"Bebizonyítom, hogy zenész vagyok!” - Rangleklods (interjú)

Az Efterklang után két héttel egy újabb dán csoda érkezett az A38-ra: december 15-én a Keep North szervezőbrigád jóvoltából Esben Andersen egyszemélyes - élőben Pernille Smith-Sivertsen szintis-énekesnővel kibővülő - projektje, a Rangleklods állt színpadra. A koppenhágai születésű fiatalember karrierjére jelentős hatással volt, hogy bekerült az elektronikus zene fellegvárának számító berlini miliőbe. Zenéje a legkülönfélébb stílusokat szorítja az elektronikus tánczene keretei közé, mindehhez kellően karcos, mély és karakteres énekhang párosul. Sikerében fontos szerepet játszik az improvizáció és az, hogy minden dal egy-egy külön hangulatból építkezik. Fellépése előtt arról beszélgettünk vele, hogyan készít zenét, miért más Berlinben alkotni, mint Dániában, illetve azt is megtudtuk tőle, ki az az énekesnő, akivel a legszívesebben dolgozna, és mit tart az év lemezének.

- Mikor és hogyan jöttél rá arra, hogy jó vagy a dolgok mixelésében?

- Inkább pont ellenkezőleg történt: arra jöttem rá, hogy nem megy nekem, ha csak leülök, és egyféle dologra koncentrálok, egyszerűen képtelen voltam rá. Valószínűleg azért alakult ez ki nálam, mert sohasem hallgattam csak egyféle zenét. Hallgattam rockot, indie-t és persze elektronikus zenéket, de szeretem a folkot és a pszichedelikus rockot is. Mikor leülök zenét szerezni, egyszerűen természetes, hogy ezt a sok dolgot összegyúrom.

- Úgy hallottam, gitároztál is korábban. Játszottál valaha hagyományos együttesben, mint gitáros?

- Igen, játszottam néhányban. A gitár volt az első számú hangszerem, egészen addig, amíg fel nem fedeztem, hogy a számítógép is voltaképp egy hangszer. Örülök, hogy egy ideig együttesekben zenéltem, mert rengeteget tanultam belőle, de attól még boldogabb vagyok, hogy most egyedül csinálom. Szívesen meghallgatom más emberek véleményét persze, de nagyon örülök neki, hogy ha valamiben nem értek velük egyet, ha én nem azt hallom, amit ők, akkor is tovább folytathatom a saját elképzeléseim szerint.

- A karriered elején Dániában éltél, majd elköltöztél Németországba. Most is ott élsz?

- Kb. egy éve visszaköltöztem Koppenhágába. Valóban Dániában kezdődött minden, de elég hamar Berlinbe költöztem és ez volt a legjobb dolog, amit akkor tehettem. Szükségem volt egy kis változásra, zenei értelemben is. Berlin pedig tökéletes segítségem volt, hogy eldönthessem, milyen zenét is akarok csinálni. Berlinben mindent megtalálsz, az összes zenei stílus jelen van. Ott senkit sem zavar, ha ezeket kombinálod, úgyhogy én is így tettem. De aztán vissza kellett költöznöm, mert nagyon nehéz bármit is befejezni ott. És ezzel nem csak én vagyok így. Mindenki, akit ott megismertem, ezzel küzdött: rengeteg jó dolgot alkottak, de képtelenek voltak pontot tenni a végére. Ezért költöztem vissza Dániába, ami egy olyan ország, ahol addig nem is igazán nevezheted magad zenésznek, amíg nem jelentetsz meg valamit. Szükségem volt erre az utolsó löketre, hogy azt mondjam: rendben, bebizonyítom, hogy zenész vagyok!

A DÁN ZENEI SZÍNTÉRRŐL AZ EFTERKLANG FRONTEMBERE IS ELMONDTA A VÉLEMÉNYÉT A VELE KÉSZÜLT INTERJÚNKBAN.

- Beszéljünk kicsit a zeneszerzés folyamatáról! A zene vagy a szöveg jön előbb?

- Mindig a zene születik meg előbb. A dalaim abszolút a semmiből lesznek, és sose tudom, merre fognak tartani. Dalszövegek terén az a fontos számomra, hogyan illik a számhoz. Az egész folyamat inkább egy légkör, egy hangulat megteremtésével kezdődik, sokkal inkább, mint a megfelelő szavak megtalálásával. Mikor dalt készítek, törekszem a tökéletességre, szóval addig nem mondom egy számra sem, hogy kész van, amíg tényleg nem érzem maximálisan ezt. Még sosem bántam meg, hogy valamit megjelentettem, és nagyon remélem, hogy ez így is marad, mert tényleg maximalista vagyok.

- Élőben egy együttes is van veled a színpadon. Hol találtál rájuk?

- A legtöbbjükkel teljesen véletlenül találkoztam. Egészen mostanáig csak egy gitárossal dolgoztam együtt. Éppen gitárosra volt szükségem, ő pedig remek választásnak tűnt, és valóban be is vált. Van egy másik srác, ő masztereli a megjelenéseimet. Hihetetlenül tehetséges, nagyon boldog vagyok, hogy együtt dolgozhatunk. Fontos számomra, hogy olyan emberekkel legyek körülvéve, akikkel emberileg is kijövök. Kell egy személyes kapocs, különben nem lesz jó a közös munka. Egyébként ez nagyon eltérő, hogy éppen hány emberrel játszom együtt. Idén néhányszor egyedül léptem fel, aztán volt, hogy ketten, hárman vagy akár négyen is voltunk a színpadon. Ez azért is jó, mert így minden koncert egy teljesen más élmény számomra.

A Rangleklods élőben a dániai Roskilde fesztiválon:

- A zenét viszont egyedül szerzed. Mennyire nehéz megértetni a többiekkel, hogy mi az, amit viszont akarsz látni a színpadon?

- Sosem volt ezzel probléma. Ez azért van, mert én szeretem azt, ha a koncerten nem úgy szólunk, mint a lemezen; ha így lenne, az embereknek el sem kéne jönniük a koncertre, elég, ha otthon felrakják a lemezt és kész. Érdekel a többi zenész véleménye, az ötleteik arra, hogyan ültessük át a zenét élő produkcióba. Elég jól körül tudom írni nekik, én mit szeretnék de ha nekik valami jobb ötletük támad, akkor teljesen nyitott vagyok rá. Egyébként pedig jó érzés, hogy levesznek egy kis felelősséget a vállamról. Régen mindent magam csináltam, nagyon közel állt hozzám minden dal, talán túlságosan is, és jó hallani egy másik megközelítést is.

- Amit te csinálsz, az egy elég önálló dolog, de azért el tudnál képzelni egy kollaborációt? Ha igen, akkor kivel?

- Mindenképpen. Több ilyen ember is van, de akivel a legszívesebben együtt dolgoznék - bár sajnos ez valószínűleg sosem fog bekövetkezni - az Victoria Legrand a Beach House-ból. Jelenleg neki van a legcsodálatosabb hangja az egész világon, nagyon érzéki. De sok más emberrel el tudnám képzelni a közös munkát. Sőt, egyre többen keresnek meg engem, hogy dolgozzunk együtt, és ezekből akár még valami érdekes dolog is kisülhet.

- Az első albumod, a Beekeeper először csak Dániában jelent meg. Akkortájt azt nyilatkoztad, hogy épp a tökéletes kiadót keresed. Sikerült megtalálni?

- Igen, azt hiszem. Az Ink Music az, aminek Ausztriában van a székhelye. Most úgy tűnik, jól választottam, ugyanis remek kapcsolataik vannak Németországgal, Svájccal, Hollandiával és a kelet-európai országokkal. Ennek köszönhető az is, hogy eljutottunk Romániába, vagy éppen ide.

A Beekeeper album Clouds c. dalának klipje:

- Zárókérdés: mi 2012 legjobb albuma?

- Inkább egy EP-t mondanék, ami igazából tavaly decemberben jelent meg, de idén ezt hallgattam a legtöbbször. A brit producer, Blawan Peaches című anyaga, ami az egyik legjobb klubzene, amit valaha hallottam. A groove teljesen kivételes, és nagyon érdekes hangzása van, mert piszkos és szinte már garázsrockos - elképesztő!

 interjú: Biczó Andrea

fotó: Slajkó Anett