Nem szarral gurítanak – Legendás menedzserek

2013.03.23. 11:57, rerecorder

peter-grant.jpg

A Recorder magazin kilencedik számának fókusztémája a zene hátteréről szól, a dalszerzés, a produceri munka, a stúdiókörkép, a lemezcégek és az online (és offline) zenevásárlás után nézzük a zenepuzzle következő illeszkedő darabját, a nagypályás zenebiznisz mozgatóit, a menedzsereket. Íme, öt legenda a rockmenedzser-állatfajból.

A popzene iparági oldalról egy nagyon jól jövedelmező, sajátos szabályokkal működő biznisz, amiben a menedzserek a legtöbbször fontosabb szerepet játszanak, mint maguk az előadók. Ők azok, akik kiharcolják a legideálisabb szerződést, a legjobb koncerttermet, a lehető legtöbb rádiójátszási időt, felügyelik a zenekar merchandise-részlegét, de ha úgy adódik, akkor még az együttes image-ét, vagy akár hangzását is meghatározhatják.

oldham keith richardsszal.jpgEz utóbbi típusba tartozott a karrierjét többek között a legendás producer, Joe Meek sajtósaként kezdő, majd a Rolling Stones mellett híressé vált Andrew Loog Oldham (balra, Keith Richards-szal egy benzinkút mosdójánál). Az excentrikus viselkedéséről ismert menedzser nemcsak a Stones pénzügyi sikereit alapozta meg (a Decca-val kötött szerződés szerint a mesterszalagok jogai a zenekart illették), de elengedhetetlen érdeme volt Richards-ék anti-Beatles képének és Jagger feminin mozdulatainak kialakításában is. Mindarról már nem is beszélve, hogy a saját dalok is az ő nyomására szorították ki a zenekar repertoárjából a rhythm&blues sztenderdeket.

Hasonlóan nagy nyomott hagyott a Who karrierjében Kit Lambert. Az együttes mellett már szinte a kezdetektől jelen lévő menedzsernek köszönhetjük Pete Townshend védjegyszerű „szélmalmozós” karlengetését, de ami még fontosabb: a korai modslágerektől a rock-operák felé való elmozdulásban is nagy szerepe volt. Igaz, az együttműködésnek – ahogy az a menedzser-előadó viszonyban meglehetősen gyakori – pereskedés lett a vége, miután Lambert a zenekar tudta nélkül adta el a Tommy filmjogait.

klein lenonnékkal.jpgHa már pereskedés, akkor muszáj megemlíteni a zeneipar egyik legellentmondásosabb figuráját, a magyar származású Allen Kleint (balra, Lennonékkal), akinek remek üzleti érzékét sokszor épp az általa menedzselt előadók bánták igazán. A Rolling Stones ügyeit ugyan csak három évig intézte, de egy ügyes jogi manőverrel megszerezte a Decca-nál felvett összes RS-dal jogait, a Beatles-szel közös pár év pedig McCartney kiválásához és az együttes felbomlásához vezetett – igaz, rendkívül kedvező szerződést csikart ki az EMI-ból Lennonék számára. Az 1972-re már 40 bírósági eljárást maga mögött tudó Kleint aztán szépen lassan a többi beatle is faképnél hagyta, de ő maga még a kilencvenes években is címlapra került, amikor a Verve klasszikus Bittersweet Symphony-jának a jogait perelte el 100%-ban az együttestől, mivel az – az egyébként előzetesen szerződésben rögzített feltételekhez képest – túl sokat használt fel egy általa birtokolt, korai Rolling Stones-dal (egyébként Oldham által hangszerelt) verziójából.

DonArden1968large.jpgMások, mint például Don Arden (balra), nem voltak ilyen kifinomultak. A még a rock’n’roll korszakban edződött Arden kíméletlen módszereiről volt hírhedt, ami a zenészekre és az ellenfeleire egyaránt kiterjedt. A pályája csúcsán lévő Small Faces-nek például képes volt heti 20 fontot fizetni, de ők még mindig jobban jártak, mint az a konkurens menedzser (Robert Stigwood, a Cream és a Bee Gees impresszáriója), akit Arden és verőlegényei a negyedikről lógattak ki, meggyőzvén őt, hogy okosabb lenne nem próbálkoznia az említett zenekar megszerzésével. Azért a pereskedésbe ő is belekóstolt, saját lányát, Sharont citálta bíróság elé, amiért – Arden szerint – jogtalanul vette át (az addig apja által menedzselt Black Sabbath-ból frissen kilépett) Ozzy Osbourne ügyeit.

Hasonlóan félelmetes hírneve volt a Led Zeppelin menedzserének Peter Grantnek (a nyitóképen, sok pénzzel), akinek erőfitogtatásai azonban kizárólag a zenekar érdekében történtek. A körülbelül 130 kilós Grant esetében nem is a lemezcégektől kicsikart elképesztő összegek érdekesek, hanem az, ahogyan a Zep elérhetetlenséget sugárzó image-ét felépítette, a kizárólag nagylemezek kiadásától a tévéfellépések ignorálásán át az illegális bootleg-felvételek utáni hajszákig. Mindezek nélkül Jimmy Page-ék aligha váltak volna a hetvenes évek rockisteneivé.

A fentiekből is látszik, hogy a leghíresebb menedzserek esetében (és a sort még sokáig lehetne folytatni Colonel Tom Parkertől Malcolm McLarenen át Erdős Péterig), a sok pénzt fialó protezsáltak mellett a leggyakrabban kiállhatatlan természetükről, könyörtelen módszereikről vagy épp hatalmas egojukról lehet olvasni. Akárhogy is, azért azt is érdemes észben tartani, amit Andrew Loog Oldham mondott: „Minden nagy előadónak volt egy nagy menedzsere. Véletlenek nincsenek.


Csada Gergely


a Verve és a Bittersweet Symphony

https://recorder.blog.hu/2013/03/23/nem_szarral_guritanak_legendas_menedzserek
Nem szarral gurítanak – Legendás menedzserek

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr655163832

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.