Sötét és viharos dal a nyárra a Hot Chiptől

2013.06.04. 13:03, Frontrecorder

hotchip_2.jpg

Egy hét híján egy évvel azután, hogy kiadták eddigi utolsó zeneanyagukat, az In Our Heads című remek (nálunk 2012 legjobbjai közé választott) albumot, a brit Hot Chip közzétett egy új dalt, amely júliusban jelenik meg hivatalosan. A gyógyegér elektropop-brigád tagjai közben szokásuk szerint leginkább a saját projektjeiket kultiválták, ezek legfrissebb terméseit is összegyűjtöttük ide.

A Dark & Stormy című dal tulajdonképpen nem új, még az In Our Heads-re készült, de végül nem került rá az ötödik Hot Chip-albumra. Szerencsére nem maradt a fiókban, és július 22-től beszerezhető lesz vinylen és digitálisan (párban a Look At Where We Are új verziójával, amelyben a japán Maher Shalal Hash Baz férj-feleség duója énekel). A zenekar addig is meghallgathatóvá tette a számot, íme:

A dalban Charles Hayward (a This Heat zenekarból) dobol, aki egészen mostanáig tagja volt a Hot Chip szemüveges énekes-billentyűse, Alexis Taylor által alapított About Group formációnak. A négytagú együttes harmadik albuma július 1-jén jelenik meg Between The Walls címmel, az első kislemezdal egy bluesos-soulos ballada, az All Is Not Lost, amelynek lassított felvételekből álló klipje Henrik Håkansson svéd képzőművész alkotása:

Alexis Taylornak van egy másik projektje is, a német tech-house producer Justus Köhnckével közös Fainting by Numbers, amelynek debütáló kislemeze május közepén jelent meg. Alább a retró pc-s szöveges videója:

A Hot Chip másik énekese és dalszerzője, a mackós termetű, szakállas Joe Goddard ugyancsak két szálat futtat az anyazenekara mellett. Egyrészt ott a hozzá hasonló testalkatú Raf Daddy Rundellel alkotott 2 Bears, amely a tavaly januárban kihozott első album, majd annak fél évvel későbbi remix-gyűjteménye óta egy mixlemezzel és több remixszel jelentkezett; utóbbiakból itt a legfrissebb:

Remixek terén Goddard önállóan ugyancsak aktív (a Dirty Projectors The Socialites című dalából készített átértelmezése május közepén jött ki), emellett pedig hamarosan megjelenik új szólóanyaga, a Taking Over EP, amelyről a Mara Carlyle énekesnővel felvett, melankolikus-hipnotikus She Burns morbid videót kapott:

És végül, a Hot Chip (sok egyéb hangszeren is játszó, de elsősorban) gitáros Al Doyle és a dobos-programozó Felix Martin New Build nevű héttagú zenekarának áprilisban jött ki a legutóbbi kislemeze, amelynek videóját Felix Martin rendezte:

Címkék: hot chip
https://recorder.blog.hu/2013/06/04/sotet_es_viharos_dal_a_nyarra_a_hot_chiptol
Sötét és viharos dal a nyárra a Hot Chiptől

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr155343201

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása