„Az elengedés megfelelő pillanata” – Ulrich Schnauss (interjú)

2013.01.18. 10:20, rerecorder

u8_cropped_1.jpg

A német Ulrich Schnauss az ambientes techno shoegaze-elemekkel tűzdelt egyik mesterművéért felelős (ez lenne a 2003-as A Strangely Isolated Place), de további kiadványaival, másokkal közös munkáival és remixeivel (a legutóbbit a Pet Shop Boys-nak készítette) szintén maradandót alkotott, arról nem is beszélve, hogy két brit indie/shoegaze gitárzenekarnak is megfordult a tagságában: a Longview-ból 2010-ben szállt ki, de az Engineers-szel várhatóan még idén elkészítik a negyedik sorlemezt. Schnauss-nak egy másik gitárzenekarral is akadt dolga: beperelte a Guns N’ Roses-t jogtalan hangminta-használat miatt. Volt tehát miről beszélgetni a legújabb albumát – a szólókarrierjében irányváltást mutató, az interjú alatt teljes terjedelmében végighallgatható A Long Way To Fallt – ezen a héten megjelentető zenésszel.


- Mi volt életed első zenei élménye?


Ulrich Schnauss.jpg- Gyerekkoromban komoly hátproblémával küzdöttem. Minden héten gyógyterápiára kellett járnom, különböző gyakorlatokat kellett elvégeznem. A gyógyterapeutánál mindig szólt a zene a háttérben és a doktornőnek a Pink Floyd volt a kedvence. Úgyhogy az első jelentős zenei emlékem az a Wish You Were Here című Pink Floyd-lemez, és annak is leginkább az eleje, a Shine On You Crazy Diamond bevezető szakasza. Öt-hat éves lehettem (Schnauss 1977-ben született, az említett Pink Floyd-lemez 1975-ös – a szerk.), nyilván fogalmam sem volt róla, hogy mi az a Pink Floyd, de igazi, életre meghatározó élmény volt hallani azt a zenét, olyannyira, hogy rávettem a szüleimet, hogy vegyék meg nekem kazettán. Így egyúttal ez az első album is, ami a birtokomba került.


- És mi volt az első lemez, amit te magad vettél meg magadnak?

- Ez már nehezebb kérdés, valószínűleg néhány évvel később lehetett, úgy 1988 körül. Akkor kezdtem el lemezek vásárolni. Nagyon elkapott az acid house, amit akkoriban a német mainstream rádiókban is sokat játszottak. Úgyhogy talán az Inner City Big Funja volt az első saját vásárlásom, vagy valami hasonló maxi. Ja, emlékszem is, akkoriban Németországban a szupermarketekben is lehetett lemezt venni, egy nagyon kis szekció volt kialakítva a lemezeknek és ami a listákon előkelő helyen szerepelt, azt ott meg lehetett venni. A Big Fun pedig nagy sláger volt.


ILYEN VOLT AZ ACID HOUSE 1988-BAN, AMIKOR EGY RAVE ÚJ VILÁG BONTAKOZOTT ÉPPEN.


- Mikor kezdtél el koncertekre, vagy partikra járni? Mi volt meghatározó élmény ebből a szempontból?

- 1993 szilveszterén mentem el életem első nagy underground partijára. Ekkoriban történt, hogy Angliában betiltották a földalatti bulikat, úgyhogy a dj-k elkezdtek Európába kiáramlani és Berlinben is rengeteg ingyenes bulit tartottak. Az egyik ilyen volt az a háromnapos non-stop parti, amibe szilveszterkor én is bekapcsolódtam.


- Jól ismert vagy a shoegaze zene iránti rajongásodról, zenédbe is sokat beépítesz a műfajból. Melyik a kedvenc lemezed a zsánerből?

- (kicsit gondolkozik) Azt hiszem, két lemezt kellene megemlítenem. A hangzás tekintetében, a műfaj határainak kitágítása értelmében, kreatív, újító szempontból a Chapterhouse 1993-as lemezét mondanám, a Blood Music-ot. Nagyon erősen keresztezi a műfajt elektronikus zenei elemekkel. Tisztán dalszerzési szempontból pedig a Slowdive Souvlakiját említeném. Tökéletes poplemez, egyetlen gyenge dal sincs rajta. A produkciós réteg is nagyon szép, az effektek súlyos használatával.


- Hogyan alakult ki a te szerzeményeidben az, hogy az elektronikus zenét a shoegaze-műfajjal keresztezed?

urlich a strangely.jpg- Már egészen kisgyerek korom óta megvolt egy bizonyos zenei hangzás a fejemben és tudtam, hogy én azt egyszer ki szeretném szabadítani onnan. Ez majdhogynem szimfonikus zeneként és hömpölygő, sodró hangszerelésként szólalt meg bennem. Az elmúlt tizenöt évben lényegében ehhez a fejemben szóló hangzáshoz szeretnék egyre közelebb kerülni a megvalósított zenéimmel. Úgy is, hogy különböző műfajokkal kísérleteztem ebben a tizenöt évben. A kilencvenes évek második felében drum & bass-zenéket készítettem, ami nagyon jó volt arra, hogy megtanuljam, hogy a különböző felszerelések, zenekészítő berendezések hogyan működnek. Aztán, amikor a produkciós munkáról is egyre többet tudtam már, akkor váltottam az electronica, indietronica felé, és ekkor kezdtem a shoegaze-elemeket is belevinni a zenémbe. Ez a stílus sokkal nagyobb szabadságot adott a dalszerzés területén. Úgy érzem, hogy ezzel a most megjelent új lemezzel eljutottam egy következő fázisba – ez lehet a karrieremben a harmadik szakasz – most már nem hiszem, hogy a shoegaze-t bárki is emlegetné az új felvételeimmel kapcsolatban. Inkább egyszerűen csak azt valósítottam meg, és a jövőben is ez a célom, hogy az elképzeléseim alapján azt járjam körbe, hogy egy kortárs elektronikus lemeznek milyennek kellene lennie. Az elmúlt évem lényegében ezzel telt: megtalálni egy eredeti módját annak, hogy modern elektronikus zenét készítsek és persze hogy egyre közelebb kerüljek a fejemben megszólaló hangzáshoz.


- Miután a kétezres évek elején elkészítetted saját neved az első igazán kiforrott elektronikus zenei lemezeidet csatlakoztál egy brit indie zenekarhoz, a Longview-hoz, aztán 2010-ben együttest váltottál és azóta a szintén indie/shoegaze zenét játszó Engineers tagja vagy. Először is miért csatlakoztál egy brit gitárzenekarhoz, és mit adott neked, hogy tagja lettél egy bandának?

- Alapvetően természetesen tetszett a zene, amit a Longview játszott akkoriban, de tanulási céllal is csatlakoztam a zenekarhoz, mert zenészként egy társaság tagjaként egészen új kihívásokkal kell szembenézni. Kiszélesíti a horizontot, nem is kicsit. Jó volt megtanulni kompromisszumokat kötni, jó volt látni, hogy mások hogyan hallják azt a zenét, aminek az elkészítésében én is részes vagyok, de nem csak rajtam áll minden eleme. Azt tanultam, hogy nekem zenészként nagyon hasznos, hogy van egy terület, a szólókarrierem, amiben minden döntést én hozhatok meg, de ugyanakkor jó részese lenni valami kollektívebb élménynek, úgyhogy a másokkal közös projektek biztosan részét fogják képezni későbbi karrieremnek is. Arról nem is beszélve, hogy a közvetlen zenésztársak mennyi új ötletet adnak és mennyi mindent tudok tőlük tanulni.


engineers.jpg- Mik a tervek mostanság az Engineers-szel, a 2010-es In Praise Of More idején már tagja voltál a zenekarnak, dolgoztak jelenleg valamin?
- Az Engineers-szel az a helyzet, hogy alapvetően Mark Peters zenekara, úgyhogy itt rajta állnak a dolgok, mi csak követjük őt. Az ő tervei, munkatempója a meghatározó, rajta múlik, hogy milyen irányba folytatjuk a közös munkát. De amúgy éppen írja a negyedik lemez anyagát, demókat készít és szerintem még nem döntötte el, hogy milyen formában szeretné megvalósítani a dalokat. Lehet, hogy egy leszűkített felállással veszi fel az anyagot, de az is lehet, hogy az utolsó turnéfelállással. Meglátjuk.


- Saját lemezeiden, kollaborációidon és az említett zenekarokkal közös munkán túl rengeteg remixet is készítettél mások dalaiból. Melyik ezek közül a kedvenced?

- Zeneileg talán az ausztrál Howling Bells-nek készített remixemet szeretem a legjobban (Setting Sun a dal címe – a szerk.). A remixeknél mindig az a nehézség, hogy pontosan kikalkuláld mennyi az, amit még elbír a dal belőled, és mennyi az, amit muszáj megőrizni az eredetiből. A Howling Bells-dalnál nagyon jók voltak az alapok és úgy érzem sikerült elkapnom a hangulatot és hozzátenni is tudtam. Néha persze nagyon nehéz egy dalhoz érzelmileg kapcsolódni, ez a probléma ugye akkor jelentkezhet, amikor nem én választok, hanem felkérnek egy remixre. Általában nekem az mindig segít, ha szeretem az eredeti felvételt. Az nem igazán az én világom, amikor a remix végeredményeként teljesen átalakul a szerzemény, inkább azt a megoldást szeretem, amikor egy alternatív hangszerelést adhatok a dal vázához. Ilyenre a kedvenc példám a Mojave 3-nek készített remix, a Bluebird Of Happiness-hez.


- És mi a kedvenc remixed, úgy általában?

Ulrich+Schnauss+Ulrich.jpg- Húúú, ez nagyon nehéz kérdés. (gondolkozik hosszan) Azt hiszem a Global Communication remixalbumát mondanám, amit az előbb említett Chapterhouse-lemezből, a Blood Music-ból készítettek. Azon belül is a Love Foreverből készült Epsilon Phase (a remixalbum eredetileg a Chapterhouse-lemez bónuszaként jelent meg, de aztán 1998-ban külön, Global Communication néven is kiadták Pentamerous Metamorphosis címmel  – a szerk.). Teljesen új értelmezést ad az eredetinek, nagyon ambientes. Azt hiszem, számomra ez minden idők legjobb remixe (a Love Forevert Schnauss is feldolgozta és ezzel új életet lehelt a Chapterhouse-ba, mely ennek hatására újjáalakult – a szerk.).


- A Guns N’ Roses jogtalanul használt tőled vett zenei részeket a Chinese Democracy című lemezén, a kiadóid 2009-ben beperelték Axl-éket, hol tart ez az ügy?

- Ez az ügy még mindig folyamatban van, az ilyen pereskedés évekig eltarthat. Annyit tudok, hogy még bőven tartanak az egyeztetések a Guns N’ Roses és a kiadóm ügyvédei között. Talán idén, vagy inkább 2014-ben lehet eredménye az ügynek.


ulrich2.2.jpg- Milyen zenék inspirálták az új lemezedet, vagy ha nem zenék, honnan merítesz ötleteket?

- Minden nap, egész nap nagyon sok zenét hallgatok, mindenféle stílusú zenét. Szerintem általában jó ötlet sokféle stílusú zenét hallgatni, mert sokkal több ötlet éri el az embert ezáltal. Az elmúlt egy-két évben nagyon sok kortárs drum and bass-t hallgattam, sok friss dubstepet, ugyanakkor sok hetvenes évekbeli jazz-t is hallgatok mostanában. De vannak előadók, akiket meg szinte folyamatosan: ilyen a Tangerine Dream-életmű. Mixeket is elég gyakran teszek fel, legutóbb egy klassz Nathan Fake élő mixet hallgattam a vonaton. Szóval abszolút hagyom, hogy érjenek zenei hatások, nem zárkózok el az elefántcsonttornyomba.

- Azt nyilatkoztad, hogy az új szólólemezed készítése előtti időkben főleg dalszerző-előadók által készített zenéket hallgattál és ahogy ebben az interjúban is említetted, most egyfajta fordulópontként újra kifejezetten elektronikus zenét kezdtél el készíteni, karriered harmadik fázisának kezdetét éled. Hogyan érzed, eljutottál oda, ahova szerettél volna az A Long Way To Fall-lal?

- Nem jutottam le, de azt hiszem ez jó dolog. Ha valaha elérném, amit szeretnék, akkor abba is hagyhatnám a zenélést (nevet). Nagyjából fél éve fejeztem be a munkát ezzel az új lemezzel, de már a felét biztosan másképp valósítanám meg. De épp ez adja az egész zenélés örömét, nem igaz? Soha nem érzed azt, hogy készen lenne, soha nem vagy elégedett, mindig hajtod magad tovább, hogy legközelebb hogyan legyen, mi legyen másképp, jobban. Már most a következő lemezemen agyalok. Egy lemez mindig csak elkap egy adott pillanatot az életedből, egy részletet mutat meg belőled, de soha nem a teljes képet.


NATHAN FAKE IS BESZÉLT NEKÜNK KEDVENC REMIXEIRŐL, Ő VAJON MIT HALLGAT UTAZÁSHOZ?



US-Album-500-450x450.jpg- Viszont eljön a pillanat, amikor el kell engedni a zenéket, nem lehet örökké újraalkotni. Ez a művészet egyik legnagyobb dilemmája? Az elengedés?

- Mindig is ez az idea volt a fejemben, de most konkrétan is ezek a céljaim a következő zenéimmel: egyrészt legyek kicsit távolságtartó, ne engedjem túlzottan eluralkodni az individuális belső késztetéseket. Másrészt pedig hogy az egyes részleteknek nem kell szükségszerűen 7-8 percig tartaniuk, egy album egészében helye kell, hogy legyen 2-3 perces tételeknek is. Szóval most ezekkel a célokkal és tervekkel állok neki a következő munkámnak és egy ilyen tervezés talán segít abban is, hogy könnyebben találja meg az ember az elengedés megfelelő pillanatát. Hogy a 2-3 perces formák véglegesülnek-e a munkáimban azt nem tudom, de most határozottan ez az irány az, ami érdekel.


- Gondoltál már arra, hogy kipróbáld magad filmzeneszerzőként is? Az új lemezed sok ponton meglehetősen erős képeket hív elő, de ez persze igaz a korábbi munkáidra is.

- Ez a világ nem úgy működik, hogy én mit szeretnék csinálni, hanem inkább, hogy ők megtalálnak-e engem egy ilyen munkára (nevet). Persze nagyon érdekel a filmzenekészítés, de nagyon bonyolult ebbe a körbe bekerülni. Az elmúlt években azért volt egy növekvő érdeklődés a filmes közegből irántam. Amikor Amerikában turnézom, akkor most már mindig van néhány érdekes megbeszélésem filmzenés kérdésekben, felmerülő lehetőségekben, de egyelőre még semmi sem valósult meg. Remélem egy nap valami mégis meg fog.


interjú: Dömötör Endre


Az A Long Way To Fall című új Ulrich Schnauss-album itt hallgatható végig:


A lemez hivatalos beharangozó videója a címadó szerzeményhez:

https://recorder.blog.hu/2013/01/18/_az_elengedes_megfelelo_pillanata_ulrich_schnauss_interju
„Az elengedés megfelelő pillanata” – Ulrich Schnauss (interjú)

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr375024344

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása