„Mennyit jelent a három méter” – Jesca Hoop + Shearwater közös interjú

2012.11.10. 10:00, rerecorder

IMG_4932 shear nyitó.jpg

Csütörtökön este az Akváriumban adott jó hangulatú koncertet két értékes amerikai előadó, a dalszerző-énekesnő Jesca Hoop és az impresszionista rockot egyre keményebben játszó Shearwater. Előtte közös interjút készítettünk Hooppal, valamint a Shearwater két tagjával, Jonathan Meiburg zenekarvezetővel és Danny Reisch dobossal, aki egyben az év elején a Sub Popnál megjelent Animal Joy című album producere is volt. A közös beszélgetés keretében megpróbáltuk rábírni őket, hogy egymástól is kérdezzenek – a zenész kérdez interjútípusunk mintájára. Dohányzásról, a turnézó előadók etetéséről, nagynevű függetleneknél való lemezkiadásról derültek ki meglepő dolgok.

 - Mi a legnagyobb különbség egy európai és egy egyesült államokbeli turné között?

IMG_4910 jesca.jpgJonathan Meiburg: - Általában a kaja. Most fejeztük be az amerikai turnét, sehol nem kaptunk enni, egyetlen városban sem.

Danny Reisch: - Néha, ha szerencsések vagyunk, akkor kapunk egy kis vizet (mindannyian nevetnek). Viccesen hangzik, de tök komoly.

Jonathan: - Európában még nem jöttek rá, hogy lehet úgy is csinálni, hogy nem eteted a zenekart, akit elhozol, és mégis fog neked zenélni.

Jesca Hoop: - Ezt le ne írd! Még itt is megváltozik ez a szokás! Amúgy a koncerthelyekről valóban tényleg eltűnt a kaja. Persze ez a nagy sztárok nagy fellépéseire nem igaz.

- Mindketten régóta turnéztok, a Shearwater a 2000-es évek eleje-közepe óta, Jesca már te is legalább hét-nyolc éve. Abban láttok különbséget, hogy a nagy zeneipari átalakulások óta hogyan változott meg egy-egy fellépéssorozat?

Jonathan: - Nagyon kedvesen fogalmaztad meg, hogy a lemezeladásokból már nem tudunk semmiféle bevételre szert tenni, ezért egyre többet kell turnéznunk.

Danny: - Ez kétségtelenül így van.

- Milyen különbségeket láttok?

Jonathan: - Például nagyon sokat javult a helyzet a dohányzás kérdésében. Amikor a kétezres évek első felében átjöttünk Európába, akkor mindenütt óriási füstfelhő borította be a klubokat. Ez mára szerencsére fokozatosan eltűnt, sokkal könnyebb füstmentes helyen énekelni.

Danny: - De végül is Amerikában is ez volt a helyzet, nem?

Jesca: - Ez igaz. Talán hét éve kezdett eltünedezni a klubokból a füst az USÁ-ban. Európában ez egy kicsit később zajlott le.

Danny: - Emlékszem volt olyan dobszerelésem, amit kénytelen voltam kidobni egy masszív turné után, egyszerűen elviselhetetlen volt a belőle áradó bűz a lakásomban. (nevetnek)


- És hogyan alakul a karrieretek a közönségszám tükrében? Megéri átjönni Európába koncertezni, mivel minden alakalommal egyre többen lesznek?

Jonathan: - Eeeh. Azt mondanám, hogy minden egyes alkalommal egy nagyon kicsit jobb a fogadtatásunk. Nem volt olyan pillanat, amikor hirtelen nagy áttörést tapasztaltunk volna.

Jesca: - Én is hasonlóan látom. Van egy biztos bázis, nagyon nem ingadozik a nézőszám. De megéri csinálni, mert azért minden egyes turnén egypár emberrel több van a közönség soraiban.

IMG_4927 jonat.jpgJonathan: - Néha persze a körülményektől is függ, ha például hétfőn játszunk egy helyen, biztosan nincsenek annyian, mint ugyanazon ország egy hasonló városában szombati napon. De pár hétnél tovább egyszerűen nem tudunk maradni, úgyhogy nem játszhatunk mindenhol hétvégén.

Danny: - Összességében azt mondhatjuk, hogy minden alkalommal kissé jobb a fogadtatásunk, megéri turnézni.

Jonathan: - Az első európai turnémról éhesen, elhasználtan, csalódottan térten haza, és azt mondtam, hogy soha többé nem jövök Európába. Ez volt az a pont egyébként, amikor azt gondoltam, hogy abbahagyom a zenélést. Nagyon közel álltam hozzá.

Jesca: - Néha egyszerűen csak vissza kell nézned, nem igaz? Hogy lásd mennyire messzire jutottál. És akkor már bőven értékelni tudod, hogy vannak emberek, akik ezekben a nehéz időkben arra áldozzák az idejüket és pénzüket, hogy megnézzenek egy Amerikából idetévedt, nem túl nagynevű előadót. És hogy viszik a híredet és legközelebb még többen kíváncsiak rád. Ha nem is sokkal, de többen.


- Jesca, te szólóelőadóként lettél ismert, ti pedig srácok, elég sokáig egyszerre több zenekarban is játszottatok. A fordított helyzet elképzelhetetlen számotokra?

Jesca: - Játszottam én is zenekarban még nagyon régen, én nem hiszem, hogy nem bírnám a zenekari életet. De való igaz, hogy a szólóelőadói pálya az inkább nekem való. Valószínűleg ehhez a legtöbb köze annak van, hogy nagyon erős belső késztetésem van a személyes céljaim megvalósítására. Ez társakkal nagyon nehezen kivitelezhető. Nagyon szeretem a szólópálya egyvonalúságát, hogy egyetlen vélemény, mondanivaló megfogalmazását kell végiggörgetni egy úton. Ott vagy magadban és neked kell megoldanod az összes problémát. Ettől függetlenül szeretek kollaborálni, alkalmanként másokkal közösen dolgozni.

Jonathan: - Sokkal mozgékonyabb tudsz lenni szólóelőadóként. Olyan mintha bicikliznél, miközben egy zenekarban lenni, olyan, mintha vonaton ülnél. Az előbbiben sokkal gyorsabban tudod átalakítani a járgányodat, a zenekar pedig egy kicsit kötöttebb pálya.

Danny: - Szólóban nem kell minden ötletedet szavazásra bocsátani.

Jonathan: - Zenekarban lenni sokkal költségesebb, sokkal bonyolultabb.

IMG_4926 shear.jpgJesca: - Ha zenekarban vagy, akkor ott minden megoszlik. Szólóban viszont mindent neked kell lenyelned, ha sikerről, ha bukásról van szó. A kihívásoknak egyedül kell megfelelned. Persze a körülötted lévők segítenek, de a felelősség végül mindig a tied marad. Minden döntésedért.

Jonathan: - Vicces most arra gondolni, hogy amikor az Okkervil Riverben kezdtem, akkor a színpad szélén volt a helyem a zongora mögött, és amikor elindult a Shearwater, amiben valahol én lettem a frontember és a színpad közepére kerültem, csak három méterrel változott a pozícióm. És nem gondoltam volna, hogy mennyit jelent ez a három méter. A közönség energiája hirtelen csak rád irányul. Hangszeresként ebből alig veszel észre valamit.

Danny: - Minden szem rád szegeződik. Sokkal nagyobb a felelősséged.

Jesca: - Egészen más feladat a mikrofon mögött lenned egész koncert alatt.

Jonathan: - Ott már nem veszhetsz el a saját világodban, és tudnod kell kezelni, hogy mindenki téged néz. Ez persze fel is dobja az embert, de nagyon kimerítő tud lenni. Néha szeretnék csak félrevonulni és zongorázgatni. Mint, amikor például Bill Callahant kísértem egy turnén. Bill nagyszerű előadó, mindenki őt nézte, jó volt mellette kísérőnek lenni a háttérben.

Jesca: - A szóló és zenekari magatartásban az is nagy különbség, hogy amikor a semmiből megvalósítasz valamit, például létrehozol egy koncertprogramot, akkor tudod, hogy a te koncepciód fog érvényesülni. És van ebben valami nagyon felemelő. A kihívások számomra nagyon kielégítőek tudnak lenni. Amikor te oldod meg a feladványt. Egy zenekarban a megvalósítás öröme is megoszlik, de persze ez is biztosan boldoggá tudja tenni az embert.

BILL CALLAHAN AMERIKAI MÍTOSZOKAT VIZSGÁLÓ 2011-ES LEMEZÉHEZ ITT EGY SZATIRIKUS KLIP.


IMG_4939 shear nagy.jpg- Jonathan, te sokáig egyszerre voltál az Okkervil River tagja és a Shearwater vezetője, két zenekar az már nem túl sok még egy inkább zenekaros típusú előadónak is?

Jonathan: - Lehetetlen feladat. Ma már egyértelműen ezt mondom.


- Mégis elég sokáig csináltad, csak 2008-ban léptél ki az Okkervil Riverből.

Jonathan: - A Shearwater az első néhány évben nem igazán koncertezett, inkább csak a stúdióban léteztünk, de amikor elindultak mindkét zenekarral a végeláthatatlan koncertsorozatok, akkor már tudtam, hogy ez egy idő után megoldhatatlan probléma.

Danny: - Miért volt nehéz feladat? Váltani a két szerep között, háttéremberből frontemberré válni, vagy egyszerűen csak kimerítő volt a kettő együtt?

Jonathan: - A nagyon sűrű beosztás miatt. Egy idő után rengeteg konfliktus merült fel, mindig ütközik valami az időbeosztásban. Vagy a turnék, vagy a stúdiózás, ha az egyik szünetet tart, a másik biztosan nem. Nagyon szerettem az Okkervil Riverben lenni, de egyáltalán nem hiányzik.

 

- Mindketten kipróbáltatok alternatív módszereket a lemezkészítésre, Jesca te egyszer Manchesterbe költöztél, hogy ott dolgozz egy kiadványon, a Shearwater készített egy instrumentális lemezt. Szükséges, hogy néha kihívásokat állítson az ember maga elé?

Shearwater animal.jpgJesca: - Mindhárom lemezemet Los Angeles-ben vettem fel, de a manchesteri EP felvétele idején valóban új hatásokra volt szükségem. És egy új ország nagyon inspiráló tud lenni.

Jonathan: - A lemezkészítési és -felvételi folyamatok nagyon hosszadalmasak és azt az instrumentális EP-t pont azért készítettük, hogy kicsit felrázzuk magunkat. Pusztán a móka kedvéért, és nagyon jó hatással volt ránk. Amúgy igyekszünk minden lemezt más körülmények között felvenni, pont ez ellen a belefásulási veszély ellen küzdve. Az Animal Joy-nak például Danny volt a producere, aki nem is dobol a lemezen, csak ezen a turnén. Tudtam, hogy dobolsz, de valahogy elrejtette a tudatom ezt az információt a lemez készítésekor, csak amikor kevertük az albumot, akkor jutott eszembe, hogy Thor Harris az eredeti dobosunk épp a Swans-szal fog dolgozni ebben az időszakban, ezért szükségem lesz egy dobosra a turnén. Akkor mondtad, hogy te végülis lehet meg tudod oldani. És akkor esett le „ó tényleg? Ja, te dobolsz! És? Jó vagy?” (nevetnek)

- Mindketten független lemezkiadóval dolgoztok, Jesca te egészen apró cégekkel, a Shearwater pedig egyre jobb nevű kiadókkal, olyanokkal, mint a Matador és a Sub Pop. Hogyan látjátok a kiadók szerepét napjainkban?

Jonathan: - A legfőbb érték, amit egy jobb nevű kiadó biztosítani tud, az a hírérték, a sajtómegjelenések. Hogy a lemezeid eljussanak a boltokba, ma már valóban egyre inkább antik dolognak minősül.

Danny: - A terjesztés ma már közel sem olyan jelentős tényező, mint az, hogy eljuttatod az emberekhez a lemezed hírét.

Jonathan: - Talán azért mondhatjuk még magunkat szerencsésnek, mert a lemezcégek keresnek egy nagyon kevés pénzt a lemezeinkkel és ezáltal még ki tudnak préselni belőlünk újabb és újabb albumokat. (nevetnek) Azt mondhatom, hogy végeredményben mi semmi pénzt nem kerestük az utolsó négy-öt lemezünkkel.

j hoop.jpgJesca: - A lemezcégek időt spórolnak meg neked. Nem kell minden részletre odafigyelned. Én teljesen függetlenül dolgozom, ez fontos a számomra. Ha van egy kész anyagom, akkor azt cseppet sem bánom, hogy ki adja ki. Mindössze annyira vágyom, hogy elérhetők legyenek a lemezeim. Legyen mögöttem egy kiadó, aki segít azokban a dolgokban, amik túl nagy falatot jelentenének nekem. Amit lehet, azt megcsinálok magam. És nem is feltétlenül van szükséged sok pénzre, sokkal inkább a megfelelő emberekre, akik segíteni tudnak. A hűséges társak, legyenek akár zenészek, művészek sokkal fontosabbak, mint a lemezcég. Bármi, amit magam el tudok érni, legyen az mégoly szerény eredmény is, sokkal értékesebb számomra, mint egy nagy disztribúciós szerződés, vagy bármi ilyesmi. Büszke lehetek arra, amit elértem teljesen függetlenül, és birtoklom a saját munkáimat. Ugyanakkor a függetlenség ára, hogy borzasztó sok időt elvesz a kapcsolatok ápolása, mert a zenei hálózatokra végeredményben mindenkinek szüksége van. Kezdve egyszerűen onnantól, hogy tudjanak a zenédről. Függetlennek lenni, tetszik vagy sem, azt jelenti, hogy használni akarod a gépezet, ami működteti az egész zeneipart, de nem akarsz hozzátapadni.

Danny: - És pontosan e miatt kerül sokkal több munka a vállaidra végül.

Jonathan: - Lemezt készíteni szinte a legkisebb részét jelenti a független zenészkarriernek. Hogy eljuss a megfelelő helyekre, na az a meló.

Jesca: - Nézem a számítógépemet egész nap és néha elfelejtem, hogy, ja dalt is kellene írni néha.

Jonathan: - Pontosan ez az! Néha annyira belesüppedsz az üzleti részbe, hogy elfelejted, hogy igazából te zenész vagy.

Jesca: - Ha nem is felejted el, de nem jutsz el addig, mert minden idődet gépeléssel töltöd.

Danny: - Mivel foglalkozol? Gépíró vagyok!

Jesca: - Mostanra egy nagyon jó gépíró lett belőlem! (nevetnek)

Shearwater+_sit2008.jpg- Meg szoktátok még nézni minden este egymás koncertjét?

Jesca: - Én igen, és egyre jobban tetszik! Ma viszont nem fogom, mert elmegyek sétálni. Felmegyek a Duna másik oldalán arra a nagy hegyre.

Danny: - Nagyon jól teszed, ez biztosan az egyik legszebb város, ahol valaha jártam!

Jonathan: - Nagyon élvezem Jesca koncertjeit, tegnap este Bécsben például a közönség egyik fele nagyon figyelte az előadását, a másik viszont végigbeszélgette, legszívesebben meglökdöstem volna őket. Ez nem egy kivetítés! Valaki ott a színpadon ma este azért áll, hogy neked énekeljen.

Danny: - Néha azt gondolom, hogy a közönség nem tud arról, hogy az előadó is látja ám!

Jonathan: - Ja! Azt hiszik egyirányú utca, de nem ám! Határozottan látlak benneteket!

Danny: - De néha még ez sem érdekli az embereket.

ILYEN AZ, AMIKOR EGY ZENÉSZ KÉSZÍT INTERJÚT EGY MÁSIK ZENÉSSZEL.


- Ha van egymáshoz kérdésetek, itt az alkalom feltenni azokat!

Jonathan: - Azt hiszem, még van néhány hetünk erre! (nevetnek)

Danny: - Nekem van egy kérdésem. Jesca mi inspirálta a mai elképesztő frizurádat? (nevetnek)

Jesca: - A nagymamám inspirálta, a második világháború idején hordtak ilyet. Vagy talán Lucy a Peanuts című képregényből. (nevetnek)

Danny: - Ez jó!

interjú és koncertfotók: Dömötör Endre


az Animal Life a Shearwater budapesti koncertjéről:

https://recorder.blog.hu/2012/11/10/_mennyit_jelent_a_harom_meter_jesca_hoop_shearwater_kozos_interju
„Mennyit jelent a három méter” – Jesca Hoop + Shearwater közös interjú

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr274899568

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása