Bergi feat. Dalma - Run (dalletöltés)

2013.03.19. 15:49, Frontrecorder

bergerdalma.jpg

Ritka családi felvétel: Berger Dalma énekesnő (Volkova Sisters) közreműködött testvére, a Bergi néven dj-ző, nemrég elektronikus zenék gyártásába kezdett Berger Szabolcs egy számában, amely itt nálunk letölthető.

bergidalma.jpg"Körülbelül egy éve kezdtem el komolyabban foglalkozni a zeneírással, 15 év dj-zés után. Leültem és csak úgy kijött belőlem a Run. Ez volt az első szám, amit egyedül fejeztem be, mert előtte már nekiálltunk 1-2 közös zenének Sirmo barátommal. Eredetileg nem is lett volna benne vokál. Dalma úgy jött képbe, hogy általában át szoktam küldeni neki a félkész, majdnem kész zenéket, itt is így tettem, aztán kedves testvérem pár nap múlva küldött egy éneksávot, hogy tetszik neki a szám és ezt próbáljam rá. Mindketten elégedettek voltunk a végeredménnyel, úgyhogy maradt!" - meséli a szám végleges formába öntéséről Bergi, a Monkey6 dj- és szervezőcsapat vezetője, aki egyelőre, produceri pályájának elején még keresi a saját kiforrott hangzását. 

Berger Dalma pedig így foglalja össze a Run mondanivalóját: "A szám arról a kétségbeesett élethelyzetről szól, amikor egyedül már nem tudod, merre van a helyes irány és valami külső erőtől várod a kiutat."

Bergi és Dalma (lásd őket balra a fotón) közös produkciója megjelent volna egy induló kis kiadónál, de végül ez nem valósult meg, így az alkotók úgy döntöttek, ingyen letölthetővé teszik, a recorder.hu közvetítésével, íme:

 Bergi februári mixe ugyancsak letölthető a soundcloudjáról:

Alább pedig meghallgatható Bergi legutóbbi remixe a francia bass music producer, Mincha trekkjéből:

Címkék: berger dalma bergi
https://recorder.blog.hu/2013/03/19/bergi_feat_dalma_run_dalletoltes
Bergi feat. Dalma - Run (dalletöltés)

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr855144947

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása