Örök szintiboyok - Hauber Zsolt és Batta Róbert

2013.05.09. 15:37, Frontrecorder

h_b.jpg

Hauber Zsolt a Bonanza Banzai alapító billentyűseként írta be nevét a magyar elektronikus popzene történetébe, Batta Róbert pedig a Liquid Limbs acid-techno formáció létrehozásával érdemelte ki a honi elektronikus tánczene úttörője címet. Emblematikus együtteseikkel egy időben, a kilencvenes évek elején futottak be, majd későbbi önálló pályafutásukban is több hasonlóság és párhuzam mutatkozott, és jelenleg mindketten éppen új projekten ügyködnek: Hauber Zsolt harmadik minimal-szintipop albumán dolgozik, miközben Batta Róbert egymagában re-startolta - új számokkal és a régiek aktualizálásával - a Liquid Limbs-et, amellyel pont ma este savaz élőben az A38-on. Back-to-back interjúnkban további közös (állás)pontokra is fény derül.

- Ti ismeritek egymást, illetve egymás munkásságát? Vannak közös vagy kapcsolódási pontjaitok?

hauberforgat.jpgHauber Zsolt (jobbra a képen): Ismerem Robit és a munkásságát a Liquid Limbs óta, dolgoztunk is együtt egy remixben a HTN nevű lánycsapat kislemezén. 2003-ban Horvátországban pedig együtt forgattunk a Fresh egyik slágeréhez, az Utolsó tangóhoz egy izgalmas nyári klipet. A víz alatti felvételeknél én merültem elsőnek és tartottam az operatőr lábát, amíg a levegőmből futotta. Igazi csapatmunka volt és remekül sikerült.

Batta Róbert: Igen, így van. Én jó pár évig videoklipgyártással is foglalkoztam és innen - a Fresh klipje - jött az ismeretség Zsoltival. Persze már előtte is képben voltam, olyannyira, hogy az első Csillag Születik fellépését a Bonanzával már hallgattam a rádióban, talán a Rock gyermekei műsorban a Dörömbölnek a vágyak című dalukat. Nagy fless volt, amikor meghallottam a dalban a dobgépet, mert nekem is pont olyan szintim volt, amiből az a tipikus analóg dob sound szólt.

- Mik voltak számotokra az első, meghatározó elektronikus zenei hatások, inspirációk?

HZS: A Kraftwerk megszólalása és a Depeche Mode első albuma - a 100%-ig szintetikus hangzás szinte fejbe kólintott. Ahogy meghallottam, azonnal dalokat kezdtem írni. Állandóan szintetizátorokat kértem kölcsön, sajátom még nem lévén, és basszus és arpeggio szekvenciákból alkottam zeneműveket. 14 éves voltam ekkor, és tudtam, hogy zenével akarok foglalkozni egész életemben.

BR: A régi alapok, a Kraftwerk és Jean Michel Jarre. ’84-ben pedig az Art of Noise első lemeze, amitől teljesen kész lettem

- Mikor, hogyan történt az első találkozásotok a szintetizátorral? Mi volt az első saját szintitek?

HZS: Az első szintetizátorom egy Akai Ax 80 analóg gép volt, 1988-ban láttam meg Menczel Gábor barátomnál, későbbi zenésztársamnál. Gábor tanított meg a használatára is, mert ez nem a szokványos tekergetős, hanem digitális kijelzős analóg szinti volt, ami az impozáns kinézete miatt a színpadon is látványos volt. A Bonanza Banzai első két lemezén rengeteg hangszín hallható az Akai Ax 80-ból. Sajnos az egyik siófoki szabadtéri Bonanza koncerten az eső áldozatává vált.

batta.jpgBR (balra a képen): Olyan ötödikes lehettem, amikor megláttam a PILLE nevezetű orosz monofón "szintetizátort” (ahogy apám nevezte: elektromos nyenyere), aminek kb. olyan hangja volt, mint egy skót dudának, ami egy Sokol rádióból szól. Aztán persze karácsonyra meg is kaptam ezt a csodát és már aznap este fejből toltam a Kacsatáncot meg egy-két ABBA- és Boney M-slágert. Aztán jött a Trio Da Da Da-jából közismert Casio VL-1, amivel már saját szerzeményeket is kreáltam apám orsós magnójára rögzítve… és innentől végtelen történet vette kezdetét.

- Mikortól tartjátok magatokat elektronikus zenésznek?

HZS: Engem amióta zenélek, azaz 14 éves korom óta csak az elektronikus vonal érdekelt. 1987-től, amikor a Bananza Banzai-jal először színpadon álltam csaknem hét éven át nem kalandoztam más zenei stílusba és később is csak filmek, tévéműsorok illetve egyéb felkérések kedvéért kacsintottam ki, de magamnak vagy családomnak csakis elektro-pop vagy chillout muzsikát játszom.

BR: Első szintipop zenekarom, a Sandwich már saját dalokkal állt színpadra, így én innen datálom magam mint kreatív, saját kútfőből dolgozó autodidakta zeneszerző. Ennek dátuma 1986.

- Kinek mit jelentett a nyolcvanas években a szintipop? És hogyan viszonyultok hozzá ma, mit szóltok az akkori hangzást ma újrateremtő formációkhoz?

HZS: A szintipopon nőttem fel, amiatt lettem zenész és azóta is mindig van legalább egy DM, Erasure, Camouflage vagy Kraftwerk CD nálam. Az a bizonyos new wave generáció és azon belül a szintipop jól felkavarta a már unalmassá vált rock hangzást. Nálam ez a szerelem a mai napig tart és tetszik, hogy újra divat lett ez a stílus; a Hurts zenéje különösen bejön, és az is nagy öröm, hogy a Kraftwerk töretlen lendülettel és szédületes látványvilágával a mai napig koncertezik- amikor csak tehetem, megnézem őket.

BR: Talán a legmeghatározóbb zeneileg de - és ezt ki kell hangsúlyoznom - hála istennek megadatott egy olyan út a zenei megtapasztalásokban, hogy a Cannibal Corpse-tól a Modern Talkingon át a Dead Can Dance-ig és az összes elektronikus zenei irányzatig mindenbe bele tudtam kóstolni, mindenből magamba tudtam szívni valami hasznosat, építőt, inspirálót. Eszméletlen, hogy a mostani fiatal srácok, akik akkor még nem is éltek mennyire jól érzik és játsszák újra a régi 80s hangulatokat, ugyanakkor döbbenetes, hogy a régi formációk mennyire nem tudnak a saját régi tiszta forrásukból hasonló jót kreálni manapság.

bonanzaliquidarchiv.jpg

- Mi a viszonyotok a Depeche Mode-hoz?

HZS: Az első igazi zenei élményem a Depeche Mode Speak And Spell albuma, amely az egyik örök kedvencem is marad a Violator-rel együtt. A mai számaikból hiányolom a dinamikát és az erőt, különösen a dobok terén. A dallamvilág azonban zseniális, csupán egy Alan Wilder hiányzik belőle. Nekem a tinédzser éveimet hozza elő egy People Are People vagy Shake The Disease, nem beszélve arról a katartikus élményről, mikor Ákossal a Volán pályán az első magyarországi DM-koncerten tomboltunk.

BR: Nagy szerelem - egy darabig! Alan Wilder kiválásával nekem megtört ez a szerelem, illetve az Ultra-t még nagyon szerettem, de ami utána jött, az számomra egyre kiábrándítóbb volt. Annak a zseniális kollaborációnak, amit Martin Gore-Alan Wilder-Dave Gahan közös munkája jelentett mára se híre, se hamva a DM-ben. Bevallom, az utolsó lemezüket képtelen voltam végighallgatni, annyira idegen volt számomra. Bízom benne, hogy sok-sok rajongó akaratával egybehangzóan Martin Gore egója lepihen és megkéri Alan Wildert, hogy legyen a zenei producere a következő DM-albumnak - az Univerzum biztosan támogatná ezt a döntést.

- A Liquid Limbs nagyjából akkor indult be, amikor a Bonanza Banzai a csúcson volt. A személyes pályafutásotokon túl a kilencvenes évek eleje mennyire volt korszakváltás a zenében?

HZS: Dübörög a tempó… csak azt vettem észre, hogy nő a bpm, a végére már elérte a 170-180-at. Ezt már kicsit viccesnek találtam, pedig a rave és társai hatalmas őrület volt, azt el kell ismerni. Én ekkoriban is a visszafogottabb, lassabb elektronikus világot kerestem, talán az ambient zenék voltak ilyenek, amikből mára a chillout kifejlődött.

BR: ’91-ben, miután leszereltem a katonaságtól és belekóstoltam az acid house friss savába, teljesen új irányt vett a zenei kreativitásom, és megszületett a Liquid Limbs formáció. Egyszerűen elvarázsolt ez az új földalatti tánczene hangulat, jött minden ebből az irányból, a zenék, a partik, és ez még nagyon-nagyon a kezdeti időszak; épphogy hazaérkezett Palotai Zsolti, épphogy elkezdődtek a Viking klubos acid partik, némi PeCsa-s Techno Art Show-val fűszerezve. Zseniális korszak volt, igazi zenei kamaszkor tele új, friss, burjánzó elektronikus irányzatokkal.

A NYOLCVANAS-KILENCVENES ÉVEK HAZAI SZINTETIZÁTOR-ALAPÚ ZENÉJÉT A DR. BEAT, A NOUVELLE PHÉNOMÈNE ÉS A POLAR DEAR TAGJAIVAL IS MEGVITATTUK.

- 1995-öt is tekinthetjük fontos évnek: Zsolt saját formációt alapít, a Liquid Limbs pedig az ország legnépszerűbb underground elektronikus zenei csapatának számít. Meséljetek erről az időszakról.

HZS: A Bonanza után kerestem a zenei formát és utat, ennek egyik lépcsője volt a Prelude is, amely egy albumot és évet élt. Nem volt meg az igazi összhang Kormos Zsolt énekes és köztem, pedig nálam ez a döntő egy zenei munka folyamán. Azóta csakis egyedül dolgozom. Ezt követte sok-sok pop produkció, amelynek zeneszerzője és producere voltam. Elsőként a Carpe Diemben lettem Erős Attilával társszerző. Jól esett egy új zenei stílusban kalandozni. Majd megalapítottuk a Fresh-t 1996-ban és olyan jól sikerült a projekt, hogy ez az egyetlen máig is létező és sikeres lánybanda Magyarországon. Nagyon büszke vagyok rá, hogy totális ellenszélben sikerült jól vitorláznom a lányokkal.

preludeliquidlimbs.jpg

BR: Amikor megjelent a második, Transparent Hole című albumunk már jöttek az übermega Mayday-partik, amiken hazai előadóként mi léptünk fel legtöbbször sok-sok nagy külföldi név mellett. Ezzel együtt jártak a tévéfelvételek, újságcikkek - megjegyzem, egy abszolút underground formációról beszélünk, innen nézve megkaptuk a legtöbbet, ami lehetséges volt - és hát a csúcsok csúcsát jelentette a Prodigy előtt több ízben játszani, mint előzenekar. Itthon a PeCsa szabadtéri színpadán (lásd az alábbi videót), majd Belgrádban a Hala Pionirban tízezer ember előtt eszméletlen fogadtatással és végül Skopjéban egy fesztiválon, amiről már az angol Melody Maker is beszámolt pozitívan.

- A kilencvenes évek végén mindketten belekóstoltatok a mainstream popsikerbe, producerként, zenekarban - mennyire volt ebben az anyagi megfontolásnak szerepe? Illetve mit adott nektek művészileg ez a periódus?

HZS: A zenéből élek lassan 25 éve, így anyagi vonatkozása mindig van egy általam fémjelzett produkciónak, elsősorban mert én finanszírozom, másodsorban, hogy megveszik, letöltik-e.  Persze csak a sikerek hozzák meg a kellő elismerést. Örültem, hogy benne voltam a Carpe Diem aranylemezének munkálataiban, vagy Erica C-Roby D, az Emergency House sikereiben. Különösen a Fresh-lányokkal közös munkánkra vagyok büszke, 6 albumon, 28 kislemezen és egy tucat slágeren át a mai napig.

BR: Nálam abszolút anyagi megfontolású volt a döntés, ugyanis ha új hangszereket és egyéb stúdiófelszerelést akar az ember, ahhoz nem kevés pénz kell - és én akartam. Ezt nem úgy éltem meg, hogy akkor én most jól elkurvultam, hanem inkább kihívásként kezeltem. Nagy volt a belevetett hitem és ez meg is mutatkozott: egészen rövid időn belül összejött az Érezd a ritmust, amiből tényleg jól kerestem és mellette még beleszerelmesedtem a mozgókép világába is az első Skyland-klipforgatás alkalmával. A következő klipet már én készítettem a Skyland-nek. Nagyon szeretem meghallgatni a régi Skyland-es munkáimat, mivel a készítése is élmény volt, tehát beletettem mindent és ugyanolyan szenvedéllyel csináltam, mint a Liquid Limbs-et, Viszont a hazai korabeli pop már nem volt az én világom, tehát én egyfajta burokban éltem meg ezt a mainstream sikert.

- Mi a véleményetek most a saját akkori produktumaitokról, és általában a kilencvenes évek magyar dance zenéjéről?

HZS: Mivel jó pár sláger hozzám köthető, így pozitív a véleményem. Sok volt a kísérletezés, és mivel előtte igen korlátozott volt a dance zenei jelenlét Magyarországon, így rengeteg formáció alakult ebben a stílusban. Én a dance-funk vonalat részesítettem előnyben és elsőként komponáltam ilyen zenéket. Az eurodance-t nem tudtam befogadni.

BR: Volt pár hazai telitalálat és volt sok olyan, ami nagyon nem az én asztalom. Sajnos itthon ebben az időben érezhető volt egyfajta zenei kultúra és sound design "lemaradás" a világszintű dance produkciókhoz képest, emiatt végül csak olcsó, Zs-kategóriás másolatok születtek a nyugati dance hangzásokhoz képest - tisztelet a kivételnek!

- A kétezres évek mit adott hozzá a siker-listátokhoz, illetve a zenészi működésetekhez?

HZS: Mint zenei producer a Fresh együttest vittem sikerre ebben az időszakban, illetve DJ Spigiboy-jal Hit Project néven indítottunk közös produkciót és több klubslágerünk is volt. Ezen kívül tévéműsorokhoz (Friderikusz összes, Frei dosszié, híradók, kulturális műsorok) készítettem zenéket. És megalapítottam a saját kiadómat, mert megelégeltem a nagy kiadók dilettáns és nehézkes hozzáállását a zenei elképzeléseimhez; a Voice Records gondozásában több mint 40 album jelent meg azóta.

BR: Nálam kb. 2005-ig volt aktív a Skyland, aztán jött a Hardrox, amivel igen komoly nemzetközi sikereket értem el. Pedig csak hülyéskedtem egy rockos riffel egyik nap a stúdiómban, aminek az eredménye végül olyan kiadóknál kötött ki, mint a Ministry of Sound vagy a francia EMI Tecktonic kiadója, ahol videoklipet is forgattak a Feel The Hard Rock-hoz. A dal megjelent a világ minden részén, nyomta az összes MTV, remixelték atom nagy producerek. Ezt is megtapasztaltam, hogy egy srác Miskolcról egy panellakás 8. emeletéről az gondolja, hogy tök jó lenne az, hogy, és addig álmodja, mígnem megtörténik… és nem is akárhogyan.

- Jelenleg a kilencvenes évek reneszánszát éljük a zenében a húszéves ciklikusság révén. Szerintetek ebben az időszakban zeneileg mi volt a legjobb és a legborzalmasabb?

HZS: Örülök, és nagy kedvvel veszek részt én is ebben a jelenségben. Már a 3. önálló albumomon dolgozom, amely a 20 évvel ezelőtti és a mai elektronikus hangzást ötvözi (a legutóbbi, 2011-es Soul Reloaded meghallgatható itt). A 90-es években jó, hogy volt Prodigy, DM, Camouflage, Erasure, de az akkori funky-soul világot  kevésbé kedveltem. Az élet fintora, hogy később Erica C-Roby D részére ebben a stílusban írtam slágereket.

BR: Zeneileg, ami a legjobb volt számomra az az acid house és utána a breakbeates, big beates stílusvariációk, pl. a Prodigy és ahonnan ők is jöttek zeneileg. Ami nagyon nem az én asztalom, az a happy hardcore és annak is az a része, ami már szénné lett butítva a mainstream által.

- Ma már mindketten tulajdonképpen a magatok kedvére zenéltek, vagyis csak magatoknak kell megfelelni - ez a szabadság milyen formában nyilvánul meg a zenétekben?

HZS: Szerintem egy zene mércéje mindig is a közönség, így ma is ezt tartom szem előtt, az ő visszajelzéseikre hallgatok. Persze azóta belépett az első helyre a feleségem és a kisfiam, ők az első hallgatóságom. Az, hogy magam irányítom a zenei munkásságom, nálam még nagyobb igényességet jelent, így sokkal tovább finomítgatok egy-egy dalon, mint azelőtt. Engem két irány vonz: a chillout, melyet szerzőként 2007-óta Ice Coffee Lounge címmel már a negyedik albumon jelentetek meg és a minimal-szintipop, mely stílusban a harmadik albumot készítem.

BR: 2012 szilveszterén határoztam el egy asztalra csapásos mozdulattal, hogy márpedig én csak azt akarom mostantól csinálni, ami a szívem csücske és ez nem más, mint a Liquid Limbs (illetve van még egy projekt, a The Power, de az most pihen egy darabig). Nagyon nagy figyelmet fordítottam a 2013-as újra felvett Liquid Limbs zenékre, hogy az újakban (mint ez vagy ez) is ott legyen az "ördög fingja”, az az energia, amit ezek a zenék közvetítenek az emberek felé. Az új Liquid Limbs számoknál is ez az alapvető kiinduló pont, hogy pozitív töltésű energiát adjon át a zene.

- Milyen zenéket hallgattok, milyen zenék hatnak rátok most? Illetve mennyire követitek az aktuális zenei irányzatokat, mennyire vagytok up-to-date-ek vagy akartok azok lenni?

HZS: Manapság nem produkciókat, inkább stílusokat hallgatok, melyeket a weben profin ki lehet választani. Deep house, downtempo, de elsősorban a chillout hat rám és inspirál. Sokszor filmek zenéi ragadják meg a fantáziámat. Legutóbbi két nagy élményem a Drive és a Tetovált lány, mindkét filmet szerintem főként a zenei hangulata tette naggyá. A How To Destroy Angels abszolút iránymutató mind zenéjében, mind képi világában - nagy kedvenc. Érdekes módon a manapság is koncertező Kraftwerk is örökké ott vibrál a zenei áramköreimben. Én követem és elolvasom a zenei magazinokat. Szerintem fontos, hogy egy zenész képben legyen, bár néha az az érzésem, egyes zenei stílus-elnevezések mesterkéltek és csak a kiadók akarják eladni így a portékáikat. Azt gondolom viszont, hogy a mai világ az egyes daloké, semmint produkcióké vagy albumoké, és nagyon fontos lett a képi világ egyedisége. Bár a zenetévék még mindig a kommersz vonalat vagy a totál undegroundot imádják, az egyediség a meghatározó, bármennyire kockázatos is. Nekem többször volt olyan dalom, ami 3-4 évvel a megírása után lett sláger. (pl. Valami véget ért).

BR: Lazulásra szeretem a nu-disco-t, sok gyöngyszem talált meg mostanság ebből a stílusból. Aztán van a tudományos elektronikus vonal, ami ugye igencsak közeli, ebből nem olyan sok jön, de ennek én örülök, mert így tuti nem fog felhígulni a stílusjegy. Mostani kedvencek: Bruno Mars, a Muse, örülök, hogy van újra Orbital, szeretem a GusGus-t, és az új David Bowie is atom. Egyébként egyre kevésbé követem az aktuális trendeket, mert amúgy is az ember arcába tolják még akkor is, ha nem néz tévét és nem hallgat kereskedelmi rádiót. Egy biztos: a 90-es évek nagyon jönnek vissza, már nem tudom hány overground zenében hallottam acid stílusjegyeket - szóval eljött a mi időnk újra.

interjú: Forrai Krisztián

Hauber Zsolt legutóbbi klipje az I will miss you című dalhoz:

A Liquid Limbs május 9-i live act fellépésének videoflyere:

https://recorder.blog.hu/2013/05/09/orok_szintiboyok_hauber_zsolt_es_batta_robert
Örök szintiboyok - Hauber Zsolt és Batta Róbert

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr345291053

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.