Kanye West: Black Skinhead (videoklip)

2013.07.22. 12:55, Frontrecorder

blackskinhead.jpg

Két héttel azután, hogy kiszivárgott a nyers, befejeletlen verziója, most közzétették Kanye West Black Skinhead című támadó hangvételű dalának kész, végleges és interaktív klipjét. Utóbbi azt jelenti, hogy a fekete-fehér, számítógépes animációra épülő videót kurzor segítségével lassítani vagy gyorsítani tudjuk (a képet a zenével szinkronban), illetve bármelyik képkockáját kifotózhatjuk és megoszthatjuk az Instagramon.

Ahhoz képest, hogy Kanye eddig azt állította, a Yeezus című új albumához (kritikánk itt) nem lesz hagyományos promóció, a fogyasztáskultuszt és a fajgyűlöletet ostorozó Black Skinhead című dal mégis megjelenik kislemezen (rajta a dal rádióbarát finomított verziójával), és készült hozzá videoklip is, igaz, ez nem mondható szokványosnak. A rapper saját elmondása szerint öt hónapot dolgozott a művészi kisfilmen a brit divatfotós-filmes Nick Knighttal (aki mellesleg a Skinheads című portréalbumával tűnt fel 1982-ben, és két "botrányklipet"  - Björk: Pagan Poetry, Lady Gaga: Born This Way - is jegyez), és bizony a végeredmény felér egy kisebb vizuális pofoncsapással. Sztori nincs, a félmeztelen, mesterségesen felpumpált izomzatú Kanyét látjuk fújtatni, mint egy ketrecében dühöngő fenevad, közben acsarkodó ragadozók és egy bizarr vértezetű harcos képei villannak be. Íme, az erőteljes, feszült videó, lehet a kurzorral hergelni vagy screenshotokat lőni. (A videó elindításához rá kell kattintani, az interaktív funkciók a kép jobb felső sarkában érhetők el. Lelassítva szerintünk nagyon ijesztő.)

Ez pedig a Yeezus beharangozó videója, amely az Amerikai pszicho filmváltozatának hírhedt jelenetét parodizálja:

Kanye West's American Psycho (Yeezus Promo) from Jay on Vimeo.

Címkék: kanye west
https://recorder.blog.hu/2013/07/22/kanye_west_black_skinhead_videoklip
Kanye West: Black Skinhead (videoklip)
süti beállítások módosítása