"A sok szál nálam összekuszálódik" - DJ Shadow (lemeztáska-interjú)

2013.07.23. 19:11, Frontrecorder

djshadowindex.jpg

Lemeztáskában kutakodó interjút készíteni a világ egyik zenei mindenevő fő lemeztúrójával, hát elment az eszünk? Valóban őrült vállalás, de ha valakivel, hát pont DJ Shadow-val más szóba sem jöhetett (plusz, közel három éve csináltunk már vele hagyományos interjút). Az egy hete a Zöld Pardonban dj-ző (és a már legendás miami incidense óta too future-nek kikiáltott szettjével bizony nálunk is többnyire értetlenséget kiváltó) Josh Davis-szel a fellépése előtt néhány órával beszélgettünk; a kaliforniai producer lassú, megfontolt beszédű és merengős-elkalandozós típusú válaszadó, így sokféle zenei kedvencére, amelyeket pedig mindenképp meg szerettünk volna tudni végül nem derülhetett fény. Az viszont átjött, hogy a zenéhez lenyűgözően mély érzelmi-spirituális kapcsolat fűzi, amelynek most csak a felszínét sikerült megkapargatni.

- Első zenei emléked?

- Nincs egy kiemelhető konkrét emlékem, csak az, hogy a zene ott volt mindenütt, szólt a rádióból, a tévéből, az autóban, az ábécében, amerre csak mentünk. Viszont úgy hét órával azelőtt, hogy megszülettem, a szüleim egy Tower Of Power-koncerten voltak; túlhordott voltam és azt gondolták, hátha a hangos zene majd végre "kicsalogat”. (kuncog) Be is jött, mert nem sokkal később megszülettem. Nyilván a zenéről nincs emlékem, de talán ez az egyik oka annak, hogy mindig is szerettem ezt a fajta funkys, soulos hetvenes évekbeli pop-rockot, amibe aztán 18-20 évesen jobban beleástam magam - tudod, amikor újra felfedezed a gyerekkorod zenéit.

- Szerinted ugyanez az oka, hogy rengeteg fiatal csinál most olyan zenét, mint a kilencvenes évek elején, amikor megszülettek?

- A trendek eleve reciklálódnak úgy húszévente, és minden új generációra jellemző valamiféle nosztalgia azokra az időkre, amikor ők megszülettek. Az apukám a doo-wopra és a késő ötvenes évek rock and rolljára gondol vissza nosztalgiával, én a hetvenes-nyolcvanas évek zenéjére. Érdekes, hogy a kilencvenes évekbeli rave-hangzásból mennyi minden visszaforgott mostanában az elektronikus zenébe, ami számomra azért fura, mert nekem ez kimaradt, én akkoriban teljesen a hiphopnak éltem, úgyhogy számomra tulajdonképpen ez egy új dolog. (nevet)

- Te is jó húsz éve vagy már a színen, szóval akár a DJ Shadow-nosztalgia is időszerű lehet. Érzékelsz ilyesmit

- Bizonyos tekintetben igen, mindenképpen. Az Endtroducing… mostanában egyre többször szóba kerül, akárcsak az első UNKLE-lemez (az 1998-as Psyence Fiction, amelynek DJ Shadow volt a producere - a szerk.), amiről az Atoms For Peace még játssza is most koncerten a Rabbit In Your Headlights-ot - biztosan, mert Thom Yorke szívesen gondol vissza életének arra a jóval ártatlanabb időszakára. (nevet). Egy előadó vagy hangzás iránt az érdeklődés mindig hullámzó, és erre nekem nincs ráhatásom, emiatt nem is foglalkozom azzal, hogy mikor vagyok éppen felkapottabb. Zenészként pedig sosem csak az aktuális trendekkel tartom a lépést, hanem emellett folyamatosan próbálom magam naprakésszé tenni a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas, kilencvenes évekből, és ráadásul ez a sok szál nálam összekuszálódik.

