Hello, meghallgathatók Karanyi visszatérő dalának remixei!

2013.03.05. 12:07, Frontrecorder

karanyiesen.jpg

Négy év után, idén januárban tért vissza a hazai popzenei körforgásba Karanyi a Carbonfools énekesével, Fehér Balázzsal készült Hello (I Gotta Run) című dallal. A CLS gondozásában megjelent, utazós hangulatú, a visszafogott house-alapba akusztikus gitártémát beépítő számot ismert és feltörekvő magyar dj-producerek remixelték - az átdolgozások pedig nálunk rögtön meghallgathatók.

helloremixedcover.jpg"Az elektronikus fronton sokan írnak zenét és pár kiemelkedően tehetséges fiatal kezd kitűnni. Az új zenéimet pont ilyen tehetséges fiatalokkal szeretném remixeltetni majd" - árulta el tavaly a vele készült interjúnkban Karanyi, aki állta a szavát, és a Hello (I Gotta Run) újraformálását valóban főként fiatal, a honi underground partiszíntéren jeleskedő dj-producerekre bízta.

Íme, Karanyi ajánlása a remix-pakkhoz: "Rengeteg jobbnál jobb átdolgozásból válogathattunk, mire kialakulhatott a végső összeállítása az EP-nek. Rádiós és hallgatós verziókat raktunk most egybe, stílusban nu disco, minimal house, deep house, ambient, bass house cuccokat. Külön öröm, hogy olyan, nemzetközi színvonalú, jól pörgő partisorozatok dj-producerei is készítettek remixeket, mint Tolo a Lavalava-ból és TMX a Kollektivából. Az újonnan feltűnt producerek közül Stamusic bass house-remixet hozott, a már ismertebbek közül pedig az electro és nu disco vonalról Kovary (NEO) és Begi (Compact Disco), illetve a rádiósabb vonalon Zoohacker dolgozta át a dalt. Rajtuk kívül a GIRLY partisorozatban dj-társam, Seres kreált egy fülledt hangulatú analóg remixet, valamint én ücsörgős, gondolkodós újraértelmezésnek nevezném, amit We Plants Are Happy Plants csinált. Ez az anyag kísérlet,  egyszerre zeneileg nyitott felfogású és mainstreamnek is nevezhető remixekkel."

A Karanyi és Én Hello (I Gotta Run) című dalának remixei az alábbi dragontape-szettben meghallgathatók:

 Ez pedig a dal eredetije:

A Hello bekerült Karanyi márciusi dj.mixébe is, ami meghallgatható itt.

Címkék: cls karanyi
https://recorder.blog.hu/2013/03/05/hello_meghallgathatok_karanyi_visszatero_dalanak_remixei
Hello, meghallgathatók Karanyi visszatérő dalának remixei!

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr945117652

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása