frenk_1.jpg

Kedvenc zenészdalok és élmények a magyar tengernél, meghatározó pillanatok, sorsfordító dalok, emlékezetes bulik – zenészeink, előadóink komoly élménymennyiséget gyűjtöttek a Balaton körül, júliusi fókusztémánk (summer jam) keretében ezekből osztunk meg naponta egyet. Jamak Ármin a Carbovaris-ból egy Anna And The Barbies-sztorit mesélt el Zamárdiból, aztán Pásztor Anna is elmesélt egy másik Anna And The Barbies-sztorit, szintén Zamárdiból, majd Zságer Balázs, a Žagar vezetője került maffiás szituációba, Csepregi Éva pedig az ABBÁ-t ismerte meg a tónál. Egy másik sort jelentenek azok a történetek, amiket zenészeink gyerekként, karrierjük szempontjából is meghatározóan éltek át a Balaton körül. Lukács Lászlónak a Tankcsapdából Máté Péter fellépése okozott revelációt Siófokon, na de kinek a hatására lett Frenkből dobos?

"Négy éves koromban láttuk a szüleimmel a Hungariát, talán Balatonlellén. Nem voltunk bent a koncerten, csak a kerítés mellett álltunk és onnan hallgattuk, így nem is láttam belőle mást, csak a dobos, Szikora Róbert fejét, de így is nagy élmény volt, mondhatni meghatározó, hiszen én is dobos lettem."

A NYOLCVANAS ÉVEK SZUPERSLÁGEREI A BALATONNÁL.


a Minden ellen című Frenk-szerzemény élőben egy tavalyi koncertről:

https://recorder.blog.hu/2013/07/23/nekem_a_balaton_frenk
Nekem a Balaton – Frenk

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr275419991

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása