zg_fotó 2.jpg

A Zombie Girlfriendnek volt már a Recorderen koncertvideo- és albumpremierje, de klippremierje eddig még nem. A rádióban és tévében is hallható Stories Of You And Me-hez télies hangulatú videó készült, melynek itt következik a bemutatója.

A hálószobapop színtérről kinövő Zombie Girlfriend (mely a szcénát bemutató válogatásunkon – Magyar hálószobapop 2011 – is helyet kapott) a fentieken kívül is szerepelt már a Recorderen (I Hope You Don’t Mind), de bemutattuk a zenekar frontembere, Szabó Benedek által (Lang Ádám segítségével) összehozott Naphoz Holddal című, Kispál és a Borz első lemeze előtt tisztelgő albumot is. Most az eredetileg tervezett második, de végül abban a formájában meg nem jelent Zombie Girlfriend-albumról lemaradt Stories Of You And Me kapott klipet. A dal történetéről meséljen a szerző, Szabó Benedek:

"A Stories Of You And Me egy meglehetősen hányatott sorsú szám, hiszen közvetlenül az első lemez megjelenése után, 2011 tavaszán rögzítettem, ráadásul valamiért csak a tumbleren publikáltam. Az eredetileg tervezett második lemez (amin a tavaly kislemez formátumban vinylen publikált Jesus Stole My Zombie Girlfriend és I Hope You Don’t Mind című dalok mellett ez is szerepelt volna) végül nem jelent meg, illetve a koncertprogramból is szélsebesen kikerült. Teljesen el is feledkeztem róla, egészen addig, amíg pár hónapja észre nem vettem, hogy az MR2 lejátszotta a dalt, majd nem sokkal később megkerestek a VIVÁtól, hogy a magyar zenekarok népszerűsítését szolgáló – egyébként rendkívül dicséretes – programjuk részeként január elejétől nagyjából egy hónapig a Stories... zenei főtémája szól majd a reklámblokkok előtt és után. Őszintén szólva fogalmam sincs, miért kezdtek az emberek hirtelen érdeklődni egy tavalyelőtti szám iránt, de ez legyen a legnagyobb bajom. A forgatásról annyit, hogy nagyon jó hangulatban telt, csak rohadt hideg volt és a hó is esett, úgyhogy a végére teljesen elkékültem, de megbeszéltük, hogy tavasszal egy új dalhoz is forgatunk klipet, akkor biztos jobb lesz az idő. Végül nem feledkezhetünk meg Sallai Laci (a Zombie Girlfriend basszusgitárosa – a szerk.) elévülhetetlen érdemeiről sem, hiszen az ő gitárja szerepel a videóban. A dalt amúgy 2011 áprilisában vettem fel Baján. A keverés és a maszter – akárcsak The Great Plain című első lemezen – Röckl Attila munkája.”


MÉG TÖBB ZOMBIE GIRLFRIENDHEZ KÖTŐDŐ PROJEKTET HALLANÁL? TUDJ MEG TÖBBET A GOLDEN SUNDAYS-RŐL ITT!

A klipet Klág Dávid és Péli Sári rendezte, Geibl Kata volt az operatőr, Becsey Kristóf végezte a kép utómunkát, Lukács Péter Benjámin pedig a hang utómunkáért felelős. Klág Dávidot is megkérdeztük a videóról:

"Az ötlet az volt, hogy egy egyszerű dalhoz egyszerű klipet forgassunk. Úgy képzeltük, hogy Benedek dalában a te, akinek énekel, az a kamera, aki már maga mögött szeretné őt hagyni, de ő még mindig visszapofátlankodik. Egyébként a 112-es busz végállomásának fordulójában forgattuk egy akkora stábbal, ami a főszereplővel együtt egy kocsiban elfért.”

A felvezetések után íme, a Stories Of You And Me videója:


Szabó Benedek
és Klág Dávid a Recorder szerzői.

összeállította: Dömötör Endre

https://recorder.blog.hu/2013/01/09/zombie_girlfriend_stories_of_you_and_me_klippremier
Zombie Girlfriend: Stories Of You And Me (klippremier)

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr25008095

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása