Újra összeáll Az Árral Szemben (videó)

2013.01.21. 19:15, recordernews

ASZ.jpg

Balhé lesz, nagy balhé. Ismerős sorok azoknak, akik árgus szemekkel követték a magyar hiphop virágzását a kilencvenes évek végén, hiszen így kezdődik Az Árral Szemben Keverjük a Betont című klasszikus reppdarabja. A dal még mindig él és gyűjtögeti a kommenteket a YouTube-on, a formáció viszont lassan már másfél évtizede nem aktív – most azonban nagykorúvá érésük apropóján, vagyis azt megünneplendő, hogy 18 évvel ezelőtt, 1995-ben találkoztak a Kék Lyukban egy Beastie Boys-koncerten, Benski és Bootsie ismét összeállnak.

Bootsie, aki az elmúlt években a Zagar dj-pultja mögül kinőve szólóprojektjét polírozta konok kitartással (és tette jól, hiszen második lemeze már a legendás BBE kiadónál jelent meg), illetve a lemezlovasként saját klubestet, a Funkey Hustle-t is gondozó Benskifater új rímekkel ugyan nem örvendeztet, ellenben február 1-jén a Fogasházban egy buli formájában, lemezek segítségével foglalják össze mindazt, amiből az ÁSz egykor merített és ahová a műfaj azóta eljutott.

EGYÉB HAZAI HIPHOP-BRIGÁDOK IS HOZZÁLÁTTAK SAJÁT ÉLETMŰVÜK FELGÖNGYÖLÍTÉSÉHEZ.

"Mocskos funkok, klasszikus beatek, kortárs kísérletek, wonky hop és experimental, 2step és bass music, vagyis minden, ami hip hop a hőskortól napjainkig. Minden, ami csípőt teker és minden, ami segget ráz. Figyelmeztetés: a bulin rég nem látott arcok felbukkanása fokozottan elvárható!" - olvasható az esemény Facebook-oldalán, mi pedig elsőként mutatjuk a videót, amit mindehhez sikerült összerakniuk:

Akinek esetleg nem tűnne fel, annak spoilerezünk: a bulit előkészítő videóban két korábbi nagysikerű felvételük, ennek, illetve ennek a képkockái bukkannak fel újra, természetesen 2013-as kivitelben.

Címkék: az árral szemben
https://recorder.blog.hu/2013/01/21/ujra_osszeall_az_arral_szemben_video
Újra összeáll Az Árral Szemben (videó)
süti beállítások módosítása