"A mi feladatunk nem az önmegvalósítás” - Holdampf Linda (X-faktor)

2012.10.26. 18:00, rerecorder

xfaktorlive.jpg

Holdampf Linda hét éve foglalkozik divattanácsadással, a szakma fortélyait pedig inkább tapasztalatból, mintsem tankönyvekből sajátította el. Dolgozott már színházi és televíziós produkciókban, jelenleg is az X-Faktor stylistjainak táborát erősíti - sőt, az eddigi két győztes megjelenését is ő koordinálta. Kézenfekvő alany a zenés tehetségkutatók és a divat kapcsolatáról szóló beszélgetéshez.

holdampflinda.jpg- Hogyan kerül kiválasztásra egy-egy versenyző öltözéke? Mesélj az egész ruházkodási folyamatról.

- Először is találkozok az illetőkkel, megismerjük egymást - ilyenkor próbálok nagyon nyitott lenni, figyelni arra, hogy ők milyenek, a személyiségük milyen és hogy hol van a helyük a világban. Igyekszem megtalálni azt a pontot, amibe belekapaszkodhatok, hogy amikor az első alkalommal odaviszem a ruhát, akkor az tetsszen is nekik. Függ persze a dolog az előadott daltól és az aktuális műsor tematikájától is, ráadásul még a mentorok beleegyezése is kell, de a sikeres munka legalapvetőbb eleme a bizalom kialakítása.

- A versenyzőknek mennyi beleszólásuk van abba, hogy mit adnak rájuk?

- Számít az ő véleményük is, hiszen nem akarjuk kisajátítani őket, eleve a személyiségüket, illetve egyéniségüket kell felturbózni és színpadra vinni. Persze megtörténik, hogy azt mondja valamelyikük, hogy ő nem fogja felvenni azt a nadrágot, ami érthető is, de alapból igyekszem olyan ruhákat vinni, melyekről tudom, hogy szeretni fogják.

A JÓ ZENEKAROS PÓLÓKAT PÉLDÁUL MINDENKI SZERETI, NEM?

- Ha valamelyik énekes mondjuk kifinomult, jó ízléssel bír, hordhatja a saját ruháit?

- A saját ruháit nem, hiszen, mivel kereskedelmi televíziókról beszélünk, a műsoroknak szponzoraik vannak, és azokat a darabokat kell használniuk, amelyeket a támogató a rendelkezésükre bocsát. De ha valaki egy alapvetően jó megjelenéssel érkezik, nem kell őt átváltoztatni. A mi feladatunk nem az önmegvalósítás, hanem az, hogy a versenyzőből kihozzuk a legtöbbet, hogy még jobb tudjon lenni, amikor a színpadra áll.

HA KIFINOMULT ÍZLÉS, AKKOR FÉRFIAKNÁL ÖLTÖNY - ÉS ENNEK HOSSZÚ TÖRTÉNETE VAN A POPZENÉBEN.

- Maga a csatorna mennyire befolyásolja a stylistok munkáját?

- Nem is feltétlenül a csatorna, hanem a műsorok kreatív vezetői azok, akikkel egyeztetni kell. Nekik kell elküldenem azokat a ruhákat, melyeket én elképzelek, de ezzel általában nincs probléma, hiszen a készítők tisztában vannak azzal, hogy kiket bíztak meg. Alapvetően a mi koncepciónk a kiindulópont, aztán ők ezen finomítanak, igazítanak kicsit, ha szükséges. De az eddigi munkáim során szerencsére békén hagytak, persze nem azért, mert nem érdekeltük őket, hanem mert bíztak és hittek bennünk.

xfaktorstyling.jpg- Te hogy látod, divatügyileg mik a különbségek az itthoni műsorok és külföldi megfelelőik között?

- Ha csak a méretet tekintve összehasonlítod Magyarországot mondjuk az Egyesült Államokkal, plusz hozzáveszed az ottani szereplők változatosságát, valamint az USA-ban rendelkezésre álló tőkét, már tudod is a választ. Ott mondjuk nem öt üzletből kell kiválasztani, hogy mit vegyenek fel a versenyzők, hanem százötből. Kint egyszerűen másképp működik a dolog, nagyobb a kapacitás, a mozgástér és minden egyéb.

- Az indulók öltözékének feltétlenül tükröznie kell a jelenlegi divatot? Ha valaki mondjuk előad egy 50-es évekbeli számot, előfordulhat, hogy korhű ruhákban lép fel?

- Természetesen ez megtörténhet, de én úgy gondolom, hogy 2012-ben egy ilyen tehetségkutató színpadára jelmez nem való, mert nem egyeztethető össze a televíziós műsorok modern mivoltával. Persze ha ma bemész egy üzletbe, könnyen találhatsz olyan cuccokat, melyek a régi korok stílusát idézik, így ezeket fel tudod adni az illetőre anélkül, hogy idejét múltnak tűnnének.

BARICZ GERGŐ IS AZ X-FAKTORBAN TŰNT FEL, MIELŐTT VILÁGHÍRŰ LETT EZZEL A VIDEÓVAL!

- A te munkád milyen hatással van a résztvevők későbbi öltözködésére? Nagy változásról beszélhetünk?

- Abszolút, teljes mértékben. Volt, hogy néhányuk nem kifejezetten feltűnő jelenségként került hozzánk, aztán a végére teljesen dögös pasi/nő vált belőle. Ráadásul sokuk még most is visszajár divattanácsokért, szóval igen, fontosabb lett számukra a megjelenés.

- Az itthon eddig ismert két nagy énekes műsor között észre lehet venni élesebb stilisztikai különbségeket a ruhákat illetően?

- Mivel nem tudok teljesen pártatlan maradni a dologban, konkrétumokat nem mondok, de igen, érezni lehet az eltérő mentalitást. De a styling, illetve maga a stylist szakma eleve nem egy egzakt dolog, nem lehet sorról sorra megtanulni az egészet, az embernek muszáj belevinnie a személyiségét, a saját szemléletmódját és bátorságát. Így nem annyira műsorok, hanem a stylistok között észlelhető az eltérés, amely aztán persze kihat a produkció egészére is.

HA A STYLISTOT NEM IS PÓTOLJÁK, ÖLTÖZKÖDÉSI TANÁCSOKAT A POPDALOK IS ADHATNAK.

interjú: Judák Bence

https://recorder.blog.hu/2012/10/26/_a_mi_feladatunk_nem_az_onmegvalositas_holdampf_linda
"A mi feladatunk nem az önmegvalósítás” - Holdampf Linda (X-faktor)

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr104870969

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása