Késve, de jönnek májusban a Vampire Weekend modern városi vámpírjai

2013.03.27. 18:18, Frontrecorder

Modern_Vampires_Of_The_City.jpg

Jelen állás szerint, "váratlan nehézségek" miatt egy héttel az eredetileg kitűzött időpont után, május 14-én jön ki a brooklyni Vampire Weekend harmadik albuma, a Modern Vampires Of The City. A csúszás azért vicces, mert a zenekar énekes-gitáros frontembere, Ezra Koenig szerepel az év legtöbbet halasztott megjelenésén is, az új Major Lazer-albumon.

A Contra című albumuk után közel három és fél évvel érkező új Vampire Weekend-stúdiólemez Koenig elmondása szerint az eddigieknél sötétebb és organikusabb lesz, és egy trilógia befejező részének is tekinthető. Az új anyagot a zenekar nem akarta elsietni, illetve az eltelt időben a tagság fele önálló projektekbe is kezdett; a  multiinstrumentalista-producer Rostam Batmanglij Boys Like Us néven adott ki zenéket és dolgozott az időközben feloszlott Das Racists rapegyüttessel, a basszusgitáros Chris Baio pedig dj-karrierjét építette, továbbá tavaly Baio néven jegyzett egy house-EP-t. Az XL Recordings által gondozott harmadik Vampire Weekend-albumról március 18-án adták ki az első kislemezt, amelyről a Step című számához készült az alábbi szöveges videó:

A rmásik dal, a rockabilly-beütésű Diane Young videójaként viszont mindössze egy lángoló Saabot nézhetünk: 

A Step ihletforrása egyébként a Souls Of Mischief hiphop formáció egy 1992-es száma volt, ez:

Ez pedig egy radio rip a Jessica című dub-reggae-dalból a Major Lazer elvileg április 15-én már tényleg megjelenő második albumáról, énekel Ezra Koenig: 

Címkék: vampire weekend
https://recorder.blog.hu/2013/03/27/kesve_de_jonnek_majusban_vampire_weekend_a_modern_varosi_vampirjai
Késve, de jönnek májusban a Vampire Weekend modern városi vámpírjai
süti beállítások módosítása