IMG_4174 jer in 2.jpg

A szeptemberi Electronic Beats fesztiválon abszolút kurrens és izgalmas előadókat láthattunk, köztük a már lassan egy évtizede jobbnál jobb kiadványokkal jelentkező kanadai Junior Boys elektronikus/szinti/crooner-pop duót. A dalszerző-zenekarvezetőt, Jeremy Greenspant kértük meg, hogy kalauzoljon bennünket Junior Boys-os emlékeiben.

- Épp most olvastam Douglas Coupland könyvét Kanadáról, a Souvenir Of Canadát, amiben a szerinte jellemző kanadai helyeket, képeket, tárgyakat mutatja be. Szerinted mik a legjellemzőbb kanadai dolgok?

IMG_3991 jer 1.jpg- Vicces tény: a dobosunk egyik legjobb barátja művész, és ő készíti az összes Douglas Coupland-műalkotást. Amikor Coupland azt mondja, hogy "nézzétek: ez az én fotóm, vagy kollázsom, vagy akármim!", az valójában egy másik művész munkája (nevet). Kanadát legjobban talán az szimbolizálja... (hosszan gondolkodik). Ez nehéz, Kanada hatalmas hely. Megvan! Valószínűleg pontosan ez az! Hogy Kanada mennyire nagy. Az országrész, ahol én élek, a legritkábban lakott terület Kanadában. Mit mond egyébként Coupland, mik a legjellemzőbbek?

- Rengeteg képet mutat az országról, épületeket, csomagolt sonkát, jellegzetes üvegeket, nagyon sok kacsát...

- Na igen! (nagyon nevet) A kacsák. Én a távolságokat mondanám. Helyezzük perspektívába. Coupland Vancouverben él, én Hamiltonban. A távolság a kettő között akkora lehet, mint a távolság Budapest és Írország között, de alighanem még annál is nagyobb (a két kanadai város között 3350 km a távolság, a magyar és ír főváros között nagyjából 2000 km – a szerk.). Vancouver gyönyörű képeslap-hely. Én meg egy szuperindusztriális városban lakom. Az én Kanadám teljesen másképp fest, mint az övé.


JUNIOR BOYS-PÁLYAKÉPÜNK, BENNE EGY VIDEÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁSSAL A LEGJOBB DALOKKAL.

- Az ezredforduló óta rengeteg fontos, nagyhatású kanadai zenekar tűnt fel. Van bármi jellegzetesen kanadai ezekben az együttesetekben, a ti zenétekben, vagy születhetne bárhol máshol?

IMG_4171 jer int 1.jpg- Az én zenémet nagyban meghatározza Hamilton, a város, ahol élek. Azt mondám a zenémre a város van a legnagyobb hatással. Ha párhuzamot keresek, akkor azt mondanám, hogy Hamilton olyan jellegű város, mint Detroit. Hasonló a története is. Rengeteg szeretet kapok a városomtól, Hamilton pedig cserében mindenhol benne van a zenénkben. Hamiltonból való még Caribou is, meg van most néhány feltörekvő zenekar, de azt nem tudom megmondani, hogy másokat mennyire inspirál a város, hogy a kanadaiság másokban hol érhető tetten.

- Megpróbálok felrajzolni egy képzeletbeli képet, amit az egyes albumaitok hallgatása közben láttam magam előtt és azt kérem, hogy te pedig eleveníts fel képeket a lemezek születéséről. A 2004-es első lemez, a Last Exit: egy vonaton utazok, haladunk a külvároson keresztül és ahogy kinézek ablakon a gyorsan váltakozó látvány adja a zene ritmusát.

- Ez jó, tetszik! Nehéz azt a lemezt egy általános képpel megfognom. Ha meghallok bármelyik lemezünkről egy random számot, akkor az ugrik be, hogy milyen körülmények között írtam a dalt, hogyan született meg. Mindig. Az első lemezről az ugrik be, hogy az apartman alagsorában rendeztem be egy kis felvevőhelyiséget, és dolgozom. Az a pincehelyiség tele volt minden szarral, elárasztotta a szemét. Egyetemista voltam akkoriban, úgyhogy az egyetemről ugrik be sok minden. Pláne, hogy a lemez egy részét ott rögzítettük egy kis fura stúdióban. Aztán még az is beugrik, hogy a lemez egy részét egy olyan stúdióban vettük fel, aminek a működtetői vakok voltak. Minden felszerelésen volt Braille-írás.

- Második album, So This Is Goodbye 2006-ból: még mindig utazok, de már autóval, éjszaka van, egyedül vagyok, nézem a felezővonalat és ábrándozok. Vagy nappal van, de nagyon üres helyeken hajtok keresztül, és a külvilág zajából semmi sem szűrődik be. Védett helyen vagyok.

IMG_4005 duó.jpg- Mindenféle autós zenehallgatás nagyon bírok. Én is rengeteg zenét hallgatok vezetés közben. Az első lemezről a Last Exit című szám egyébként pont egy autópályára reflektál. A So This Is Goodbye-ról megint egy apartman ugrik be elsőre, egy másik ezúttal. Az egész lemezt ott írtuk egy padlástérben. Az akkori barátnőm is meghatározó tényező azon a lemezen. Rá gondolok, ha a második lemezre kell gondolni.

- Egy másik megközelítés, ami erről a lemezről beugorhat, hogy manapság az otthonunkban válunk turistákká. Ülünk a laptop előtt és bejárjuk a világot. Magányos utazók vagyunk a komputer előtt és ez ráeszmélés 2006-ban még szíven ütötte az embert. A So This Is Goodbye hallgatása talán passzol ehhez az ideához.

- Ugyanez a helyzet – megint csak a városommal kell jönnöm – Hamiltonnal. Valahol van, de közben sehol sincs. Ha azt mondom Budapest, akkor az embereknek megjelenik egy kép a fejében. A történelem, a Duna, a hatalmas régi épületek, sok-sok rétegnyi gondolat. Ha azt mondom Hamilton...nem gondolsz semmire. Ennek biztosan köze van ehhez az említett metaforához. Folyamatos elvágyódás, de közben otthonos is.

INTERJÚNK AZ EMLEGETETT MÁSIK HAMILTONI ZENÉSZHÍRESSÉGGEL, CARIBOU-VAL.

- Harmadik album, Begone Dull Care, 2009-ből: házibuli, hajnal van, néhányan táncolnak, néhányan a kanapén alszanak, az egyik falra kivetítve megy egy némafilm, amit ketten néznek.

IMG_4038 matt 2.jpg- Norman McLarenre utaltál, egy kanadai kísérleti filmesre és animátorra a negyvenes-ötvenes-hatvanas évekből, aki nagy hatással volt erre a lemezre. Megszállott lettem a fickó munkáival. Rengeteget néztem a filmjeit. Az a képem róla, hogy ő a legtökéletesebb művész, aki csak létezhet. Elképesztően úttörő, bátran kísérletező a filmjeiben, mégis bárki megnézheti azokat és tudja élvezni. És persze nem a hírnévért és a pénzért alkotott, hanem mert imádta csinálni! De a táncos párhuzamod is egyértelmű. Főleg diszkót hallgattunk akkoriban, Ron Hardyt, Tom Moultont. A lemez egy fura köztes térben lebeg, otthonhallgatós zenének talán kicsit gyors, klubzenének viszont lassú.

- Az eddigi utolsó lemezt, a 2011-es It's All True-t talán a legnehezebb egy képpel belőni, mintha egyfajta összegzése lenne az előző három lemezeteknek.

- A negyedik lemez készítése idején elég rossz perióduson mentem keresztül. Nagyon nagy csalódást okozott a harmadik album megjelentetése, promóciója. Sokkal több munkát fektettem a Begone Dull Care-be, mint a korábbi lemezekbe, talán túl sokat is. De úgy éreztem, hogy nagyrészt félreértették, nem kapta meg a neki járó figyelmet. És ez eléggé lehúzott, plusz a zeneiparral kapcsolatban is kezdtek nagyon kétes gondolataim támadni. Minden értelmetlennek tűnt, ráadásul széthullott egy kapcsolatom, úgyhogy a negyedik lemez elkészítése arról is szólt, hogy újra felépítsem a magabiztosságomat. És működött. Talán érződik a lemezen, hogy egyre boldogabbak rajta a dalok. A Banana Ripple-t írtam utoljára a lemezhez, az már egészen eufórikus a kezdeti állapothoz képest.

IMG_4028 jer 3.jpg- A jövő akkor a Banana Ripple nyomvonalán halad a Junior Boys-nál?

- Azt hiszem a jövőben EP-kre és 12"-ekre fogunk fókuszálni, úgyhogy igen, részben biztosan lesz egy táncosabb vonal is. Úgy érzem, hogy kiégtem az albumokból. Albumon inkább csak akkor szeretnék dolgozni, ha másoknak készíthetek lemezt. Lemezt készíteni pillanatnyilag túl megterhelő a számomra, főképp érzelmileg, de egyes dalokon nagyon boldogan dolgozok.

interjú és koncertfotók: Dömötör Endre
interjúfotók: Biczó Andrea

https://recorder.blog.hu/2012/10/20/_fura_koztes_ter_jeremy_greenspan_junior_boys
"Fura köztes tér" - Jeremy Greenspan (Junior Boys)

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr554858138

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása