Live Large: Voltegyszer (albumpremier)

2013.05.22. 10:00, rerecorder

live large ny.jpg

Egy zenekar, amely lassan már hat éve megalakult, de három éve nem koncertezett, egyszercsak előáll egy baromi erős bemutatkozó nagylemezzel. "Mindössze" ennyi a budapesti Live Large kvartett története. A magyar nyelvű gitárpop dalokat tartalmazó, tízszámos Voltegyszer itt hallható először.

LLborito_final.jpgA 2007 novembere óta ebben a felállásban létező Live Large (Fedor Nóra - ének, basszusgitár, Horváth Kristóf - gitár, Lévai Tamás - dob, Paulik Tamás - gitár) már túl volt két EP-n és számos koncerten, amikor 2010-ben, Fedor Nóra Angliába költözése miatt felfüggesztette tevékenységét. Azóta sokat nem is hallhattunk a zenekarról, de a háttérben, 2012-től újraindult a történet és a próbahelyén aktív formáció összeállította első nagylemeze anyagát a teljes eddigi repertoárból - van itt hat éves és egészen friss szám is. Az Esti Kornélban is gitározó Horváth Kristóf ottani zenésztársa, Lázár Domokos segített a lemezfelvételben (Lázárnak is van másik együttese az Esti Kornél mellett, a Magyarradar rovatunkban is lelkesen bemutatott Pegazusok nem léteznek). A sztori mindössze tényleg ennyi, de a lényeg, maguk a dalok, nagyon is megérdemlik a figyelmet. Egységes a megszólalás, a zenék karakteresek, húznak magukkal, abszolút szinkronban a remek szövegekkel. Ritkán hallhatóan jó, fülbemászó, erős bemutatkozó anyag.

A Voltegyszer felvételéről így mesél a Hó Márton és a Jégkorszakban is basszusgitározó Horváth Kristóf: "a lemezt Lázár Domokos vezetésével vettük fel, ő keverte és masterelte a lemezt. A gitárokat, basszust, éneket próbateremben és lakásban rögzítettük, kaptunk Juhász Zoli hangmérnök barátunktól mikrofonokat. A dobot Dióssy D. Ákosnál (ex-Kispál és a Borz-billentyűs, most Kiscsillag hangmérnök - a szerk.) a CitySound stúdióban vettük fel. A dalok a zenekar elmúlt sok évét foglalják össze, a záró Nem ez az a hely a legrégibb szám, már az első kislemezen is rajta volt, két másik szerzemény, a Volt egyszer egy bűnöm és a Budapest éjjel pedig szerepelt a második kislemezen, a többi azóta született, a legfrissebb a nyitódal."

A lemezbemutató koncert, mely egyben az első Live Large-koncert lesz 2010 óta, 2013. június 8-án lesz a GMK-ban, itt a Facebook-eseményoldala

a Voltegyszer című debütlemez teljes egészében:


a lemez hátsó borítója:LLbelso_final.jpg
http://www.livelarge.hu/

https://recorder.blog.hu/2013/05/22/live_large_voltegyszer_albumpremier
Live Large: Voltegyszer (albumpremier)

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr495312389

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.