A felszínen csillog, de mi van mögötte? - az IFPI globális zeneipari jelentéséről

2013.03.04. 21:21, BizRecorder

ifpi_recorder.jpg

A nemzetközi lemezipari szövetség, az IFPI (International Federation of the Phonographic Industry) tizedik alkalommal adta ki éves jelentését a világ zeneiparának helyzetéről. Az összefoglaló legjobban hangzó megállapítása szerint 2012-ben hosszú-hosszú idő - 1999 - után először nőttek a globális zeneipari bevételek. De mit is jelent ez valójában? Cikkünkben megvizsgáljuk e pozitív eredmény kontextusát.

Ez a bizonyos növekedés gyakorlatilag elenyészőnek mondható: 16,5 milliárd dollárt tesz ki az egy évvel korábbi 16,2 milliárdos eredményhez képest. E kismértékű pozitív elmozdulás pedig elsősorban a digitális szolgáltatások egyre erősödő -2012-ben a 10%-ot megközelítő - növekedésének köszönhető, amely hosszú idő után képes volt a fizikai eladások csökkenését ellensúlyozni.

A digitális szolgáltatásokból származó bevételek növekedése ugyanakkor egy heterogén növekedési együttest takar. Az 5,6 milliárd dolláros teljes digitális zenei bevétel túlnyomó részét - 4,3 milliárd dollárt - a 12%-al növekvő egyedi letöltési piac produkálta, amelyet az Apple továbbra is dominál, annak ellenére, hogy az Amazon minden eszközzel igyekszik utolérni. (A három óriás - az Apple, az Amazon és a Google - által piacra vitt felhő-alapú zenei szolgáltatások egyelőre még nem számítanak mainstream terméknek, de valamennyi cég mobilstratégiájának a középpontját képezik.)

ifpi3.jpg

Az egyes skandináv országokban a CD-eladások volumenét is meghaladó streaming szolgáltatások piaca ugyancsak masszívan növekszik világszinten, azonban egyelőre még alig 10%-át teszi ki a digitális zenei bevételeknek. A streaming piac felfutó tendenciája egyre több nagy céget ösztökél belépésre: 2012-ben szállt be a versenybe a Microsoft, a brit Omnifone Rara névvel B2C szolgáltatást indított, a két legfőbb szereplő, a Spotify illetve a Deezer pedig egyre hevesebb küzdelmet vív a piacvezető pozíció érdekében.

Összehasonlítva, a streaming illetve az egyedi letöltési szolgáltatások növekedési üteme piaconként rendkívül eltérő, 10 és 50% közötti értékeket mutat, lásd az alábbi táblázatot:

ifpi_compare_recorder_1.jpg

Az IFPI jelentése alapján is elvitathatatlan tény, hogy a legális zenei szolgáltatások elterjedése egyre inkább kezd globális méretet ölteni Pár évvel ezelőtt ebben a szegmensben szinte csak az Egyesült Államokról volt értelme beszélni, ma viszont már jelentős digitális zenei piaccal bír Nagy-Britannia, Németország és Japán is. Sőt, olyan országokban is elérhetőek digitális zenei - elsősorban streaming - szolgáltatások, amelyekről korábban nem gondoltuk volna. Nagy kérdés azonban, hogy az optimista várakozások teljesülnek-e majd az olyan, hatalmas népessége révén is óriási potenciális piaccal rendelkező országok esetében, mint India, Brazília vagy éppen Kína.

Maga a digitális zenei piac egyébként kétségtelenül sok pozitívumot vonultatott fel 2012-ben, akár az innováció, akár a zenekedvelők körében való elfogadottság, népszerűség koordináta-rendszerében méricskélünk. A digitális zenei szolgáltatások ismertsége ugyanis világszerte egyre nő. A legnépszerűbb szolgáltatásokat, azokban az országokban, ahol elérhetőek az internetezők minimálisan harminc százaléka ismeri. A lista élén a Youtube áll - melyet szinte minden internetező ismer, 2012-ben havi szinten 800 millióan keresték fel, jórészt zenei videók után kutatva -, mögé sorakozott fel az internetezők közel háromnegyede által ismert iTunes. A listán ötödik a prémium videómegosztó VEVO, a sereghajtó a francia streaming szolgáltatás, a Deezer a maga 30%-ot meghaladó ismertségével.  

ifpi_ismertseg_recorder.jpg

Az ismertségnél is jelentősebb szempont azonban, hogy a felmérések szerint az internetezők közel kétharmada (62%-a) 2012-ben valamilyen formában igénybe vett legális zenei szolgáltatást.

Egyre "nagyobbat szól" a digitális zenei szolgáltatások között az interaktív online rádióhallgatás, amely az USA-ban jelentősen hozzájárul a rádiózás egészének átalakulásához, elsősorban a Pandorának köszönhetően. A dalok értékelhetőségével, a rádióadás személyre szabhatóságával és nem utolsó sorban ingyenességükkel az online rádiók hatalmas népszerűségre, tettek szert, főként a 18-25 éves korosztály körében, és ez 2012-ben már a bevételekben is éreztette hatását, habár az üzleti modell egyelőre még törékenynek tűnik.

2012 tehát valóban jó, jobb év volt az előzőhöz képest a világ zeneiparában, egyre erősödik az iparágban az innováció szerepe, egyre több szolgáltatás áll a zenekedvelők és az internetezők rendelkezésére, egyre több országban. Mielőtt azonban a fanfárok elnyomnák a vészharangok hangját, érdemes kicsit az IFPI-jelentés számai mögé tekinteni. A globális zeneipar valóban növekedett, az összeredménye azonban a 2000-es évek előtti szintnek alig több mint a fele, sőt kevesebb mint a 2008-ban kirobbant válság előtti iparági bevétel. A CD-eladásokból származó bevételek valóban csökkennek, de még így is közel kétszer annyit hoznak. (Általánosítással azt is mondhatnánk, a világ zeneipara jelenleg kétpólusú: van a CD és van az Apple…) A streaming szolgáltatások valóban növekednek, valóban egyre népszerűbbek, de nem árt, ha figyelembe vesszük, hogy az eredményeik a zeneipar teljes bevételét tekintve marginálisak, miközben az üzleti modelljük láthatóan nem működőképes és a pozitív fogadtatás ellenére sem lehetünk biztosak abban, hogy három vagy öt év múlva is jelen lesznek.

Az IFPI jelentése teljes terjedelmében elolvasható / letölthető itt.

Pléh Dániel

Címkék: tech ifpi
https://recorder.blog.hu/2013/03/04/a_felszinen_csillog_belul_erosen_korhad-_a_vilag_zeneipara_2012-ben
A felszínen csillog, de mi van mögötte? - az IFPI globális zeneipari jelentéséről

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr865113683

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása