Lemeztáska – Patrick Wolf

2013.02.04. 23:45, rerecorder

patrick wolf lóval.jpg

Patrick Wolf, akit a XXI. századi melegikonok című cikkünkben is emlegettünk, a brit popzene csodagyerekeként tűnt fel bő egy évtizede és – bár kiadói irányból voltak rá kísérletek – azóta is megzabolázhatatlan maradt, járja a maga útját, ami végre Magyarországot is keresztezi 2012-ben megjelent önfeldolgozós dupla lemezének, a Sundark And Riverlight-nak a turnéjával, melyen régi dalait élőben is akusztikus új köntösbe helyezve lép fel – a magyar állomáson a Trafóban, február 27-én. Mivel a jó tíz éve pályán lévő zenész-énekessel már készített a Recorder egy teljes addigi karriert áttekintő nagyinterjút 2011-es bécsi koncertje előtt, most a művész Lemeztáskájában kutakodtunk.

- Emlékszel, hogy mi volt az első zene, amit hallottál?

patrick wolf.jpg- Határozottan emlékszem, Charles Trénet dala volt, a La Mer. Anyukám nagyon szerette a francia zenét, az autóban mindig az szólt, Trenét, Édith Piaf és hasonlók és én is imádtam Trénet hangját és a dalait. Egy nagyon forró nyári napon vidéken autóztunk, nem túl forgalmas utakon és a La Merre teljesen megőrültem a kocsiban. Anyukám is velem tartott a játékban, áthajtott az út túloldalára és egy darabig úgy vezetett, francia zenét hallgattunk a ragyogó napsütésben. Gyönyörű volt, ez egy gyönyörű emlékem. És éppenséggel ez az első emlékem is az életemből! Ez a nap, ez nyári nap. Ekkor estem szerelembe a zenével.

- Mi volt az első lemez, amit magad vettél meg?

- A Faith No More és az a lemez, amin a Digging The Grave című dal szerepel (ez az 1995-ös King For A Day…Fool For A Lifetime – a szerk.), kazettán. Egy jelvény volt hozzá ajándékba a kutyával a borítóról. Az iskolai hátizsákomon tartottam évekig (nevet).

- Mi volt az első nagy koncertélményed, élő zenei élmény, ami megváltoztatta az életed?

- A Brixton Academyben ért életem nagy koncertélménye. A Garbage koncertjére mentem, hatalmas rajongó voltam, az előzenekar pedig a Rentals volt. A Rentals-ban pedig játszott egy hegedűslány. A hegedűt ekkor már nagyon szerettem, nagyon különleges hangszernek tartottam, de soha nem láttam még, hogy egy rockzenekar is használná. Hátborzongató élmény volt látni, hogy ezt lehet. Hogy egy akusztikus hangszert bele lehet építeni az elektromos hangszerek közé egy koncertprogramban. Ott álltak sorban a Moog és egyéb szintetizátorok és valaki hegedült közöttük. Ahogy mondod, ez megváltoztatta az életemet. Megszállottja lettem, hogy én is valami ilyesmivel kísérletezzek. Nagyban befolyásolta az alkotói tevékenységemet és azt is, ahogy producerként tevékenykedek. (hegedűs-rockzene: a Rentals és a Waiting című dal 1995-ből)

- Mit jelentett neked klubokba és partikra járni?

patrick_wolf_harp.jpg- Már nagyon fiatalon elkezdtem partizni, tizennégy-tizenöt éves koromban, akkoriban nagyon pörgött Londonban az éjszakai élet (ez 1997-98-ban lehetett – a szerk.), de aztán még később is sokat partiztam, amikor az electro visszajött. Nagyban befolyásolta a partizás, hogy milyen előadó lettem, hogy hogyan viselkedek a színpadon.

- Mik inspiráltak akkoriban, amikor elkezdtél saját dalokat írni?

- Azt hiszem egyszerűen csak ki szerettem volna fejezni azokat a dolgokat, amiket más módon nem tudtam kimondani. Szerintem nekem ez volt a legnagyobb inspiráció. Nagyon erős, mélyről jövő belső késztetés. Aztán már nem volt visszaút.

- Van kedvenc zenéd utazáshoz?

- Azt hiszem, Joni Mitchell a legmegfelelőbb számomra az utazáshoz. Rengeteget vagyok úton, nem feltétlenül ez a legjobb része a zenészéletnek. De Joni dalai azok, amelyek a leginkább olyan hangkörnyezetet teremtenek, amik biztonságosabbá, kényelmesebbé teszik az egészet.

- Éjszaka mit hallgatsz szívesen?

333_1.jpg- Rachel’s-t. Van egy albumuk, aminek Selenography a címe. A kifejezés a Hold topográfiájával való tudományos foglalkozást takarja, a lemez pedig egy instrumentális mű, gyönyörű textúrákkal, nagyon szép hangszerelésekkel, csembalóval, hegedűvel, csellóval. Ez is nagyon nagy hatást gyakorolt a saját munkáimra. És nagyon szeretem egyedül hallgatni a sötétben, akármikor, de főleg, amikor valami rosszul sül el és szomorú vagyok. (részlet az említett Rachel's lemezből: An Evening Of Long Good-Bye)

- És az évszakváltásokhoz is vannak kedvenc zenéid? Mit hallgatsz például most, télen?

- Ó, hogyne! Most épp Kate Bush-t hallgatok, a legutóbbi lemezét, a 50 Words For Snow-t. Dániában voltam az elmúlt napokban és ott épp havazott. Tökéletes hozzá, Bush valóban zseni. Aztán telente szeretem még PJ Harvey White Chalk-ját hallgatni. Túl sok szomorú brit telet láttam már, de PJ Harvey valahogy úgy fogja meg a hangulatot hozzá, hogy nem lesz nyomasztó a végeredmény, hanem ellenkezőleg, felemel. Nyárra is vannak kedvenc lemezeim: Burt Bacharach-slágerválogatások. Ez az én gondtalan, könnyed zeném, de nyáron nem is akarok mást csinálni, csak elmenni egy vízpartra, koktélozni és Bacharachot, vagy egynyári slágereket hallgatni. A nyár mindig kihozza belőlem a hülyegyereket (nevet).

- Mi a kedvenc bűnös örömöt okozó dalod?

- Mostanában egyértelműen Nicki Minajtól a Pound The Alarm. Nyaralni voltam és senki nem akarta lejátszani, kétségbeesetten szerettem volna hallani egy buliban (nevet)! Nagyon csalódott voltam.

- Minden idők legjobb lemeze?

patrick-wolf-violin-by-st.jpg- Hű! Ez nehéz. Talán túl összetett személyiség vagyok és túl sokféle zenét szeretek egyszerre, hogy akárcsak 2-3 lemezt is megnevezzek. Amikor megkérdezték tőlem ezt, akkor mindig hazudtam valamit, de neked most nem akarok hazudni, úgyhogy erre a kérdésre őszintén nem tudok válaszolni. Nem tudnék egy lakatlan szigetre úgy elmenni, hogy ne vigyek magammal egy Björk-lemezt, vagy egy Joni Mitchell-albumot, vagy az említett Rachel’s-lemezt. Vagy akár egy Gustav Mahler-anyagot. Egyik nélkül sem tudnék lakatlan szigetre utazni, és nem tudnék egyet választani közülük. Remélem, soha nem kell majd lakatlan szigetre mennem!

- Rengetegféle zenét szeretsz, van esetleg olyan, ami nagyon meglepő ezek között?

- Ez nyilván attól függ, hogy kinek mi számít normálisnak. Ugye az normális tőlem, hogy szeretem a folkzenét, hogy szeretem a technót, hogy szeretem a minimalista-klasszikus zenét. Itt megjegyezném meg gyorsan, hogy sokféle komolyzenét viszont gyűlölök. Nem is tudom. A gabba. Ismered a gabbát? Na, attól teljesen megőrülök, Imádom! 5000 BPM! (röhög) Embertelen extázisba jövök tőle. Na, ez valószínűleg egy meglepő vallomás (nevet). (íme egy klasszikus példa a gabbára: Genaside - Reactor)

- Olvastam az új hivatalos biográfiádban, hogy nagy hatással volt rád Stephan Micus, akinek a lemezeit én is sokat hallgattam…

- (közbevág) Imádom Micus-zenéjét! Imádnék Stephan Micusszal közösen dolgozni! Még gyerekünk is lehetne! Óriási találat volt számomra megismerni a lemezeit. Az egyik legeslegjobb klasszikus zene, amit csak hallottam. (egy példa a Micus-féle zenére: East Of The Night)

- Ha már Micusnál tartunk, az ő életművét, akárcsak a tiedet, az örök változás határozza meg, most éppen egy akusztikus lemezzel jelentkeztél, amire a teljes munkásságodból válogattál dalokat, hogy új hangszerelésben rögzítsd azokat, karriermérföldkőhöz érkeztél?

Patrick-WolfSundarkRiverlight600101012.jpg- Igen, bár sokan azt gondolták, hogy csak egy újabb akusztikus divathullámra szeretnék felszállni. Vannak bevett formulák arra, hogy egy dalt hogyan lehet hangszerelni, hogyan lehet rögzíteni, de szerintem egyértelműen nincsenek szabályok erre. Lehet másképp is. Aztán azt is meg szerettem volna mutatni, hogy a dalaim egy ilyen tiszta formában is képesek megállni a maguk lábán, hogy érvényesek. Szóval nem feltétlenül az összegzés vágya hajtott, de végeredményben mégiscsak az lett, hogy húztam egy határvonalat.

- És merre tovább?

- Jelenleg két lemezen is dolgozom és majd az idő fogja eldönteni, hogy melyik jut el addig, hogy meg is jelenjen. Olyan mintha ebben a pillanatban egy verseny zajlana a fejemben és a szívemben. Amelyik lemez előbb eléri a célvonalat, az fog megjelenni. Nagyon foglalkoztat mostanában a populáris kultúra, az, hogy az merre tart és hogy ellene szeretnék-e reagálni, vagy részese szeretnék-e lenni. Még csak 29 éves vagyok, úgy érzem, hogy még telve vagyok annyira energiával, hogy akár eljegyezhessem magam a világgal és a populáris kultúrával, de lehet az is, hogy teljesen experimentális irányba kanyarodok. Teljesen megértem, hogy Scott Walker miért készítette a legutóbbi lemezét. Maximálisan megértettem a Bish Bosch üzenetét, talán nem túl szívesen hallgatom az albumot, de nagyon is értem. Egy olyan életmű után, amivel ő rendelkezik, nem lehetnek előzetes elvárásaink. Ha éppen nem békés dalokat akar készíteni, hanem a zenéjével kihívást kíván a hallgatói felé állítani, akkor az a legjobb dolog, amit csak tehet. Néha pontosan így gondolom én is.

- Mit várhatunk a budapesti koncertedtől? Az új lemezed dalaid kívül is lesz még átöltöztetett régi szerzemény?

- Szólókoncert lesz, zongorával és a többi akusztikus hangszeremmel, de lesznek alkalmi kiegészítő zenészek is, egy harmonikás, egy oboás és egy hegedűs. Nagyon sok hangszercsere lesz, egy kis vándorzenészes beütéssel, amiben a tangóharmonika az új elem, nagyon élvezem a hangját. A lemezhez hasonló esztétikával nyúltam sok másik régi dalomhoz, úgyhogy elég széles a választék, hogy mi fog szólni, sőt, szoktam játszani feldolgozásokat is. Igazán az aznapi hangulatomtól függ a program. De biztos vagyok benne, hogy nagyszerű este lesz, tudom, hogy vannak magyar rajongóm.

interjú: Dömötör Endre


A lemez turnéjául apropót szolgáltató Sundark And Riverlight teljes anyaga itt végighallgatható:


Az Overture című szám klipje: 


Ez pedig egy Lana Del Rey-feldolgozás, a Born To Die szépen áthangszerelt verziója:

https://recorder.blog.hu/2013/02/04/lemeztaska_patrick_wolf
Lemeztáska – Patrick Wolf
süti beállítások módosítása