„Léptünk néhányat a létrán felfelé” – Luke Steele (Empire Of The Sun-interjú)

2013.06.21. 10:35, rerecorder

Empire-of-the-Sun-courtesy-of-funstar.jpg

A pszich-pop Sleepy Jackson és a nosztalgikus elektro-pop Pnau két ausztrál frontembere, Luke Steele és Nick Littlemore Empire Of The Sun néven hódította meg a világot 2008-ban, Ice On The Dune című giccsesen túlcsorduló, elektro-popos második nagylemezükkel (melyet az Alive vezetett fel) a héten tértek vissza, aztán augusztusban majd a Szigetre is másodszor érkeznek. A mókásan szétesett benyomást keltő Luke-kal beszélgettünk.

- Miért szüntetted meg 2006-os második, nem is sikertelen albuma után előző zenekarodat, a Sleepy Jacksont?

Luke+Steele.jpg- Elkezdem én dolgozni a harmadik Sleepy Jackson-lemezen, sőt már majdnem készen is volt, amikor Nick Littlemore-ral komolyabbra fordult a már évek óta tartó kollaborációnk, amiből kinőtt az Empire Of The Sun. Művészként nem tehetsz más, mint követed az ösztöneidet és négy percnyi Empire Of The Sun-zene után úgy döntöttem, hogy ezt folytatom inkább.

- Nick-kel már az első Empire Of The Sun-felvételeket tíz évvel megelőzően is ismertétek egymást, sőt írtatok közös Sleepy Jackson- és Pnau-dalokat is. Mi volt az a köztetek meglévő kémia, ami sikerzenekarotokhoz vezetett?

- A köztünk lévő kölcsönhatás talán a különböző zenei gyökerek egymásra találásából ered. Én a blues és country felől jövök, őt pedig mindig is a tánczene érdekelte. De a barátságunk elvezett egymás gyökereinek az elfogadásáig, aztán ebből érdeklődés lett és ihletés, amiből meg egyre jobb közös dalok (a 2007-es címnélküli Pnau-albumon két dalban társszerző Steele, ezek már majdnem EOTS-dalokként hatnak – a szerk.).

AZ MEGVAN, HOGY A DUÓ MÁSIK FELE ELTON JOHN VS PNAU NÉVEN TAVALY KIADOTT EGY NO. 1 REWORK LEMEZT?

- A 2007-es Pnau-album után kezdtétek az Empire Of The Sun projektet, hogyan döntötted el, hogy milyen lesz a megszólalás, hogyan kevertétek kettőtök különböző zenei világát?

empire-of-the-sun_463619.jpg- Számomra ez a Pnau-lemez volt a döntő, amikor Nick-kel megírtuk a közös dalainkat, a Freedomot és a With You Forevert, akkor egyszerűen éreztem, hogy olyan dalok birtokában vagyunk, amelyek egész lemeznyi terjedelmet érdemelnek. Nagyon tetszett azok hangzása, elütött attól, amit korábban csináltam és hirtelen elkezdett nagyon érdekelni a tánczene, úgyhogy inkább én mentem Nick megszólalása után, az ő rendszerébe láttam bele a magam dallamait, a két világ összeegyeztethetőségének a lehetőségét.

- Ehhez a megszólaláshoz egy szintén nagyon színes látványvilágot, fotókat, klipeket, koncertmegjelenést építettek magatok köré.

- Olyan képi megjelenést kerestünk, ami elüt az átlagostól. Szándékosan hivalkodó. Ami egy kicsit veszélyes és furán vad hatást kelt. Mint egy láncos banda.

empire WALKING.jpg- Az első lemez turnéján Littlemore egy idő után már nem vett egy részt. Felmerült benned, hogy egyedül folytatod a projektet?

- Hát igen, mondhatjuk. Volt köztünk egy furcsa egyezség, és a leosztott szerepek időközben változtak egy kicsit. Vannak dolgok, amik nincsenek kőbe vésve és egy közreműködés során folyamatosan változnak, de muszáj őket valamiképpen megoldanod. Röviden azt mondhatnám, hogy nem lehetsz úgy házas, hogy különböző városokban reggeliztek.

- Ha már itt tartunk, az első Empire Of The Sun-lemez anyagát nagyrészt úgy írtátok, hogy különböző városokban éltetek és neten küldözgettétek a dalvázlatokat egymásnak. Hogyan zajlott mindez most, a második albumnál?

- Most igyekeztünk mindent közösen megalkotni. Kezdve a dalírástól, a közös stúdiómunkáig. Sokkal nagyobb volt az egyensúly. Mindent ezerszer kipróbáltunk. Gondosan teszteltük egymás ötleteit. Ez tetszik? És neked ez? (nevet)

- Milyen új hatásokat engedtetek be az új lemeznél?

Empire-of-the-Sun-Ice-on-the-Dune-2013-1200x1200.jpg- A cél mindig is az volt, hogy nagyszerű dalokat írjunk. Csak akkor adjunk ki lemezt, ha tökéletes dalaink vannak hozzá. Úgyhogy nem annyira külső hatások határozták meg a dalokat, sokkal inkább a mi belső minőségi szűrőnk. Az volt a cél, hogy mindegyik dal kislemez lehessen. De amúgy nehéz megmondani, mert a zenénk amúgy is egy nagy keverék. Minden hathat rám. Felkaphatok valamit a tévéből, akár egy főzős műsorból is, öntudatlanul.

- Idén visszatértek a Sziget fesztiválra, legutóbb emlékezetes koncertet adtatok, most milyen show-ra számíthatunk?

- Most még nagyobb és színesebb show-ra számíthattok! Még léptünk néhányat a létrán felfelé. Több show-elem, színesebb díszletek, több szexi táncos, csupa olyan dolog, amiért el akarsz menni egy koncertre.

interjú: Dömötör Endre


az Empire Of The Sun héten megjelent lemezének három hónappal ezelőtti felvezető kisfilmje:


ez pedig az első kislemez és videó az albumról, a Alive:

https://recorder.blog.hu/2013/06/21/_leptunk_nehanyat_a_letran_felfele_luke_steele_empire_of_the_sun-interju
„Léptünk néhányat a létrán felfelé” – Luke Steele (Empire Of The Sun-interjú)
süti beállítások módosítása