Újabb 24 fellépőt jelentett be ma a Sziget

2013.03.06. 11:34, rerecorder

szigetposter.jpg

A Sziget fesztivál, akárcsak társrendezvényei, a Volt és a Balaton Sound, egy-egy nap alatt, óránkénti elszórásban jelent be sok-sok fellépőt hivatalos Facebook-oldalán. A már tavaly közölt Blur és az Azealia Banks-szel ékesített első adag után, ma 24 előadó fellépését tették hivatalossá a szervezők: közte a Tame ImpalaWoodkid, Dizzee Rascal és az Everything Everything koncertjét.

A Sziget is elkezdte ontani az idei, augusztus 5-12. között megrendezendő fesztivál fellépőit és a már bejelentett néhány előadó mellé ma közzétett két tucat újabb nevet. A frissen feltűnt, aktuális, Magyarországon még nem járt előadók sorát gyarapítja a tavaly szerintünk az év albumát jegyző Tame Impala, a soulos-folkos dalaival hódító énekes-gitáros Michael Kiwanuka, a hamarosan nagylemezzel is jelentkező, amúgy klipes-konceptművészként is jelentős Woodkid, a táncos-szintis-house-os Totally Enormous Extinct Dinosaurs, a kortárs tánczenei hangzásokat és nagy ívű indie-rockot vegyítő brit Alex Clare, a frankofónok kedvence ZAZ, az olasz indie-rock színtér egyik meghatározó együttese, az Afterhours, valamint az osztrák énekes-rapper-producer Left Boy.

A visszatérők névsora vaskosabb: a brit indie-s gitárzene elmúlt időszakának lenyomataként lesz Editors, az Everything Everything-et pedig a Muse előtt láthattuk tavaly. A madridi Ska-P, a punk-veterán Bad Religion, a 2011-es fesztiválon szórakoztató koncertet adó himnikusan elektro-popos Empire Of The Sun, az ugyancsak a 2011-es Szigeten fellépett Skunk Anansiea Swedish House Maffiá-s Sebastian Ingrosso, a kőkemény grime-utcagyerekből bulikirállyá felfejlődött Dizzee Rascal, a matekos-sikítós-hardcore Enter Shikari, a svédpop Peter Björn & John, a Volton már szereplő Katy B, a francia hiphop/downtemp séf Wax Tailor szintén mind idesorolható.

Aztán lesz még német dj-szet Chris Liebinggel, élő show a Chase & Status-szal, belga live-act Netsky-vel, és holland koncert a Skip & Die duóval.

https://recorder.blog.hu/2013/03/06/ujabb_24_fellepot_jelentett_be_ma_a_sziget
Újabb 24 fellépőt jelentett be ma a Sziget

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr845119281

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása