Axl Rose: ez volt az egyik leggonoszabb dolog, amit valaha tettem

2012.10.26. 13:35, recordernews

axlr.jpg

Több szempontból is érdekes, vagyis vicces, vagyis érdekesen vicces az a beszélgetés, amit Axl Rose a népszerű amerikai talk show házigazdájával, Jimmy Kimmellel folytatott a minap. Kezdjük ott, hogy az egykori botrányhős húsz éve nem adott tévéinterjút, és korábbi lelkületéhez képest szokatlanul (szélsőségesen!) nyugodtan, továbbá fekete cowboykalapban és ékszerektől csörögve foglalt helyet a vendégszékben, és nemsokára már mondta is, hogy hát azért vállalta el a felkérést, mert meghívták. És ez csak a bemelegítés volt.

MI PEDIG A MÁSIK ALAPTAGGAL, DIZZY REED-DEL KÉSZÍTETTÜNK INTERJÚT, ITT OLVASHATÓ.

Kimmel ugyanis előrántott egy fotót, rajta egy kurtán-furcsán kibelezett és narancssárgán feldíszített fenyővel, amit Axl úgy magyarázott, hogy "ez egyike volt a leggonoszabb dolgoknak, amit valaha is tettem. Ugye voltak ezek a Halloween-bulijaink, én meg úgy döntöttem, legyen már egy halloweenfánk is. És akkor jöttek a családok a kisgyerekeikkel, akik csak bámultak, mire én: nem mondod, nektek nincs halloweenfátok?" A szülők valószínűleg nem repkedtek a boldogságtól.

Ez a szórakoztató részlet itt nézhető meg:

Akiknek pedig ennyi nem volna elég a régi felállásban már régen nem koncertező Guns N' Roses 50 éves énekeséből, például az is érdekli, kire készül szavazni, vagy milyen vicces felirat van kifüggesztve az otthonában, annak itt van sorban az összes videó a talk showról: az első, a második és a harmadik felvonás (összesen alig több mint tíz perc).

https://recorder.blog.hu/2012/10/26/axl_rose_ez_volt_a_leggonoszabb_dolog_amit_valaha_tettem
Axl Rose: ez volt az egyik leggonoszabb dolog, amit valaha tettem

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr304871146

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása