Angliai embervadászat harapós magyar dubstepre (videó)

2013.06.20. 21:33, Frontrecorder

mattu.jpg

Ritkánál is ritkábban foglalkozunk a dubsteppel itt a Recorderen, és most nyomós okunk van rá, hogy ezt megtegyük, ugyanis a műfaj egyik legnagyobb magyarja, egyben világszerte elismert képviselője, Matt-U végre egy klassz klippel is büszkélkedhet, amelyet angliai kiadója készíttetett a hamarosan megjelenő, HammerHead című számához.

A budapesti Matt-U (Szalai Mátyás) majdhogynem veteránnak számít, hiszen 1997-től, 15 éves kora óta foglalkozik zeneírással. Nevét a drum'n'bass színtéren alapozta meg, méghozzá nemzetközi szinten; az első zenéje 2004-ben rögtön a holland Black Sun Empire kiadóján jött ki, ezt aztán számos megjelenés követte a műfaj további meghatározó labelein, mint a Moving Shadow, a Timeless vagy a Renegade. Öt év után viszont átpártolt a dubstephez, és ezen a pályán is hamar komoly rangot vívott ki magának; a műfaj szülőhazájában, Angliában a trekkjeit élvonalbeli kiadók jegyzik (pl. Osiris Music, Wheel & Deal, Subway, Black Box), rádióműsoraikban pedig heti rendszerességgel játsszák a nagyágyúk, mint Skream és Benga (BBC Radio 1), Youngsta, vagy éppen N-Type (Rinse FM).

Matt-U következő kiadványa júliusban érkezik a Pressed Records-on, rajta a HammerHead és a Danger című MC-vokálos számokkal, amelyek megszületéséről szerzőjük a következőket árulta el nekünk: "A HammerHeadet még másfél éve írtam, és kb. egy évig a fiókban volt. Egy leeds-i fellépésem alkalmával összehaverkodtam Dannel, a Pressed Records vezetőjével, aki ajánlott egy 12"-est a kiadójánál. Említette, hogy nagyon sok MC-vel van kapcsolatban, és hogy szinte minden nála megjelenő zene vokálos. Elküldtem neki a HammerHeadet, ami rögtön megtetszett neki, és hamarosan el is készült a vokálos verzió Kyza Smirnoff és Marger közreműködésével. Ezután a lemez B oldalára megírtam a Dangert, amire ugyanez a két MC, továbbá Illaman és a Foreign Beggars-ből Orifice Vulgatron szövegelt rá." A harapós, vészjósló HammerHeadhez a zene hangulatára remekül rímelő, nyugtalanító videó készült Angliában - kegyetlen embervadászat, némi csavarral a végén: 

Ez pedig a címe ellenére könnyedebb, kevésbé feszülős Danger egy részlete, Skream és Benga rádióműsorából : 

Címkék: matt-u
https://recorder.blog.hu/2013/06/20/angliai_embervadaszat_harapos_magyar_dubstepre_video
Angliai embervadászat harapós magyar dubstepre (videó)
süti beállítások módosítása