- Térjünk akkor most vissza a múltba: első lemez, amit saját pénzből vettél?

- Ha jól emlékszem, az első Devo-lemez volt, kazettán vettem meg, a szülinapomra kapott pénzből. Nyolcéves voltam. A második lemezük akkor már megjelent, azt ismertem, de szerettem volna hallani az elsőt is.

- Zene, ami megváltoztatta az életed?

- Grandmaster Flash and the Furious Five: The Message. 1982-ben jelent meg és számomra ez volt az első igazi rapszám. Forradalminak hangzott, teljesen másmilyennek, mint amiket addig ismertem. A Sugarhill Gangtől Rapper’s Delight persze megvolt, onnan tudtam én is, hogy van ez a rap dolog. A szövegét mindenki kívülről fújta a suliban és nagyon vicces részek vannak benne, például amikor arról mesél, hogy a haverjánál volt vendégségben és hányingere lett a vacsorától, ezért lelécelt - ilyet egy pop- vagy rockszámban sosem hallottál! De ez a szám nekem inkább diszkó volt, és egy picit novelty zene, ami tetszett ugyan, viszont a The Message egy teljesen más szint volt, meghatározó élményt jelentett, amikor először hallottam.

- Zene, ami boldoggá tesz?

- Azt tesz boldoggá, ha olyan zenét hallok, ami jól meg van csinálva, van benne valami váratlan, meglepő, amivel bolonddá teszi a fülem és a maga műfaján belül próbál valami picit újat, mást hozni. Mondok egy vadonatúj és egy régi számot példának. Amikor a BBC Radio 1Xtrán Diplo műsorába készített mixemhez vadásztam új zenékre a SoundCloudon, akkor találtam Kaw Hyphy című trekkjét, amiről azt írtam fel a számlistás jegyzetembe: fuck yeah!

Egy ettől teljesen eltérő példa pedig a brit folk dalszerző-énekesnő Lesley Duncan 1970-es Love Songja, ami Elton Johnnal duettben lett világhírű, de David Bowie és Olivia Newton-John is feldolgozta. Megvolt 45-ösön (vinyl kislemezen - a szerk.), de valahogy kimaradt, aztán amikor végre egyszer feltettem, tiszta libabőrös lettem, ez volt az egyik leggyönyörűbb, legtökéletesebb dal, amit valaha hallottam. Elkeserítő, hogy nem tudod megvenni iTunes-on, ahogyan millió hasonlóan nagyszerű zene készült a világon, amit kiadtak, mégsem terjed szélesebb körben.

- Ha már szóba került: a kedvenc hyphy-számod (a hyphy a Bay Areában honos, nyers és "hiperaktív” hiphop-irányzat a szerk.)?

- Húú, ami alapvetés a számomra az The Team: Hyphy Juice. Padlót fogtam tőle, azért is, mert pont pár héttel azután jött ki, hogy megcsináltam a The Outsidert (DJ Shadow értetlenkedve fogadott 2006-os albumát a hyphy inspirálta, a színtér több képviselője közreműködik rajta – a szerk.).

- Kedvenc trap-számod?

- Rengeteg van. Olyan gyorsan halad ez a műfaj, hogy nehéz kiragadni egyet… (hosszú szünet)… Amit a műfaj klasszikusának tartok, az Flosstradamus Rollupjának Baauer-remixe, erre váltottam le a Harlem Shake-et, amikor kifutott tavaly év végén. De a Clicks & Whistles korai dolgai is elképesztőek.

- Kedvenc Mo’Wax-lemezed?

- Hmm… a korai időkből nagy kedvencem az RPM 2000 / Sortie Des Ombres 12 inchese. DJ Krush lemezeit mindig szerettem; nem olyan zene volt az övé, amit tudtam vagy akartam volna csinálni, de nagyon tiszteltem, sőt csodáltam, mint művészt, nagyon egyéni hullámhosszon volt. Aztán, nagyon közel álltam az Attica Blues tagjaihoz (a triphop-trió bemutatkozó albumát 1997-ben adta ki a Mo’Wax – a szerk.),  zenei téren sok mindenben egyezett a gondolkodásunk, a számaik egy része mesteri volt. A Mo’Wax-nél azt szerettem, hogy egy brancs voltunk, ismertük és értettük egymás zenéjét, de mindenki a saját útját járta, nem másoltuk egymást. 1994-96 az egyik kedvenc időszaka volt az életemnek.

- Kedvenc éjféli zene?

- Az attól függ. De leginkább valami aktuális bass music vagy future beats, amiket a Bay Aarea rádióiban adnak este tíz után.

- Zene, amitől ivás nélkül részeg leszel?

- Ez nálam olyasmi, mint a zene, amitől boldog leszek. Én úgy szoktam mondani, ha egy zene megrészegít, hogy a Public Enemy-érzést váltja ki belőlem, mert mindig, amikor egy új lemezük megjelent, az teljesen kiütött; a zene, a mondanivaló, a popkulturális / szocio-politikai kontextus, minden így együtt. A rockereknél ugyanilyen érzés lehetett, amikor először hallottak Metallicát vagy Rage Against The Machine-t. (nevet)

-  Amikor a zene leviszi a fejed?

- Pontosan. Mint mondjuk a Death Grips.

shadow.jpg- Zene, amiben a leginkább benne van Kalifornia?

- Most nagyon erős ott a beat-színtér… szóval, amikor a neten halászom az új zenéket, nem nézem, hogy hová való a készítője, az elektronikus zene aztán végképp globális, ahol ennek semmi jelentősége, viszont azt meglepve konstatáltam, hogy még így is tíz esetből kilencszer a zenéről, amit letöltök, mert tetszik nemcsak az derül ki, hogy kaliforniai, de gyakran az otthonom ötven mérföldes körzetéből való.

- Durva!

-  Eléggé… Én a Bay Areában születtem és nevelkedtem, nyilván tudat alatt is fogékonyabb vagyok az itteni zenékre, amik belém ivódtak, amióta ott élek, de ez tényleg érdekes dolog

- Zene idilli nyaraláshoz?

- A feleségemmel és a gyerekekkel nemrég tettünk egy körutat az államban, ami olyan 18 órás autóutat jelentett. Tudtam, hogy nem bírnám ki, ha végig a lányok kedvenc gyerekrádió adóját kellene hallgatni, így, hogy azért mindenkinek jó legyen, végig egy olyan csatornát hallgattunk, ami ismert hetvenes és nyolcvanas évekbeli zenekarok kevésbé populáris számait játssza - és remek volt! Családi kikapcsolódáskor semmi esetre sem hallgatnék olyan zenéket, amiket a dj-szettjeimben játszom. (nevet)

- A kedvenc dob breaked?

- Még mindig a Funky Drummer. Vagy az Amen, az Apache - a klasszikusok. Ezeket nem tudom megunni.

- Lemezgyűjteményed legnehezebben beszerzett darabja?

- Az tulajdonképpen nem egy obskúrus ritkaság, hanem az Invaders funkzenekar 1970-es Spacing Out albuma, amit még a kilencvenes évek elején vettem, fogalmam sincs, mennyiért, akkoriban nem érdekelt a lemezek értéke. Mivel dj-ztem vele, elhasználódott, és amikor pár éve szerettem volna belőle egy új példányt, azt hittem gyerekjáték lesz, de azóta sincs meg! Egyszer elcsíptem ugyan az eBayen, meg is nyertem a licitet, viszont a lemez sosem érkezett meg, hiába tettem feljelentést. De egyszer csak megszerzem!


interjú: Forrai Krisztián

fotó: Lékó Tamás

https://recorder.blog.hu/2013/07/23/_a_sok_szal_nalam_osszekuszalodik_dj_shadow_lemeztaska-interju
"A sok szál nálam összekuszálódik" - DJ Shadow (lemeztáska-interjú)

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr435421832

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.