Dalszerzők vagy előadók? – a kifutótól a futószalagig

2013.03.06. 13:31, rerecorder

linda perry christina aguilera.jpg

Amikor hallunk egy slágert, vajon hányszor jut eszünkbe, hogy ki a szerzője? Vagy ha addig el is jutunk, hogy biztosan nem Rihanna, Justin Bieber és Kylie Minogue, azt gondolnánk-e hogy egy korábbi szépreményű előadó állt át a másoknak dalt szállító szerzők közé? Pedig a végtermék meglepően sokszor indul kisnevű énekesektől, akik időközben nagynevű slágergyárasokká lettek (a nyitóképen Linda Perry és kliense Christina Aguilera). Induljunk mi is innen a Recorder magazin kilencedik számának fókusztémáját adó zene hátterét bemutató zenepuzzle-lel.

Carole King

Carole+King_1.jpgCarole King rögtön kakukktojás, hiszen ő előbb lett híres a másoknak írt dalaival, mint saját jogán (bár korán elkezdett énekelni, eleinte sikertelenül). Különben a 60-as évek első felének egyik emblematikus dalszerzőjéről beszélünk, szövegíró férjével, Gerry Goffinnal karöltve egy sor halhatatlan sláger fűződik a nevéhez, hiszen a Beatles feltűnéséig verhetetlennek tűnt a New York-i Brill Buildingben zajló „nagyipari termelés”, ami a minőség rovására egy másodpercig sem ment: The Loco-Motion, Chains (amit pont fel is dolgoztak a gombafejűek) vagy a Phil Spector hangszerelési megoldásaival félelmetessé varázsolt és a szövege miatt sokat vitatott He Hit Me (It Felt Like a Kiss) – örökre a fülbe ragadó, azonnal klasszikus popdalok. És a 70-es években saját neve alatt kiadott lemezei is hasonlóan szép és sikeres karriert futottak be, főleg a második, az 1971-es Tapestry, amiből 25 millió fogyott világszerte. Még a kilencvenes években is írt – mások mellett Celine Dionnak.

Csúcssláger előadóként: I Feel The Earth Moved (1971)

Csúcssláger szerzőként: Shirelles: Will You Love Me Tomorrow (1960)

Rob Davis

rob davis.jpg70-es évekbeli glam rock zenekartól eljutni a 2000-es évek legnagyobb elektronikus tánczenei slágerei közül kettőhöz is, teljesen nyilvánvaló életpálya. Rob Davis a Mud nevű zenekarban kezdte gitárosként, volt is egy nagy slágerük,  az 1974-es Tiger Feet. Hogy ezek után hogyan lyukadt ki a Spillernél és Kylie Minogue-nál, az nyilván rejtély, mindenesetre a Groovejet (If This Ain’t Love) (amit Sophie Ellis-Bextor énekel) és a Can’t Get You Out Of My Head világhíres dalok megszületésénél is jelen volt. És hogy ha megemlítjük, hogy Mikának is szállított számot, akkor végképp felfoghatatlan a dolog. Bár ugye szellemiségben Mika és a glam rock olyan nagyon messze nem is esik egymástól, hiszen a nemi szerepekkel való játszadozás mindkét produkció lételeme.

Csúcssláger előadóként: Mud: Tiger Feet (1974)

Csúcssláger szerzőként: Kylie Minogue: Can’t Get You Out Of My Head (2001)

Gregg Alexander

New-Radicals-You-Get-What-You-Give.jpgHa mondanunk kellene egy klasszikus 90-es évekbeli slágert, akkor nem biztos, hogy azonnal a You Get What You Give című dalt vágnánk rá a New Radicals-tól, pedig az évtized legvégén nem sok ennél többet játszott szerzemény született. A kopasz, amerikai, korábban szólóban is próbálkozó Gregg Alexander állt igazából a zenekar mögött, aki azzal a lendülettel, az első lemez után azon nyomban meg is szüntette együttest. Hogy aztán olyan előadóknak szállítson dalokat, slágereket, mint Sophie Ellis-Bextor, Enrique Iglesias, Rod Stewart, de a legnagyobb sikere Santana és Michelle Branch közös számához fűződik: The Game Of Love című dala 2003-ban Grammy-díjat is kapott a  Best Pop Collaboration With Vocals elnevezésű hibrid kategóriában. Igaz, hogy eleinte másoknak – például Enrique Iglesias-nak – adott dalait Alex Ander álnéven jegyezte, de ma már gond nélkül adja nevét egy Boyzone-, vagy Ronan Keating-dalhoz is.

Csúcssláger előadóként: New Radicals: You Get What You Give (1998)

Csúcssláger szerzőként: Sophie Ellis-Bextor: Murder On The Dancefloor (2001)

Linda Perry

linda-perry-456.jpgHa már az előbb a 90-es éveknél jártunk, akkor a 4 Non Blondes What’s Upja szintén ott van a legismertebb slágerek között az évtizedből. Aztán a New Radicals-hoz hasonlóan ez az együttes is egyslágeres csoda maradt. Perry később szólóban próbálkozott, visszhangtalanul, legközelebb viszont már Pink Get The Party Started című dalával tűnt fel a slágerlisták élén (mint dalszerző), és nem is bírt leszakadni onnan, olyan előadóknak köszönhetően, mint Gwen Stefani (What You Waiting For?) vagy Christina Aguilera (Beautiful). Eközben a rockzenei énjét sem hanyagolta el, mert Courtney Love-nak, Juliette Lewis-nak (Juliette & The Licks) és Ozzy Osbourne lányának, Kellynek is besegített a dalok írásában. 

Csúcssláger előadóként: 4 Non Blondes: What’s Up (1994)

Csúcssláger szerzőként: Gwen Stefani: What You Waiting For? (2004)

Cathy Dennis

Cathy Denis - Move To This 1991.jpgAz irónia! A brit Cathy Dennis mérsékelten sikeres kilencvenes évek eleji eurodance-es szólókarrierjének (melyet a brit house producer, D Mob egyetlen lemezén való közreműködésekkel indított el) legnagyobb slágere egy 1984-es klubsláger feldolgozása volt, egy más által írt dal, a Touch Me (All Night Long). Cathy (akinek saját kislemezslágerei valahol a korszak másodvonalában helyezkednek el: Just Another Dream, Everybody Move) ekkor még bizonyára nem sejtette, hogy másoknak írt dalaival mennyire sikeres lesz a kétezres években. Oké, lehet sejtette, már a Touch Me-be is belenyúlt szerzőként, de igazán a Rob Davis-nél már említett, vele közösen jegyzett Kylie-slágerrel, a Can’t Get You Out Of My Headdel tenyerelt a sikerbe, de addigra már volt két S Club 7-ös listavezetője is, és ezeket további négy brit No. 1 követte. Közte olyan nehézsúlyú slágerek, mint Britney Spears Toxic-ja, vagy az I Kissed A Girl Katy Perry-től.

Csúcssláger előadóként: Touch Me (All Night Long) (1991)

Csúcssláger szerzőként: Katy Perry: I Kissed A Girl (2008)

Greg Kurstin

greg kurstin.jpgGreg Kurstin egy Geggy Tah nevű szuper, jazzes art-hop rockzenekarban kezdte, csak épp a siker kerülte el nagyívben, aztán előbb a Red Hot Chili Peppers, majd egyre több más előadó környékén kezdett felbukkanni közreműködő zenészként, végül belekotnyeleskedett a produkciós munkába is és úgy maradt. 2006-ban üstökösként ívelt fel a karrierje, mint Lily Allen dalszerzőtársa és producere, onnantól pedig az egyik legkeményebben dolgozó háttérmunkás lett az iparban: All Saints, Kylie Minogue, Little Boots, Santigold és szinte a teljes női popélvonal (Britneytől, Keshán át Pinkig és Didoig) élt az általa nyújtott lehetőségekkel. Kurstinnak még egy saját hobbiprojektre is marad néha ideje, de a Bird And The Bee sikeressége miatt már aligha kell izgulnia.

Csúcssláger előadóként: The Bird And The Bee: Love Letter To Japan (2009)

Csúcssláger szerzőként: Kelly Clarkson: Stronger (What Doesn’t Kill You) (2011)

Brian Higgins

brian higgins xenomania.jpgMielőtt Brian Higgins Anglia talán legkeresettebb producere lett a kétezres évek elején, egy Anything You Want nevű formációnak volt a tagja, de korai zenekarának minden nyomát eltüntette az internetről, és ez elég beszédes. Amit viszont első zenekarának neve ígér, azt Xenomania nevű produkciós teamjével valósítja meg. Miután társszerzőjével megírta Cher hatalmas visszatérő slágerét, a Believe-et, kinyílt előtte minden ajtó, de Higgins a brit popzene újraszabásán kezdett ügyködni és ezt két lányzenekaros No. 1-nal jelentette be (Round Round a Sugababes-szel és Sound Of The Underground a Girls Alouddal). És valóban az undergroundból (de legalábbis nem a mainstream popból) is emelt be hatásokat, dalaiban az electro, a new wave, a pop, a rave keveredik, a koktélból pedig a Texas-tól a Pet Shop Boys-ig sokan kértek.

Csúcssláger előadóként: ööö, az egyetlen, fellelhetetlen Anything You Want-kiadvány

Csúcssláger szerzőként: Girls Aloud: Sound Of The Underground (2002)

Max Martin

max-martin_2.jpgA skandináv iskola sem maradhat ki ebből az összeállításból, és akkor már csakis Max Martin szerepelhet az első helyen. Mint már láthattuk, nem az első példa, hogy egy glam-rockos szívű gitáros (az It’s Alive nevű zenekarból) a legkommerszebb pop felszínén köt ki, szóval tekintsünk erre járható popkarrierként. Martin a svéd pop kilencvenes évekbeli nagyjaival (Rednex, Ace Of Base, Army Of Lovers) kezdte a fiatalon elhunyt Denniz Pop nevű nagyhatású dalszerző-producer szárnyai alatt, slágeres vénája pedig annyira egyértelmű volt, hogy gyorsan az amerikai mainstream élvonalában találta magát, főleg, miután megírta Britney Spears indítóslágerét és a Backstreet Boys kommerciális csúcsdalait. 15 amerikai és 11 brit No. 1 dal elég bizonyíték? Ráadásul a javát az elmúlt öt évben gyűjtötte be, úgyhogy lehetnek trónkövetelői az előadói pályán félresiklott, de dalszerzőként robbantó kortársak között (Ester Dean nagyon hajt), Max egy darabig még biztosan megkerülhetetlen lesz slágertémában.

Csúcssláger előadóként: It’s Alive: There Is Something (1994)

Csúcssláger szerzőként: Britney Spears: …Baby One More Time (1998)

Soós Csaba-Dömötör Endre

https://recorder.blog.hu/2013/03/06/dalszerzok_vagy_eloadok_a_kifutotol_a_futoszalagig
Dalszerzők vagy előadók? – a kifutótól a futószalagig

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr155118420

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.