„Nem gondoltuk, hogy mi leszünk ez a zenekar” – Hamar Dániel (Muzsikás)

2013.08.01. 22:16, rerecorder

Muzsikas-Foto_TamasOpitz-01.jpg

Negyven éves a városi népzenekaraink legrégebb óta működő, legfontosabb formációja. A Muzsikás nemzetközi viszonylatban is sztárfellépőnek számít, megtölti a Royal Festival Hallt Londonban és a Carnegie Hallt New Yorkban. A zenekar a születésnap alkalmából a Sziget nulladik napján, augusztus 6-án, kedden ad nagykoncertet.

- Negyven éves lett a Muzsikás, boldog születésnapot! Mik voltak ennek a negyven évnek a legfontosabb momentumai a zenekar pályáján? Mi jut először eszedbe?

- Amikor megjelent az első lemezünk (az Élő Népzene sorozat I. albuma, 1978-ban – a szerk.), azt éreztem, hogy valami nyomot most már hagyunk magunk után. Aztán, amikor 1995-ben felléptünk a Queen Elizabeth Hallban 1995-ben és teltházas koncertet csináltunk, ott szintén azt éreztük, hogy eljutottunk valahova. A koncert előtt még csak 80 jegy fogyott elővételben, úgyhogy eléggé szorongtam, ezt nem is árultam el a többieknek, azt mondtam nekik, hogy most már ne nézzünk ki a nézőtérre, koncentráljunk egymásra, de Sebestyén Márta valahogy meglógott nem sokkal a kezdés előtt és ujjongva jött vissza, hogy eladták az összes jegyet és van olyan is aki kint rekedt. Felemelő érzés volt.

- Visszatérünk majd ehhez a pillanathoz, de akkor menjünk vissza a kezdetekhez, Milyen élmény volt a népzenével való találkozás?

- A népzenével való találkozás ugyanolyan élmény volt, mint a beatzenével való találkozás. Ameddig nem kezdtük el hallgatni a Luxemburgi Rádiót, addig a San Remó-i dalfesztivál esztrádműsora jelentette a zenét, a korabeli táncdalok világa volt a könnyűzene. Ebbe valóságosan belerobbant a beat. Hihetetlen érzés volt. Ugyanezt a fajta lelkesedést éreztem, amikor először találkoztam a népzenével. Az autentikussal, ami persze teljes más volt az addig énekórákról ismert borzasztó intonálással előadott népdalok világától. Énekgyakorlatnak persze jó volt, de pont a sava-borsa hiányzott azokból.

- 1973-ban indultak az első táncházak, ahol a Muzsikás gyorsan az egyik házigazda zenekar lett.

muzsikas2.jpg- Azokat az erdélyi táncházakat szerettük volna lemásolni, amiket kint láttuk. Csakhogy ezek a táncházak ott akkor még a hagyományos szórakozási formát jelentették, itt jöttek össze a fiatalok, természetes találkozási pont volt, ahol nem mellesleg szól a zene, amire táncoltak már gyerekkoruk óta. Mindenki ismerte az énekeket. Oda mulatni jártak, a feszültségektől megszabadulni. Szerelmek születtek és így tovább. Amikor Budapesten megtartottuk az első táncházat, akkor rájöttünk, hogy ez nem lesz olyan egyszerű, már eleve a táncokat sem ismerik a fiatalok. Vagy hívunk egy professzionális táncoktatót, vagy valamit ki kell találni. Azt találtuk ki, hogy heti rendszerességgel tartjuk meg ezeket a táncházakat, ahol hónapok alatt tanítjuk be egy-egy tájegység táncát, egyszerűen szükség volt ennyi időre. És az sem lehetett, hogy havonta tartunk egy ilyen estet, mert akkor kiestek volna az emberek a ritmusból. Már sokszor akkor is kiestek, ha csak egy hetet kihagytak. A táncok kötöttségeit, szabályszerűségét, ritmusát máshogy nem lehetett megérezni. Elkezdtük a hagyományos módon tanítani a táncokat, egy táncospár előre megmutatta a lépéseket, aztán párba kellett mindenkinek állnia, de egy-két perc után azt mondtuk, hogy most minden lány lépjen eggyel arrébb, párcsere. Döbbenetes ellenállásba ütköztünk, de ragaszkodtunk hozzá. Megint két perc múlva megint eggyel arrébb. Kettős célja volt ennek, egyrészt, hogy ismerkedjenek, másrészt pedig a rossztól lehet a legjobban tanulni. Így alakult ki 1974-re egy klubszerű táncházest-sorozat, egyre több helyszínen, a végén már szinte minden nap játszottunk valahol. Amikor elkezdtek vidékre hívni, akkor derült ki számunkra végképp, hogy ez ott nem fog működni, mert a rendszeresség a lényege. Ezeken a vidéki esteken egyre inkább a színpadra szorultunk, ahol előadtunk, mint egy hagyományos zenekar. Kezdett koncertformát ölteni egy-egy szereplésünk.

- Talán itt mutatkozott meg az, hogy szemben azzal, ahol a mindennapok természetes része volt ez a zene, a nagyvárosokban akkor kellett ennek gyökeret eresztenie. Ti viszont rendszeresen jártatok a gyökerekhez is, Erdélybe zenét gyűjteni, tanulni, magatokba szívni az ottani életet.

- Városi zenészként nem ismertük ezt a világot. Három kérdés volt, ahogyan megpróbáltunk ezekhez a gyökerekhez közel jutni. Az első az volt, hogy mit zenélnek? Teljesen más volt, mint amit addig ismertünk. A második az, amikor már tudtuk, hogy mit zenélnek, de nem tudtuk eljátszani, hogy hogyan zenélnek? Ez a mai napig sokszor megfejthetetlen, mert olyan szintű azonosság és egyéniség van egy-egy ilyen prímás zenélésében, improvizálásában, amihez egyszerűen nem lehet közel férkőzni. Olyan technikákat alkalmaznak, amiket a klasszikus képzettségű zenész nem tud megoldani. Az se mindegy, hogy milyen gyantát használ, milyen szőr van a vonón. A harmadik és legfontosabb kérdés, hogy miért zenélnek? Mi az, ami egy közösség számára ebben a zenében annyira fontos, hogy még a legszegényebb helyeken is eltartottak egy zenekart? Fontosnak tartották, hogy legyen egy saját zenekaruk. Ha tudom azt, hogy egy zenének mi az igazi szerepe egy közösségben, akkor már tudom használni, mert az ember egy olyan teremtmény, akinek az érzelmi világa az egész Földön teljesen azonos. Csak az okok mások. Félni például lehet a villámtól, a közösség megítélésétől vagy az atomháborútól. És a zene tudja ezeket oldani, akár egy akadémián, akár egy szegény kis faluban. Ez volt a hatalmas felfedezésünk Erdélyben.

Muzsikas-Foto_TamasOpitz-03.jpg- Kik voltak azok a prímások, akiktől a legtöbbet tanultátok?

- Csak azok a félig román, félig cigány, írástudatlan zenészek, akik, ha nem oda születnek, akkor a világ vezető hegedűseiként méltatnák őket. Olyasmit tudtak, amit csak a mágusok. Egyetlen embernek is úgy képesek zenélni, hogy teljesen átadják mindenüket. Belenéz a szemedbe és tudja, hogy mit szeretnél hallani. Olyanok voltak, mint a nomád törzsekben a kiválasztottak, akik a szellemvilággal tartották a kapcsolatot. Kulcsemberek voltak a közösségben. Amikor az öreg Árus (Berki Ferenc ’Árus’, mérai prímás – a szerk.) meghalt, a falu hat legmódosabb, legnagyobb tekintélyű gazdája vitte a vállán a temetőbe. Az ember beleborzong abba, hogy micsoda tisztelettel kezelték ezeket a zenészeket.

- Név szerint kiktől tanultatok a legtöbbet?

- Ádám Istvántól és Ilka Gyuri bácsitól Széken. Az öreg Árustól Kalotaszegen. A Kodoba családtól Magyarpalatkáról. A Csipás (Varga Ferenc ’Csipás’ kalotaszegi prímás – a szerk.) is fantasztikus volt. Neti Sanyitól (Fodor Sándor 'Neti' szintén kalotaszegi prímás - a szerk.) is sokat tanultunk. De az ember nem tud öt-hat mesternél többet kiválasztani. Viszont ha ilyen nagy egyéniségeket követünk, akkor nem járunk rossz úton. Nemcsak hihetetlen zenészek voltak, de végtelen tisztességes, melegszívű, jó emberek, máskülönben nem maradhattak volna ebben a kiemelt pozícióban. Ők a faluban nagyon magas rangú emberek voltak, el sem lehetett képzelni, hogy egy lakodalmat úgy szervezzenek meg, hogy előtte nem egyeztettek a zenészekkel. Ha nincs zenész, nincs lakodalom.

- Mikor voltatok utoljára Erdélyben?

- Amikor legutoljára Széken jártam, akkor elhatároztam, hogy nem megyek többet. Ennek is legalább tíz éve. Bennem Széknek a romlatlan tisztasága rakódott le, ami elmúlt. Nem akartam találkozni azzal, hogy látom az elmúlást. Amit a székiek az eredeti szép helyett betettek, az nem szép. Amikor leszedik a szőttest és helyette egy olyan plüsst tesznek ki, ami a giccsnek és a förtelemnek minden bugyrát megjárta, akkor megkérdezi az ember, hogy mitől van az, hogy évszázadokon keresztül őriztek egy hagyományt, ami tiszta szépség volt, és ezt milyen agymosás hatására váltják le, de egyik pillanatról a másikra? Nyilvánvaló, hogy nem belülről fakadt, hanem külső inger hatására.

- Kiemelt pillanatként említetted a beszélgetésünk elején azt, mikor megjelent az első lemezetek. De ez a magyar városi népzenének is kiemelt pillanata.

muzsikás 1.jpg- Első pillanattól kezdve egy olyan műfajt műveltünk, ami nem volt addig ismert. Nem tudták hová tenni. Amikor először szóba jött, hogy esetleg lehetne egy lemezt is készíteni, akkor mi a 3T-ben inkább a tiltott és a tűrt határán mozogtunk a nagyhatalmú hanglemezgyártó vállalat szemében. Addig nem is lehetett lemezünk, ameddig Pozsgay Imre kulturális miniszter nem lett 1976-ban (ő 1980-tól 1982-ig művelődési miniszter is volt – a szerk.). Onnantól viszont mintegy huszárvágással megnyíltak a lehetőségek, de úgy, hogy a lemezeket nem a hanglemezgyárnál, hanem a filmgyár stúdiójában vettük fel és miniszteri ráhatásra beadta a derekát Bors Jenő (a hanglemezgyártó vállalat igazgatója – a szerk.) is. Magam is láttam, ahogy elvörösödő fejjel, kidagadt nyakkal üvöltötte, hogy „de soha többet!” 1978-ban meg voltunk róla győződve, hogy nem lesz több lemezünk. Ezután nem sokkal jött egy holland lemezcég, és öt lemezre szóló szerződést ajánlott fel. Óriási különbség volt a soha többet és a minél többet között. Természetesen aláírtuk a szerződést, de a későbbi lemezek opcionálisak voltak, bármelyik fél felmondhatta a szerződést. 1980-ban jelent meg a Kettő című albumunk Hollandiában, de ezek a nyugati lemezek magyar viszonylatban nagyon drágák voltak, itthon lehetetlen lett volna eladni őket, külföldön mutatkozott rá igény, de mi elsősorban itthon szerettük volna terjeszteni a zenét. Abban reménykedtünk akkor, hogy talán majd valamikor fog alakulni egy professzionális zenészekből álló olyanfajta népzenei együttes, amelyik eljut a csúcsig, és akkor annak visszahatásaként majd itthon is népszerű lesz ez a zene. De azt nem gondoltuk, hogy mi leszünk ez a zenekar. Magyarország is sokszor olyan ország, amelyik a saját dolgait könnyebben elfogadja, ha a külföld már egyszer elfogadta.

- A nyolcvanas évek lett a Muzsikás igazi felfutásának időszaka Magyarországon. Egyre népszerűbb lemezek jelentek meg.

- Érdekes módon ránk is igaz volt, amit épp most mondtam, miután kijött ez a holland lemez, akkor már itthon is megindult az érdeklődés, hirtelen érdekesek lettünk.

muzsikas_nem_arrol.jpg- A Nem úgy van most, mint volt régen (1982) és a Nem arról hajnallik, amerről hajnallott… (1986) egészen komoly hatást fejtettek ki, és nemcsak a népzenei színtéren, voltak közösködések a Hobo Blues Banddel, Szörényi Levente volt a zenei rendező…

- Az első lemezt még úgy vettük fel, hogy beálltunk körbe öten és zenéltünk, aztán kész lett a lemez, ezeket pedig már úgy, hogy minden hangszert külön sávra vettünk Szörényi Levente segítségével. Egészen más minőséget lehetett így kihozni. Későbbi érdekesség, hogy Bob Dylan hangmérnöke egyszer megjelent a Főnix stúdióban Jánossy Bélánál, hogy megnézze hol vették fel a Nem arról hajnallikot, azt a lemezt, amit folyton hallgattak a turnébuszban és nem tudták elképzelni, hogy mitől szól ilyen jól. Csak azért eljött Magyarországra, hogy megnézze a stúdiót.

- Az 1989-es Ősz az idő angol változata, a Blues For Transylvania már a harmadik lemez volt, amit Joe Boyd legendás producer (Pink Floyd, Nick Drake, R.E.M. stb.) adott ki Hannibal Records nevű kiadójával Angliában.

- Ennek az volt az érdekessége, hogy a hátsó borítóra tett egy térképet és írt egy szöveget a romániai falurombolásokról, ami nagyon kiverte a biztosítékot. A románok először Magyarországon tiltakoztak, hogy ez micsoda, de persze nekünk semmi közünk nem volt hozzá, aztán tiltakoztak Joe Boydnál is, aki meg körberöhögte őket. De Sebestyén Mártival én már korábban is kivertem ugyanígy a balhét, amikor a nyolcvanas évek közepén koncerteztünk Londonban és egyszer a BBC-n beszéltünk ezekről a falurombolásokról. Ezután a Buckingham Palace-ból is felhívtak a szállodában, hogy mondjuk el, mi is ez pontosan. Erre körülbelül fél évre Nürnbergben léptünk fel a mesterdalnokok fesztiválján, amikor odajött egy fickó azzal, hogy „engem felhatalmaztak ennek közlésével: ha kedves az életed, akkor nem mész többet Romániába.” A Securitate embere volt. Azt mondta, neki csak ennyi a joga, hogy ezt elmondja és hogy őt is figyelik, hogy elmondja-e, aztán elment. Innentől én hat évig nem mentem Erdélybe. 1990-ben a Ceausescu-rendszer összeomlásának napján, december 22-én mentem újra először.

- Az 1993-as Szól a kakas már a sokféle tájegységről gyűjtött zenékből összeálló albumok után egy szintén több felől – Szék, Székelyföld, Bodrogkeresztúr, Máramaros – összeszedegetett, de mégis specifikusabb témát, az erdélyi zsidó zenét dolgozza fel. Hogyan jött ennek a lemeznek az ötlete? Hova rangsoroljátok ezt az anyagot az életművetekben?

muzsikas-szol-a-kakas-mar-hungarian-jewish-folk-music.jpg- Egy nagyon fontos döntés volt megcsinálni ezt a lemezt. A magyar kultúrát, a magyar zenét mi cigányoktól tanultuk. Sokszor kérdezik, hogy miért magyar zene az, amit egy magyarul alig tudó cigánytól tanulunk? Azért, mert a közösség elfogadja magyar zenének. A zenész nemzetisége, származása ilyen szempontból mellékes. Van több utalás arra, hogy egyes vidékeken hosszú ideig nem cigányok, hanem zsidók szolgáltatták ezt a zenét. Kodály elküldte a tanítványát, Simon Zoltánt, hogy gyűjtsön azokon a helyeken, ahol zsidók szolgáltatták a magyaroknak a zenét arról, amit maguknak játszottak, például zsidó lakodalmakban. Simon soha nem adta ki a gyűjtéseit, de ez a lemez lett az ő testamentuma. Ő bízott meg minket azzal, hogy ennek az elveszőben levő zenei kincsnek az összegyűjtése legyen a mi feladatunk. A lejegyzései alapján elkezdtünk játszani, ő pedig azt mondta, hogy pontosan így hallotta ezeket a dalokat akkor is, amikor összegyűjtötte őket. 1990 decemberében indultam el a zsidó zene nyomába, hogy Erdélyben, Máramarosszigeten és a környező falvakban találunk-e még valamit. Akkor úgy tűnt, hogy ennek már nincs nyoma. Viszont találtunk cigány zenészeket, akik együtt muzsikáltak zsidókkal és ezekből a kis morzsákból tettük össze a Szól a kakas márt. Amikor megmutattuk Simonnak az anyagot, akkor az öreg nagyon könnyezett. A világban talán ez az egyik legnagyobb példányszámban elfogyott lemezünk. Amikor Krakkóban voltunk egy zsidó zenei fesztiválon, ott derült ki számunkra, hogy ezt a lemezt az összes klezmer zenész kívülről fújja. A végén volt egy nagy all-star klezmer band koncert és elhívtak minket is és láttuk, hogy késhegyig menő vita van a zenészek között, hogy ki mit játszik. Kérdeztük, hogy de mi mit játsszunk? „Ja, a ti dolgotok a legkönnyebb, bejöttök a végén, azt játszotok a lemezről, amit csak akartok és mi mind beszállunk.”

- A következő fontos állomás az 1995-ös londoni Queen Elizabeth Hall-koncert, mint említetted is, a nagy Muzsikás-momentumok egyike. Egy nemzetközi áttörést hozó fellépés.

muzsikas élő.jpg- Akkor már rengeteget jártuk nemzetközi fesztiválokra, többször koncerteztünk Angliában, klubturnékat bonyolítottunk. Épp egy BBC számára felvett táncfilm felvételei zajlottak egy használaton kívüli londoni börtön pincehelyiségében, és ehhez a filmhez mi készítettük a zenét, amikor Boyd felvetette, hogy most már nagyon kíváncsi arra, mi lenne, ha kitörnénk a kis klubokból, mert ott már állandóan ott vagyunk, és olyan, mintha nem tudnánk továbblépni. Mi lenne, ha adnánk egyetlenegy koncertet a Queen Elizabeth Hallban és utána meglátjuk. Olyan teltházas koncert volt, hogy ültünk utána és azt mondtuk, hogy „gyerekek, ezt nem hisszük el!” Még épp a fellegekben jártunk, amikor Boyd szinte leforrázott bennünket, ő egy pragmatikus ember: „oké, ezen túl vagyunk, akkor a következő cél a Royal Festival Hall.”Az Európa egyik legnagyobb koncertterme, 2500 fő fér be. Ránéztünk, hogy „legalább öt percet hagytál volna örülni minket ennek a sikernek!” Mondtuk neki, hogy azt már nem, hát hogyan, erre ő kompromisszumot ajánlott, hogy akkor előbb nézzük meg a Barbican nagytermét, az „csak” kétezres. A következő évben kimentünk a Barbican nagytermébe, ahol két hónappal előbb az összes jegy elkelt, mondták, hogy ilyen korán még soha nem volt sold out egyetlen koncert sem. A Bartók Album lemezbemutatóját aztán már a Royal Festival Hallban tartottuk. Tomboló nagy koncert volt, felugráltak az emberek, előrerohantak a ráadás alatt és ott táncoltak a színpad előtt. Ott voltak a koncerten a nagy fesztiválok szervezői is, és rögtön, ott helyben meghívtak minket mindenfelé.

- Bartók Album 1999-ben. Szintén mérföldkő a pályán. Kicsit olyan is, mintha egy nagy összegző lemez lenne.

muzsikas bartók.jpg- Szerettünk volna csinálni egy olyan lemezt, ami fontos. Csak  azért, hogy legyen még egy lemez, azért nem biztos, hogy akartunk volna. Bartók írásait olvasva magunkra ismertünk. Ahogy személy szerint én is, ő is véletlenül találkozott a népzenével, de meghatározó, sorsdöntő élmény lett számára. Ahelyett hogy a klasszikus sztárzongorista életét élte volna, elment falura. Hogy megnyíljanak neki ott a falusiak, ahhoz úgy kellett élnie, öltözködnie, utaznia. Lovasszekérrel vagy gyalog, hátizsákkal, bakancsban, fonográffal járta a falvakat és nyerte meg az emberek bizalmát, hogy énekeljenek neki. Ami nem volt könnyű. Aztán ezeket a gyenge minőségű viaszhengereken levő felvételeket annyiszor hallgatta vissza, ameddig mindent le nem tudott jegyezni belőle. Mindenki sajnálta, hogy szegény, ezt az áldozatos munkát végzi, mire azt felelte, hogy egyáltalán nem volt ez áldozat számára, élete legboldogabb időszaka volt, amikor ezzel foglalkozhatott. Annyira beléivódott mindez, hogy mi az életműve minden darabjában halljuk ennek hatást. Az volt a célunk, hogy megmutassuk, miért élmény a Bartók által gyűjtött zene. Páratlan az a lehetőség, amit mi kaptunk, hogy van 200 ezer dallamunk összegyűjtve, kategorizálva. A fonográffelvételektől az utolsó videófelvételekig minden megvan. A világon sehol még csak hasonló gyűjtemény sincs. Ez a magyar példa. És akkor jön a mi generációnk, amelyik elhatározza, hogy nem akar ezzel tudományosan foglalkozni, majd megteszik a tudósok, mi használni akarjuk. Mi ezt úgy, ahogy van, használatba akarjuk venni. Nem úgy, hogy bizonyos dallamokat felhasználunk, meg elemeket kiszedegetünk belőle. Hanem úgy, ahogy volt, mindenestől. Kiderült, hogy ez egy működő gyakorlat. Eltelt harmincöt év és a világ elfogadta. A táncházmódszer ma már egy védett módszer. Ez az úgynevezett magyar módszer. Hogy hogyan kell egy régi kultúrát a mai életbe beépíteni, szinte változatlan formában. Erre nagyon büszkének kell lennünk. Ez egy lánc Vikártól, Bartóktól, Martin Györgyön, Kallóson át a Muzsikásig és a mai fiatalokig. De ha az elején egyetlen láncszem hiányzott volna, akkor nem valósult volna meg. Ha nem gyűjt Kodály és Bartók, akkor ez a kultúra megszűnik. Vagy ha utána a többiek nem folytatják, akkor ma már ez nincs. Szegény Halmos Béla meghalt és kérdezték tőlem, hogy akkor megszűnik-e a magyar népzene? Ma már nem. Annyira széles az alap, hogy megmarad. Ha 1970-ben az a busz, amivel a Bartók Táncegyüttes utazott és ott volt rajta az összes zenész, netán egy balesetben minden utasát elveszti, akkor nincs táncházmozgalom. Ma viszont már nem itt vagyunk, nem harminc emberen múlik, hála Istennek!

- A Bartók Album nagyon fontos lemez, viszont azóta stúdióalbumot nem is készítettek.

- Ez egy kérdés. Sokszor nekiálltunk. Több lemeznyi anyagot vettünk fel különböző helyeken. A Zeneakadémián koncertanyagunk is három nagy koncert zenei anyaga volt, amit simán fel tudtunk volna venni stúdióban is, és akkor lenne új stúdióalbumunk, mert ezeket a számokat nem csináltuk meg máshol. De az élő mivolta miatt fontos volt számunkra. Sokat dolgoztunk és csiszolgattuk ezeket a felvételeket. Aztán csináltunk egy DVD-t, az Allegro Barbaro-t szintén új programmal, szintén nagy ráfordításokkal. Annak a felvétele úgy három lemezt felemésztett, arra ment rá a Prima Primissa-díjunk.

muzsikas-promo-1b.jpg

- A negyven év nagyon szép kor, de az élet nem áll meg, mik a tervek a születésnapi koncert utánra?

- Ez a műfaj egy kicsit kortalan. Sok olyan zenekarral találkoztunk, ahol nagyon öreg zenészek is játszottak. A másik meg az, hogy a magyar népzene az ember érzelmi spektrumát teljesen lefedi. Minden benne van, akár csak a gyimesi zenében, ahol egy szál gardon egy szál hegedűvel játszik együtt és a születéstől a halálig minden zenei igény megtalálható benne. De mondhatnám ezt akármelyik másik tájegység zenéjére is. Így aztán, ahogy mi is változunk, ahogy idősödünk, változnak a vágyaink és félelmeink. Továbbá az élettapasztalatunk miatt is, mi is mindig más zenét érzünk a legközelebbinek magunkhoz. Már nem feltétlenül ugyanazt, amit 21 éves korunkban a legfontosabbnak tartottunk. Ahogy a Muzsikás öregszik, úgy a mi hangunk is változik. Merünk olyan dolgokat is megcsinálni, amiket azelőtt nem mertünk volna. Például hogy csináljunk egy olyan órás koncertet, ami csak lassúkból áll. Egy meditatív zene lesz belőle, ami elviszi a hallgatót valahová teljesen másfelé. Vannak olyan lélekgyógyító zenék, amikhez talán meg kell érni, hogy az ember hangsúlyosabban felvállalja azokat. Vannak terveink, van sok lemezötletünk.

muzsikas_550.jpg- Mi várható a szigetes nulladik napi születésnapi koncerten?

- A magyar népzene lesz a fő vonala az egész koncertnek, ehhez kapcsolódnak zenészbarátaink, akik népzenét játszanak és zenészbarátaink, akik nem népzenét játszanak. Számunkra is különleges, hogy klasszikus zenészek is lesznek, Jandó Jenő zongorista, az Amadinda ütősegyüttes, Alexander Balanescu hegedűs. Jandó Jenő klasszikus Bartók-darabot fog játszani, nagyon különleges lesz. Itt lesz a Woven Hand, ami egy teljesen más világból érkezik, és csak jóval később tudtuk meg, hogy milyen hatással volt rá, hogy eljött egy Muzsikás-koncertre. Dudások, tekerősök, énekesek, zenészek, táncosok. Elég nagy hangsúlyt fognak kapni azok a falusi zenészek és táncosok, akik nem előadóművészek, hanem a saját életüket adják elő, amikor zenélnek. A műsoridő kötött, úgyhogy nagyon pörgős két és fél órás koncert várható.

interjú: Dömötör Endre
képek: a Muzsikás honlapjáról (Kása Béla, Opitz Tamás)


a Muzsikás a Carnegie Hallban:


a Muzsikás a Royal Festival Hallban: 

https://recorder.blog.hu/2013/08/01/_nem_gondoltuk_hogy_mi_leszunk_ez_a_zenekar_hamar_daniel_muzsikas
„Nem gondoltuk, hogy mi leszünk ez a zenekar” – Hamar Dániel (Muzsikás)

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr145437029

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.