IMG_0417 muse.jpg
Nem, ez itt most nem rangsor lesz, hanem megpróbáljuk nagyjából összefoglalni, hogy melyek voltak 2012-ben a legfontosabb, külföldi előadók által tartott koncertek és partik Magyarországon. Abban az évben, amikor a korábbiakhoz képest – ha nem is ugrásszerű, de – egyértelmű elrugaszkodás mutatkozott a több és jobb koncertek irányába. Hogy 2013 is hasonlóan jó lesz, arra már az év elején is vannak biztató jelek (lásd programelőzetesünket).

2012-ben két, kissé ellentétes tendencia mutatkozott a közepes, vagy kisebb koncertek terén úgy általánosságban, mint Magyarországon is. Egyrészt folytatódott a korábbi egy-két évben megfigyelhető irányvonal, miszerint egyre több zenekar próbálkozott egyre többet turnézni (kihasználva a lemezeladások csökkenését kissé ellenpontozó, koncertre járási kedv némi növekedését), másrészt a gazdasági helyzet miatt sok zenekar már nem is vág bele hosszabb turnékba, megelégszik a biztos teltházakat generáló nagyobb nyugat-európai városokkal és megkíméli magát a költségeket növelő hosszabb köröktől. Egyértelműen jelzi az utóbbi változást, hogy az eddig Bécsig még eljutó zenekarok jó része Franciaországnál, Svájcnál, Németországnál meghúzta a határt.


NÉZD MEG FOTÓGALÉRIÁNKBAN, HOGYAN FESTETT KÖZELRŐL A SZÍNPAD A MUSE-KONCERTEN!

IMG_4633 ketten_1.jpgMindezekkel együtt Magyarországon még így sem panaszkodhatunk, szemben 2011-gyel, vagy még korábbi évekkel, a nem fesztiválos, nem mamut méretű (stadionos, sportcsarnokos) koncertek száma és minősége javulást hozott, és bár pontos statisztát erről nem tudunk az állítás mellé helyezni, de valószínűleg nőtt a koncertre járási kedv is. Főként mert felbukkant, vagy tovább fejlődött számos kisebb, de annál lelkesebb csapat (Soundkitchen, Holalo, Küss Mich!, RNR 666, Designer Drums, Bounce, Keep North, Excess Krew), megjelentek új, vagy átalakultak régi klubok (Akvárium, PeCsa Music Hall, Dürlin, Park, Toldi Klub, Cinema Hall), és a klasszikus helyek is emelték a tétet (A38), vagy tartották magukat (Dürer Kert, Corvintető, Trafó, Művészetek Palotája). Ha a szervezőket kérdeznénk, ők nyilván kevésbé lennének lelkesek a (megint csak nem kis részben gazdasági okokra visszavezethető) félházas koncertek miatt, aztán panaszkodhatnánk még a miatt is, hogy a koncertre járás eltolódott a társasági esemény olyan szintjére, ahol a közönség egy tekintélyes része már tényleg gond nélkül végigbeszéli az előadást (azaz egyáltalán nem a produkcióra kíváncsi, csak jelen akar lenni), de nézzük inkább, hogy minek örülhettünk.

IMG_3538 efterklang.jpgMár január nagyon jól indult Jane Birkin koncertjével, nagy adósság került törlesztésre az ő felléptetésével, de aztán az Efterklang (balra) igen jó hangulatú decemberi szereplésével szépen is zárult a 2012-es év. Az év koncertjére jó eséllyel pályázó M83-fellépés volt talán a legerősebb példa az aktuális, szupermenő, de itthon még nem járt előadó élő produkciójára. A Japandroids szintén nagyon jókor jött, de kitűnő új lemezzel turnézott a Mark Lanegan Band, Spoek Mathambo vagy a Tindersticks is. Külön kiemelkedő volt a Warpaint koncertje, de Zola Jesus, Emika (ő ráadásul kétszer is), Nicolas Jaar, Ital, Nathan Fake, Matthew Dear vagy a Cribs (lent) is abszolút aktuális volt. A legendák közül örülhettünk Mick Harveynak, Big Daddy Kane-nek és persze a Dead Can Dance-nek (fenti képen). A dEUS-t végre igazi terepén, egy klubkoncerten is láthattuk, a brit gitárzenét nagykoncerten a Muse és a Keane képviselte, ezeken az eseményeken az előzenekar is aktuális volt (az előbbin az Everything Everything, az utóbbin a Zulu Winter). Persze számos nívós fellépő járt még Budapesten (a teljesség igénye nélkül: Death In Vegas, Sóley/Sin Fang, Elektro Guzzi, Dirty Beaches, Maria Minerva, Shearwater/Jesca Hoop, Ranglekods, Chrysta Bell, Astronautalis, The Subways, Merzbow, Anathema, NoMeansNo, Eskmo, Yes Cadets, Me And My Drummer, Format And The Simon Sounds, Tu Fawning, Ms. Dynamite, Edan, Gangrene, Teen Daze/Brothertiger, Blackbird Blackbird, Innergaze, Led Er Est, Ceephax, The KVB, Martial Canterel, Everlast vagy az évzáró Bonobo), a rutinos visszatérőkre viszont nem térnénk ki (Nouvelle Vague, Afrika Bambaata, DJ Krush stb.).

KEANE ÉS A RAJONGÓI ÜZENET A ZENEKARNAK - FOTÓGALÉRIÁNKBÓL MINDEN KIDERÜLT.

IMG_9964a cribs.jpgA nagyobb méretű koncertek számában némi visszaesés volt tapasztalható (Dream Theater, Prodigy, Dead Can Dance, Sting, Bryan Adams, Muse), a fesztiválok viszont stabilan dübörögtek. A Volton fellépett az aktuális Katy B és Toddla T, mellettük a Faith No More, Iggy & The Stooges, Snow Patrol, Röyksopp és ööö Skrillex. A Balaton Soundon az Animal Collective, a Gossip, a Caribou, a De La Soul, a Digitalism és a GusGus tolták a jobb koncerteket és live act-eket, de sok sztár dj is megfordult Zamárdiban (Avicii, David Guetta, Sasha, Armin Van Bureen, Carl Cox stb.). A Sziget is stabilan hozta jubileumi évében az összetettben jó színvonalat (The Stone Roses, The xx, The Roots, Crysal Fighters, The Horrors, The Pogues, Anna Calvi, St. Etienne, Leftfield, Electric Wire Hustle, Citizens!, Wild Beasts, Friendly Fires, Two Door Cinema Club, Glasvegas, The Killers, Snoop Dogg, The Vaccines, Maximo Park, Placebo, Hurts, Azarii & III, Breach). Na és az egynapos Electronic Beats fesztivál is végképp erős mezőnyt rakott össze (Nicolas Jaar, Junior Boys, Mostly Robot, Modeselektor).


ÍGY SZEDTE SZÉT AZ AKVÁRIUMOT A CRIBS - KONCERT-FOTÓGALÉRIA.

A party/live act kategóriában az év egyik meglepetése volt az XXYYXX-fellépés, nem is a produkció, de az iránta mutatott elképesztő méretű hype, és a nagyszámú közönség miatt. Szívmelengető volt a CEO/jj közös dj-zés, Little Boots lemezpörgetése, Kingdom, Roska bulija, AraabMuzik, Ben Klock, J-Wow, a Tale Of Us vagy Otto Von Schirach közönségtáncoltatása.

szöveg: Dömötör Endre
fotók: Lékó Tamás

https://recorder.blog.hu/2013/01/06/k_az_ev_koncertjei_2012-ben_magyarorszagon
Az elrugaszkodás éve – koncertek 2012-ben Magyarországon

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr35001670

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása