Prága virágba borult – beszámoló a Lana Del Rey-koncertről (Electronic Beats Fesztivál)

2013.04.17. 12:30, rerecorder

lana-del-rey-prague2-electronic-beats-tomas-martinek-700x466.jpg

Hogy mikor nőtte ki magát ennyire az Electronic Beats Fesztivál, az jó kérdés. Mindenesetre rekordsebességgel fogytak el a jegyek a prágai rendezvényre, amelyen (sorrendben) Karin Park, Lana Del Rey és Roosevelt lépett fel. Ám amikor megérkeztünk a helyszínre, kiderült miért: a hely ugyanis nagyjából akkor volt, mint a néhai Merlin. Sok időnk azonban nem volt azon tanakodni, miként sikerült az épp arénaturnén levő Lana Del Rey-t ide megnyerni, hiszen a menetrendet percre pontosan betartva máris elkezdődött a mulatság.

Picture 164.jpgElsőként Karin Park és testvérkéje, a dobos David Park állt ki az addigra szép számban összegyűlt közönség elé. Rögtön bele is csaptak a lecsóba, hiszen már az elején durrogtatták a táncolható slágereket (Restless, Ashes) és be is indult a gépezet. Egyszerre került megidézésre Robyn, Bat For Lashes, Björk és Roisín Murphy egy furcsa, utópisztikus köntösbe bújtatva.  Az elejétől felszabadult Karin Park számára ünnepnap volt ez: a turné utolsó állomása. De honvágy vagy fáradság egy percre sem látszott az előadáson, ami szép lassan a környékünkön álló összes lábat táncra szólította. A feszes tempóhoz és a dögös ritmusokhoz azonban elengedhetetlen volt Karin Park maga, aki olyan precízitással énekelt ki minden egyes hangot, hogy néhol a közönséget nem csak bulizni hívta, hanem egyszerűen térdre is kényszerítette. Hátborzongató.


LANA VOLT A REC004 CÍMLAPSZTÁRJA, ITT A SZTORINK RÓLA.

De máris jött a főműsorszám. Lana Del Rey angyali öltözetet idéző (és kissé előnytelen szabású) kék ruhában állt ki a rajongók elé, akik minden egyes mozdulatát lelkes sikollyal köszönték meg. Persze a „My pussy tastes like Pepsi Cola” sornál tökéletesebb kezdést nem is kívánhat az ember. Lana ezzel azonnal leszögezte, hogy ő nem az a szimplán kedves-fajta lány, és hogy a makulátlan külső mögött ott van egy kis csibészség is, amit a koncert elejétől a végéig hol elfojtott, hol pedig szexi táncot lejtve hagyott a felszínre törni.  Lehet, hogy az intim helyszín miatt alakult ez így, hogy bár az emberek hol sikollyal, hol szkeptikus megjegyzéssel fogadták őszinte/őszintétlen mosolyát, de mindenki olyan elánnal alkotott azonnal véleményt, mintha legalább öt éve egy suliba járnának az énekesnővel. Kicsit mindenki úgy érezte, ismeri a Lana Del Rey réteg alatt rejlő Lizzie Grantet. Viszont abban mindkét tábor megállapodott, hogy Lana Del  Reynek van szusz a tüdejében. Ugyanis  nem csak a haja és a sminkje volt kifogástalan végig, de hangja sem sínylette meg az (előző turnéjához képest) egészen hosszúra nyúlt koncertet.

Picture 229.jpgAmi ennél is fontosabb, hogy a kis Lizzie Grant, a megtestesült amerikai álom végre beletanult a szerepébe. Persze könnyen lehet, hogy ő maga egy pompás csomagolásba bújtatott, gondosan kreált termék, de a suta kislány végre hozzászokott ehhez. Megtanulta, hogyan kell szupersztárnak lenni. Ez több szempontból is nagyon fontos, hiszen egyrészt végre önfeledt, a zenéhez és attitűdjéhez illő mozdulatok jellemezték előadását (vagyis nem béna módon kalimpált össze-vissza a kezével), másrészt pedig ez az önbizalom egy különleges kisugárzást kölcsönzött neki. Félreértés ne essék, Del Rey kisasszony nem lett nagyképű, de még különösebben magabiztosnak sem mondható. Viszont az olyan dalok közben, mint a Blue Jeans vagy a Ride különleges energiák szabadultak fel belőle, és igazán izgalmas hangulatot teremtett vele a picike helyen. Ezen kívül becsülendő, hogy fesztivál ide vagy oda, nem készült jelentősen rövidebb setlisttel. Persze ennyi slágerrel nincs nehéz dolga az embernek, de pont jó elosztásban csendültek fel a rongyosra hallgatott dalok – még a Video Games is olyan ügyesen lett elrejtve, hogy kifejezetten felüdülést jelentett. Az előadás pedig a záró National Anthem alatt igazán kiteljesedett, és az ember úgy érezte, hiába dülöngélne még órákig a kellemes melankóliában, egy ilyen tökéletes befejezést vétek lenne elrontani.


LANA DEL REY PUCÉRAN A CÍMLAPON.

Akadt azonban még egy megkerülhetetlen tényező: a háttérben megbúvó zenekar. Talán a remek hangosításnak is köszönhető, hogy igazi koncertként szólt: néha kicsit hangos volt a dob, vagy éles a gitár, de ettől vált igazán élővé a dolog. Életemben először éreztem azt Lanával kapcsolatban, hogy nem kell a giccs, a kollagén meg egy olyan közönség, akiknél a hangulat már a koncert kezdete előtt az extázis közeli állapotban van. Végre el tudtam képzelni, ahogy Lizzie és csapata egy füstös pubban örömzenél, míg az ülő közönség sört/bort/pálinkát fogyaszt az asztaloknál.

Picture 178.jpgPersze azért semmi sem tökéletes. Még Lana Del Rey sem. Például igen becsülendő, hogy több alkalommal is elhagyta a színpadot, hogy közelebb legyen közönségéhez, viszont furcsa módon ilyenkor több ízben is autogramot kezdett osztani. Paradox helyzet ez, hiszen mikor egy előadó lemegy a fotósárokba, az általában egy sokkal bensőségesebb, barátibb hangulatot kölcsönöz az első sorokban (lehet ilyenkor taperolni meg minden), viszont nincs az a rajongó, aki egy autogramot osztogató világsztárt halandó emberként lát. A koncert másik nagy sebét is egy ilyesfajta kommunikációs zavar ejtette, nevezetesen az, hogy a hibátlan Lana és a hibátlan zenekara között semmiféle kapocs nem volt felfedezhető. A háttérzenész szó egészen új értelmet nyert. Mintha tényleg észrevétlenül beleolvadtak volna a környezetbe, egy láthatatlan függönnyel lettek volna elválasztva. Semmi kontakt, sőt, még a nevüket sem tudtuk meg a koncert végén. Fantomemberek, akik olyannyira láthatatlannak érzik magukat, hogy a koncertek után a legközelebbi étkezdében futottunk beléjük, ahol végül elmondhattam nekik a véleményem: lehet, hogy Lana a szupersztár, de ez az este fabatkát sem ért volna nélkülük.

A bulit pedig a kölni illetőségű Marius Lauber egy zenésztársával együtt zárta. A Roosevelt művésznév mögött megbúvó fiatal srác kellemes, fülbemászó, karibi hangulatot idéző elektronikával táncoltatta meg újra a Lana alatt jobbára csak pihentetett lábakat. Őszinte örömmel tekergették a potmétereket, és az élő énekkel tűzdelt performansznak volt egy olyan naiv bája, amitől egy felfokozott kedélyállapot tökéletes levezetésnek bizonyult. Roosevelt képes volt bezárni a kört, hogy az este kerek egész élményként maradjon meg az emlékezetünkben.

Biczó Andrea


a prágai koncertről a Gods And Monsters:

https://recorder.blog.hu/2013/04/17/praga_viragba_borult_beszamolo_a_lana_del_rey-koncertrol_electronic_beats_fesztival
Prága virágba borult – beszámoló a Lana Del Rey-koncertről (Electronic Beats Fesztivál)
süti beállítások módosítása