113,8 decibel - kollektív Recorder-visszaemlékezés a My Bloody Valentine budapesti koncertjére

2013.06.10. 12:04, rerecorder

foto(1).JPG

Nem nagyon szoktunk itt a Recorderen koncertbeszámolókat közölni, de amikor a szerkesztőség egy emberként vesz részt egy eseményen, és ez az esemény az első és jó eséllyel az utolsó magyarországi My Bloody Valentine-koncert, akkor kivételt teszünk.

A My Bloody Valentine ugyebár a kritikusok és a keményvonalas zenerajongók egyik fétiszenekara, jól elmesélhető története van. Ennek a történetnek a 22 éves lemezvárás az egyik sarokpontja, ami idén, 2013 februárjában végre megtört a m b v című harmadik albummal. A történet szerencsére egyáltalán nem eltört, hiszen a lemez jó lett, Kevin Shields-éknek pedig ismét volt jó okuk turnézni. Ez nekünk is jó ok volt arra, hogy megnézzük a zenekart Londonban, és az európai turné bejelentésekor ne higgyünk a szemünknek: Budapesten is lesz My Bloody Valentine-koncert. Mivel tényleg szinte az egész Recorder-stáb szereti a zenekart, ezért szinte mindannyian ott voltunk a Club 202-ben és ha már így alakult összerakosgattuk az emlékeinket (és zsebfotóinkat, ha már hivatalosan nem lehetett fényképezni a koncertet).

DSCN7563.JPG

Judák Bence
A márciusi londoni koncerten a rendes, nagy előadóteremben azért valamivel ünnepélyesebb volt az élmény, de még a budapesti koncert furcsa helyszíne, a szavannai meleg és a Club 202-ben található Hammerworld-hegyek ellenére is kurvára jó volt az egész.

Elekes Roland
Mindig is karrierjük kezdetén akartuk látni a My Bloody Valentine-t,és ez ma részben összejött, hiszen nem volt hiány gyermekded hibákban, számújrakezdésekben, klubkoncert szellős közönség előtt, még ha nem is a zenekar csúcspontján, de ez így volt igazán szép.

Csada Gergely
Az elején még csak simogat ("Te, nem is olyan hangos ez.") aztán a záró, You Made Me Realise elnyújtott kiállásánál csak előkerül a füldugó. Egyébként a zaj azon keresztül már kifejezetten meleg és hívogató, majdhogynem kellemes. A hipnotikus bólogatás megvolt, a jobb fülem még cseng.

Sugó Lilla
Fejben rögzítettem azt a hosszú zajongást, úgyhogy most már zenei aláfestésem is van ahhoz, amikor legközelebb nem leszek kíváncsi a külvilágra.

Biczó Andrea
Én azon kevés emberek egyike vagyok, aki örül annak, hogy a MBV nem a ’90-es években jutott el Magyarországra - akkor ugyanis fiatal koromnál fogva kimaradtam volna a tutiból. Földi pokol ide vagy oda, én sokkal inkább éreztem magam a mennyországban. Ez nagyjából ki is tartott a holokausztig, amikor megtapasztaltam, milyen az, ha a gonoszság hangot ölt. A nagyjából 7 perces (számoltam!) tömény zaj annyira intenzív volt, hogy ilyet talán én még nem is éltem. A remegő basszus először a mellkasomat járta át, majd éreztem, ahogy végigkúszik a nyelőcsövemen, hogy aztán végül mégis csak a hallójáratomban érjen célt. A legfurcsább az volt, hogy mindez alattomosan, a felszín alatt játszódott le, és csak a koncert után vettem észre, hogy tompult a hallásom. És bár minden csoda három napig tart, azt hiszem, nálam még egy hétig az lesz a sláger, hogy „NE HARAGUDJ, MIT MONDTÁL?!”

foto(2).JPG

Fábián Titusz
Egészen új dimenziók nyíltak meg előttem: nem csak a sörtől, de zajtól is lehet másnapos az ember.

Szabó Benedek
Az ember először arra gondol, hogy ez nem is olyan hangos. Hogy át van verve. Aztán a negyedik-ötödik szám környékén elkezdi érezni a gyomrában. Nem a decibel nagy, hanem a frekvenciák mások. "A zaj mindig hangosabb a nemzajnál" - mondja a hangmérnök haver, te meg nem tehetsz mást, csak egyetértesz. A You Made Me Realise gyilkos középrésze alatt érzed át először és utoljára, hogy miről szól ez az egész: annyira fülsértő, annyira éles, annyira örvénylő, hogy már egyáltalán nem is fülsértő, egyáltalán nem is éles, viszont még mindig örvénylik. Transzba esel. Egy pillanatra megérted, miért más.

Dömötör Endre
Nagyjából olyan volt ez a koncert, amilyenre számítani lehetett (volt szerencsém látni a zenekart 2008-ban és ugye beszámoltunk egy idei koncertről). Ettől a számíthatóságtól viszonylag kevesebbszer tudtam belefeledkezni, de ez legyen az én bajom. Az, hogy csak nagyjából volt olyan, annak köszönhető, hogy a perfekcionista Shields többször is leállította a zenekart, amikor nem a megfelelő volt a zaj, a torzítás, az effekt vagy csak valami gixert észlelt. Nagyon sokkal nem, de ez a kizökkentés kissé azért mégis emberibbé tette az ilyenkor egyszer el is mosolyodó legendát – aki amúgy meg egy félénk tipikus antilegenda. És hát, persze, jó volt, sokszor szép és elementáris hangélmény, respekt a dobosnak, kösz a zajt, de egy valami mégis minden egyebet elnyomott a tegnap estében: én az Almássy térről elindultam rövidgatyában, elmentem a Club 202-be (A Club 202-be!), megnézetem a My Bloody Valentine-t (A My Bloody Valentine-t!), aztán hazamentem. Mintha ez egy átlagos budapesti vasárnap lenne.

Forrai Krisztián
Normális körülmények között nem keverednék a Club 202-be, de hát My Bloody Valentine-koncert Budapesten 2013-ban egy kora nyári vasárnap estén eleve hogy lenne normális körülmény? A valóságomból kiszakadás így már az első hang előtt adott volt, és hogy a zene is maradéktalanul elmosson, nem tettem be füldugót. És milyen jól tettem, mert pár perc után felkapott a talajról, beszippantott - előre a színpad elé -, végül a gitárral gerjesztett repülőgép turbina-zajjal egy eddig nem tapasztalt belső magasságba rántott. Rég élveztem ennyire, hogy tompán hallok.

nyitókép: Lékó Tamás
fotók: Lékó Tamás, Sugó Lilla, Biczó Andrea, Fábián Titusz, Elekes Roland, Forrai Krisztián

a New You a Club 202-ben 2013. június 9-én:


Kevin Shields Recordert nézeget a koncert előtt:kevin shields recorder.jpg


és további fotóink:

2013-06-09 21.23.43.jpg
mbv_1.jpg
DSCN7542.JPG
foto.JPG
DSCN7559.JPG
CAM00074.jpg
2013-06-09 21.27.14.jpg
DSCN7566.JPG

https://recorder.blog.hu/2013/06/10/113_8_decibel_kollektiv_recorder_visszaemlekezes_a_my_bloody_valentine_budapesti_koncertjere
113,8 decibel - kollektív Recorder-visszaemlékezés a My Bloody Valentine budapesti koncertjére
süti beállítások módosítása