Nem a szokásos lányregény – a Gilmore Girls poptörténeti vonatkozásai

2013.07.26. 18:05, rerecorder

gilmore kim.jpg

Éppen tíz éve kezdték vetíteni nálunk a magyarul kissé félrevezetően Szívek szállodája címen futó, eredetileg Gilmore Girls-re keresztelt sorozatot. Pedig sokkal több van benne annál, mint amit a magyar cím sugall. Poptörténeti utalások színes palettája következik.

3.jpgNyilván a magyar, főleg a lányokból álló célközönséget azzal lehet megfogni, ha az adott sorozat bűbájt, szíveket és szerelmeket ígér. Az Amy Sherman Palladino fejéből kipattant alkotás ötlete meg is felel ennek a követelménynek, azonban a kötelező, nagyközönséget csalogató atmoszférát olyan mondanivalóval béleli ki, és olyan elemekkel gazdagítja, amely szakít sok korábbi, a műfajra jellemző hagyománnyal.

Az egyedülálló, tizenévesen anyává lett, egyszem lányát, Roryt egyedül nevelő Lorelai történetét sűrűn átszövik a popkulturális utalások, cameók és zenék, valamint a sziporkázó poénokkal teli pörgős párbeszédek, olyan módon, ami teljesen szokatlan egy főműsoridőben futó, csajorientált sikersorozattól. Közben megkeveri a két nem között hagyományosan leosztott szerepeket (az iskolában csendes és visszahúzódó Rory férfiszerelésben cserkészi be a nagy Őt, majd a karriert választja az idő előtti férjhezmenetel helyett) és  beleszövődik a freud-i pszichológia is (a családi konfliktusok hangsúlyosan jelennek meg, amelyek ismeretében értelmezhetővé válnak a romantikus csalódások).

gilmore-girls-tippecanoe-09.jpgA zenés referenciák fő táptalaját Rory legjobb barátnőjének, Lane-nek a sztorija adja. A mélyen vallásos anya lánya konzervatív ruhákat hord és hittanórára jár, közben a deszkapadló alatt New Pornographers és Jane’s Addiction cd-ket, lila rúzst és csillogó körömlakkot rejteget, titokban zenekart alapít, végül hozzámegy egy szerethetően bamba, Kurt Cobain-szerű, de életigenlő gitáros karakterhez. Az már önmagában extatikus, hogy egy magyar viszonyok közt jó nézettségűnek számító, vasárnap kora esti idősávban futó sorozatban olyan mondatok hangzanak el, mint az, hogy „az új Interpol most kevésbé Joy Division-ös, inkább olyan ’Paul Weller Nick Cave-et nyúlja’-szerű, vegyítve egy kis Cure-ral a Seventeen Seconds korszakból”. Persze a zenekari próbás jeleneteken kívül, amelyekből dőlnek a fentihez hasonló utalás-füzérek, az epizódok alapból is tele vannak velük (Rory miközben anyjával este a konyhaasztalnál  beszélget és zenéket tölt le: ”a Brian Eno-összes remaszterelt megvan, akarod az új Arcade Fire-t is?”). Közben pedig a kúl és/vagy megmosolyogtató cameókból sincs hiány: a tavaszi szünet alatt tomboló floridai bulin a Shins zenél, a fiktív helyszínt, Stars Hollow-t elözönlő önjelölt városi trubadúrok közt Kim Gordon és Thurston Moore bukkan fel, Lorelai álmában Paul Anka jelenik meg, Lane zenekarának gitárosa pedig nem más, mint a néhai Skid Row frontember, Sebastian Bach.

A Gilmore Girls egy nagyon friss sorozat – még mindig –  nem feltétlenül csak lányoknak való, és miközben A-tól Z-ig felmondja a popkulturális lexikon főbb címszavait, reflektál az apa nélkül felnövő, szülei mintájával sérülésmentesen szakítani akaró, új utakat kereső generáció(k) dilemmáira és perspektívát mutat. Mindezt okosan, szívmelengetően és elbűvölően.

VIDEORECORDER ROVATUNKBAN MÉG NAGYON SOK ÍRÁS ZENÉS FILMEKRŐL, FILMZENÉKRŐL.

Top 5 popkult Gilmore-pillanat

2.jpg5)      Rory anyagot gyűjt a zeneletöltésről szóló cikkéhez és kiselőadást hallgat egy zenebuzi egyetemista kollégiumi szobájában a torrentezésről.

4)      Lane és zenekara, miközben a CBGS’s öltözőjében készülnek a fellépésükre, megállapítják, a falakat borító zenekar-aláírásokat böngészve, hogy a Strokes-t, túlságosan nyomatják, még a hely falain is.

3)      A városi trubadúrt (akit Grant Lee Phillips alakít), miközben Stars Hollow utcáin zenél, felfedezi a városkán átutazó Neil Young turnémenedzsere.

2)      Rory középiskolai fiúja, Jess éppen az asztalokat pucolja nagybátyja kávézójában, mikor apja, akit csecsemőkora óta nem látott, megjelenik és  a kínos hallgatás elől a Suffragette City hallgatásába menekülnek.

1)      Az elsőéves egyetemista, szárnyait bontogató Rory beszélgetni kezd egy sráccal a Smiths-ről a mosodában, ám mikor Rory randira hívja a fiút, az elnéző mosollyal és egy udvarias „Nem, de azért kösz”-szel hárít, mialatt a háttérben Rusholme Ruffians szól.

Katona Eszter


Thurston Moore és Kim Gordon a Gilmore Girls-ben: 


Sebastian Bach a Gilmore Girls-ben: 


a Grant Lee Philips által játszott utcazenész pillanatai a sorozatban:


a Shins zenél Rory és Paris csókja alatt: 

https://recorder.blog.hu/2013/07/26/nem_a_szokasos_lanyregeny_a_gilmore_girls_poptorteneti_vonatkozasai
Nem a szokásos lányregény – a Gilmore Girls poptörténeti vonatkozásai

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr785427986

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása