolution

2013.08.03. 12:00, rerecorder

Az emberek már nem táncolnak, énekelte Matt Safer és Vito Roccaforte a Rapture 2007-es, Whoo Alright Yeah Uh-Huh! című számában. Ma már minden jöttment táncol bármilyen varacskos elektronikus zenére, de hat évvel ezelőtt még egyáltalán nem volt ez ennyire adott dolog. Annyira, mint például a hetvenes évek elején volt New Yorkban vagy a nyolcvanas évek végén az angol mezőkön. Az előbbiről szól a Secret Disco Revolution című dokumentumfilm, a másikról pedig a 1989 – Summer Of Rave című BBC-tévédoksi.

1989 – Summer Of Rave

Ordenáré általánosítás: aki látott már BBC-s tévéműsort, az nagyjából tudhatja, hogy milyen a Summer Of Rave. Informatív, szórakoztató, lényegre törő. A beszélő fejek nem a szomszéd tévéműsorból jöttek át, hanem tényleg azok az arcok, akik vagy az 1989-es acidbulikat szervezték, vagy ott voltak kidobók vagy ott játszottak. Vagy, mint az a végtelenül cuki, de büszke parasztbácsi, akit lekenyereztek egy aktatáskányi pénzzel és akit így vagy úgy bevont magába a szcéna. A BBC viszont nemcsak az emberekre koncentrál, és főleg nemcsak a zenére, hanem 1989 globális helyzetére a Tianmen téri tüntetésektől kezdve a berlini fal leomlásáig, belpolitikában pedig a lassan agyilag megroggyanó Thatchertől kezdve említést kap a Marchioness katasztrófája a Temzén (51 fiatal a felsőközéposztályból meghalt, amikor a hajójuknak ütközött egy uszály) és a 34 év különbséggel is összeházasodó Bill Wyman és Mandy Smith is. Zenében a Stock-Aitken-Waterman slágergyár ugyanannyi időt kap, mint a Stone Roses, Jason Donovan ugyanannyit beszél, mint Bez a Happy Mondays-ből. Lehet, hogy azok, akik azon a nyáron az M6-os autópályán próbálták lerázni a rendőröket, vagy Manchester egyik iparterületén keresték az éppen aktuális rave-helyszínt, azok hőbörögnek a Summer Of Rave láttán, mert biztos kimaradt az a DJ/zenész/díler/szervező, akit éppen ők szerettek, de nekem teljesen jól közvetítette, hogy ’89 nyarán történt valami olyan, amit azért nem minden évről lehet elmondani.

Az 1989 – Summer Of Rave teljes hosszában megtekinthető alább:

The Secret Disco Revolution

A másfél órás The Secret Disco Revolution ennél sokkal pontosabb és elszántabb próbál lenni, a rendező, Jamie Kastner alaptézise az, hogy a diszkó hedonista popzenéje a hetvenes években egy politika reakció volt a korszak állapotaira. Ez eddig oké, írt erről könyvet a film két beszélő feje, Alice Echols és Peter Shapiro is, de lehet, hogy pont nem a Village People vagy a KC And The Sunshine Band tagjait kellene ezzel az elmélettel szembesíteni, hanem azokat, akik a diszkót tényleg ennek szánták – de én nem vagyok dokumentumfilm-rendező, hanem egy filmrovatot írok egy havilapba. Az okoskodás amúgy sem árt a filmnek, amikor a Village People tagjai felháborodottan tagadják, hogy bármi kétértelmű dologról énekeltek volna ("In The Navy? Az arról szól, milyen nagyszerű a tengerészet!”), miközben párhuzamosan vágva a producerük, Henri Belolo pont az ellenkezőjéről mesél, az azért elég vicces. Sajnos ez a legmélyebb pillanat Kastner filmjében, mert egyszer sem szólaltat meg olyan embert benne, aki nem pont a legnagyobb diszkósztár lett volna a zenetörténelem egy adott pillanatában, a legtöbbjük meg úgyis csak egy stróman volt a lemezkiadó vagy a producer számára. Annak azért örülök, hogy a korszak legnagyobb kiadójának, a Casablancának az elnöke őszintén örült annak, amikor mindenki elkezdte utálni a diszkót, mert addig is az ő lemezeiket vették meg, hogy elégessék, másrészt meg annak is örülök, hogy előszedték az egészen portáskinézetű Tom Moultont, a remixformátum egyik atyját, hogy mondja el a véleményét mindenről. Ezért jó csak a Secret Disco Revolution, mert meg lehet nézni benne azokat az arcokat, akik harminc éve a diszkók császárai voltak. Ha komolyabb elemzés, vagy háttér kell róla, arra ott van Echols, de főleg Shapiro könyve. Ide is írom a címét: Turn The Beat Around.