Nekem a Balaton – Jamak Ármin (Carbovaris)

2013.07.10. 10:10, rerecorder

carbovaris3.jpg

Kedvenc zenészdalok és élmények a magyar tengernél, meghatározó pillanatok, sorsfordító dalok, emlékezetes bulik – zenészeink, előadóink komoly élménymennyiséget gyűjtöttek a Balaton körül, júliusi fókusztémánk (summer jam) keretében ezekből osztunk meg naponta egyet-kettőt.  Elsőként a Profül rovatunkban a Yeah Yeah Yeahs-t kritizáló Jamak Ármin  a Carbovaris-ból sztorizik.

"Pár éve lementünk néhányan egy barátunk nyaralójába Zamárdiba, ahol azon kívül, hogy az akusztikus gitár mindenkinek a kezében legalább egyszer megfordult, igyekeztünk megnézni a Muzsika TV-be illő előadóművészeket is a közeli büféknél. Aztán egyszer csak egy közeli kis bárban megláttuk, hogy este rockkoncert lesz, „jajj!”, amit persze nyilván nem hagyhattunk ki. Nagyot döbbentünk, mert ezt a rockkoncertet az Anna And The Barbies adta. Leginkább feldolgozásokat játszottak, ami amúgy piros pont nekik, mert elég kevesen voltunk és nem is nagyon ismertük a zenéjüket. Ráadásul elcsattant egy csók is a koncert közepén totál részegen odatébláboló Mester Tamással (nyilván Annával váltotta) és még meg is énekeltettek engem."

A Carbovaris két gitárosa, Jamak Ármin és Balázs Soma ma a Kuplungban adnak akusztikus koncertet.
A Carbovaris legközelebb a MésziStock fesztiválon lép fel július 19-én.

A NYOLCVANAS ÉVEKBEN EZEK VOLTAK A SZUPERSLÁGEREK A BALATONNÁL.

Carbovaris és a Get Back:

https://recorder.blog.hu/2013/07/10/nekem_a_balaton_jamak_armin_carbovaris
Nekem a Balaton – Jamak Ármin (Carbovaris)

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr345398606

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.