50 éve elfeledett Beatles-demó bukkant fel

2012.11.24. 18:30, recordernews

beatlespetebest.jpg

Nincs jövőjük a showbizniszben, mert a gitárzene már kifutóban van - mondta az ifjú liverpooli együttesnek egy zeneipari fejes, a Decca Records egyik döntéshozója 1962-ben, miután meghallgatta, hogyan adják elő mások feldolgozásait, illetve három saját dalukat. Élete egyik legrosszabb döntésének bizonyult ez (annyira, hogy a fiaskó még egy külön Wikipedia-cikket is megért), hiszen John, Paul, George, és az eredeti dobos, Pete Best hónapokon belül az EMI fennhatósága alá kerültek, és ezzel együtt rövidesen a listák csúcsára. Igen ám, de az eredeti felvételek most, fél évszázaddal később  ki hitte volna! – előkerültek.

EZ ZAJLOTT LE BEROBBANÁSUK ELŐTT, DE MILYEN VOLT AZ ÉLET A BEATLES UTÁN? ILYEN.

A tizenpár számról annyit lehet tudni, hogy a Beatles menedzsere, Brian Epstein titokban fizetett a meghallgatáson a stúdiónak azért, hogy rögtön rögzítsék is a dalokat. Ezeket később eladta egy, az EMI-nál dolgozó vezetőnek, aki pedig szintén eladta 2002-ben egy gyűjtőnek, aki pedig most úgy döntött, áruba bocsátja azt  átszámítva 10 millió forintos induló összegért.

Bónusz infó, hogy az egyik aukciót vezető illetékes szerint a kalapács alá kerülő anyag már csak azért is különleges, mert a hangminősége kristálytiszta. Az árverés november 27-én lesz Londonban.

Címkék: the beatles
https://recorder.blog.hu/2012/11/24/50_eve_elfeledett_beatles-demo_bukkant_fel
50 éve elfeledett Beatles-demó bukkant fel

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr284922031

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása