Ivan & The Parazol - albumpremier!

2012.11.01. 16:46, Frontrecorder

IvanandTheParazol.jpg

A 2010 elején alakult öttagú budapesti Ivan & The Parazol saját meghatározása szerint 21. századra szabott beatzenét játszik, sajátosan újraértelmezve a hatvanas-hetvenes évek angolszász gitárzenéit. A srácok idén a Take My Hand című dallal hónapokon át szerepeltek az MR2 Petőfi Rádió slágerlistájának élmezőnyében, nyáron pedig már a legnagyobb hazai fesztiválok és klubok mellett külföldre is kijutottak. Három klip és a Yellow Flavour EP után most pénteken, november 2-án jelenik meg bemutatkozó nagylemezük, amely - az ugyanaznap esti, Iskola-beli lemezbemutató koncert előtt - először itt nálunk hallgatható meg teljes hosszában!

A Mama, Don't You Recognize Ivan & The Parazol? című album a zenekar eddigi munkásságát összefoglaló, kerek egész anyag, az elmúlt több mint két év alatt született dalokból. A lemezt záró Lumberjack "érzelmi zavaros rock and roll agymenése” még a kezdeti idők jammelésének eredménye (amely az albumra újragondolt verzióban került rá), a legfiatalabb dal pedig a "fejrázós, Mississippi delta blues-hatásokat is magába foglaló” Approved.

Ez pedig az albumra is felkerült sláger, a Take My Hand klipje:

"Nem kapkodtuk el az első nagylemezünket, mert mostanra állt össze az a hangzásvilág, ami a legjobban bemutat minket. Az általános koncepciónk az volt, hogy könnyen feldolgozható, ’egyszerű de nagyszerű’, pozitív energiát sugárzó dalok kerüljenek a lemezre, amire rögtön beindul az emberek lába hallgatás közben. De nem tudatosan úgy álltunk neki a számoknak, hogy ezt akarjuk, sokkal inkább intuitíve ez jön ki a zenekarból” - mondta el a Recordernek Simon Bálint dobos.

IvanandTheParazol1.jpg

A hangzásvilág mellett a zenekar a lemez megszólalásában is vintage hatásra törekedett, ezért a felvételek az ABnormal stúdióban zajlottak, ahol professzionális feltételek mellett ötvözhették az analóg hangzást a modern digitális technikával.

Az albumot szeptember második hetében, mindössze 26 óra alatt rögzítette a zenekar, Phillip László (hangmérnök) és a Heaven Street Seven- / Sooeri & Poolek-tag Takács Zoltán "Jappán" (zenei producer / keverés / mastering) közreműködésével. "A felvételek előtt több héten át minden nap a próbatermünkben gyakoroltuk, finomítottuk a dalokat, így ott helyben már minden simán ment. Az összes számot együtt, metronóm nélkül játszottuk föl, ami remek döntésnek bizonyult így utólag is, mert bennük maradt az a mocsok, amit a közönség élőben megszokott tőlünk" - árulta el a stúdiómunkáról Bálint, aki szerint így "sokkal melegebb és emberibb lett az egész anyag, a zenekar kémiáját tökéletesen visszaadják a felvételek." 

ivanlemez.jpgAz Ivan & The Parazol zenéjénél a hatvanas-hetvenes évek mellett nem kerülhető ki a White Stripes nyilvánvaló hatásának kérdése. Igaz, nem is akarják kikerülni a kérdést. "A zenénkkel egy olyan korszakra reflektálunk, ami a feje tetejére állította a világot, emberek millióit hozta lázba és a mai napig kézzel fogható hatása van a rockzenére. A White Stripesból pedig Jack White zsenialitását emelném ki, a szólókarrierjét is figyelemmel kísérjük és sok mindenben hat ránk a munkássága. A 'parazolosság' abban mutatkozik meg, hogy mi így öten olyan kombinációt alkotunk, ami minden szinten passzol; emberileg is - szinte már egy kis családot alkotunk. Az egésznek az a lényege, hogy a szívünk-lelkünk benne van az anyagban, és nagyon élvezzük, amit csinálunk, ami szerintem a koncerteken és a lemezen is átjön" - véli Bálint.

 A srácok lelki rokonsága a hatvanas-hetvenes évekkel minden szinten megnyilvánul: a dalszövegek közvetítette életérzésben ("ugyanazok a témák foglalkoztatják az embereket akkor és most”) éppúgy, mint a teljes imidzsükben. Nem véletlenül néz ki úgy a Mama, Don't You Recognize Ivan & The Parazol? cédékorongja, mint egy korabeli bakelit kislemez.

A mindössze 32 perces albumot egyébként szeretnék is kiadni bakeliten - de előtte még digitális formában íme, a teljes album, amely a számlista után meghallgatható egyvégtében!

Ivan & The ParazolMama, Don't You Recognize Ivan & The Parazol?

Megjelenés: 2012. november 2.

Kiadó: Drum & Monkey

Számlista:

01. Hitmakers
02. Sunday Evening Swindie (Panic at The Background)
03. Whatever
04. 1965
05. Take My Hand
06. Approved 
07. There's A Lady
08. Sellin' My Soul
09. Instant Reaction
10. Lumberjack

https://recorder.blog.hu/2012/11/01/albumpremier_ivan_the_parazol
Ivan & The Parazol - albumpremier!
süti beállítások módosítása