„Ugyanolyan fokú elkötelezettséget érzünk az éneklés iránt” – Lisa Gerrard (Dead Can Dance)

2012.10.18. 18:00, rerecorder

IMG_4529 lisa.jpg

A Dead Can Dance tegnap este a Sportarénában tartotta második magyarországi koncertjét, mi pedig előtte megejtettük második Dead Can Dance-interjúnkat, Brendan Perry után a duó másik tagja, Lisa Gerrard is beszélt nekünk zenéjük szent és profán oldaláról, és arról is, hogy milyen más okból járt még Budapesten.

- Ír szülőktől származol, ír kulturális örökséggel rendelkezel. Viszont Ausztráliában, ahol születtél, a környék, ahol felnőttél, vegyes kultúrájú volt. „Mediterrán zene szólt mindenütt" – így emlékszel vissza a gyermekkorodra. Ezeken kívül milyen meghatározó zenei gyökereid vannak még?

IMG_4553 lisa ráz.jpg- Török-görög bevándorlók lakta környéken nőttem fel, állandóan szólt a zene minden házból, igazán zeneszerető népek vettek körül. Az ír szüleim, ahogyan szinte természetes egy ír családban, maguk is zenéltek, és barátok is nagyon gyakran érkeztek hozzánk zenélni sípokon, tangóharmonikán, hegedűn. Szóval ez a két-három zenei világ természetes módon volt rám nagy hatással. Egyáltalán nem érintett meg az egynemű nyugati zenei kultúra – a Frank Sinatra-világ – mert nem is találkoztam vele. Egy ír származású ember számára a zene a mindennapok része, belülről fakad.

- Amikor tényleges is elkezdtél zenélni a hetvenes évek végén, akkor egy apró melbourne-i színtéren alkottál, amit 'Little Band' szcénának neveznek, és melyben sok, később ismertté vált zenész vett részt. Hogyan kell ezt elképzelni, Nick Cave kiabált az egyik kis próbateremben, míg te a másikban gyakoroltál?

- Nick Cave-nek csak érintőlegesen volt köze a 'Little Band'-színtérhez, a Boys Next Doorban játszott akkoriban, de az csak lazán kapcsolódott hozzánk. Viszont nagyon szerettem őket, gyakran megnéztem a koncertjeiket. Nagyon szerettem Nicket már akkor is, sok-sok költészet volt a dalszövegeiben. A 'Little Band' leginkább a Primitive Calculators nevű zenekar köré épült, amely lenyűgöző hangköltészetet hozott létre. Nagyon sok önbizalmat merítettem belőlük a saját zenémhez, nagy hatással voltak rám, és akkoriban ők voltak az egyetlenek, akik megértették, hogy mit próbálok létrehozni a szöveget nem használó énektechnikámmal. Mások megkérdőjelezték, hogy mi a fenét csinálok? „Miért énekel szavak nélkül?" Ők viszont értették, és nagyon bátorítottak, hogy menjek tovább ezen az úton és ekkoriban csak erre volt szükségem. Ha egyetlen ember meglátja a munkádban az értelmet, akkor már te is látod a folytatás értelmét.

- Ezt a sajátos énektechnikát, a szavak nélküli éneklést, amit idioglossziá-nak neveznek, már 12 éves korod óta fejlesztgeted magadnak. Hogyan fedezted fel, hogy így akarsz énekelni? Hogyan építetted fel ezt a technikát?

IMG_4628 énekelnek.jpg- Azt hiszem a tangóharmonikának köszönhető, hogy így énekelek. Annak a hangszernek ugyebár egy hatalmas tüdeje van, ezt képzeltem el mindig emberi tüdőként és, hogy milyen jó lenne a sajátomat is úgy hajtogatni, ahogyan ezt a hangszert kell. Nem tanultam meg a hagyományos értelemben játszani rajta, inkább csak hangkeltő eszközként játszogattam vele, de nagyban inspirált. Vibrál, lélegez, nagyon mozgékony, formáját is folyton változtató hangszer, a vele való játék izgalma határozta meg az éneklésemet, ami szintén izgalmakon alapszik. A mély szerelem, a nagyon izgatott élethelyzetekből fakadó vibrálás és izgalom csalja elő a dallamokat, illetve azt, hogy azokat hogyan énekeljem ki magamból. Például ha istenre gondolok, az is nagy izgalommal tölt el. Nagyon szeretem istent, de még csak nem is a templomok istenét. Nem Istent, a vallásos értelemben, hanem a teremtést, a szerető atyámat. Ha erre gondolok, akkor gyorsan egy másfajta tudatállapotba kerülök. Ugyanígy, ha olyan zenét hallok, ami nagyon tetszik. Ha ilyen állapotok találkoznak, akkor létrejön bennem valami, amit nem tudok megnevezni, de énekkel ki tudok fejezni. Mint egy elektromos kisülés. Ezeket a dolgokat nem tudja eltervezni az ember, nem lehet leülni hozzá és megírni, hogy ilyen legyen. Megtörténik valahogy. Én legalábbis nem tudom megtervezni. Az mondjuk igaz, hogy amikor filmzenét írok, akkor kötnöm kell magam a metodikához, akkor végül is én is foglalkozok megtervezett zenével, de az éneklés az egészen máshogy működik.

- A Dead Can Dance-szel albumról-albumra merültetek zenei értelemben egyre távolabbi múltba és választottatok egyre szélesebb körből hatásokat. Hogyan oszlott meg kettőtök között ezeknek a hatásoknak a beemelése?

IMG_4599.jpg- Brendannal sokszor hallgattuk ugyanazokat a zenéket, bizonyos időszakokban hasonló hatások értek bennünket, ugyanakkor meg sokszor volt olyan, hogy teljesen eltérő típusú zenéket hallgattunk, és akkor eklektikusabb lett egy-egy lemezünk. Az egyes zenei világokra nagyon eltérő módon tudunk reagálni, viszont a zene mély fokú szeretete köt össze bennünket és mindig ez a lenyűgöző zenei kapocs működtette a közös munkáinkat. Azt hiszem, az a döntő a Dead Can Dance-életműben, hogy mindketten ugyanolyan fokú elkötelezettséget érzünk az éneklés iránt. Hozhatott egyikünk, vagy másikunk egy-egy ötletet, hogy „hallgasd meg ezt a Sibylla-dalok gyűjteményt!" A lényeg nem ez volt. Hanem, hogy hasonló módon reagáltunk mindenre. Messze nem az akadémikus utat választva. Egy folyamatos párbeszédet folytatunk a művészet világával, legyen az zene, éneklési technika, gyönyörű költemények, prózák vagy különleges festmények. Ahogyan megünnepeljük ezt a párbeszédet a művészettel, az pontosan az a folyamat, ahogyan megszületik egy dalunk.

- Brendan azt mondta korábbi interjúnkban, hogy a Dead Can Dance zenéje szent zene, profán megközelítéssel. Te mit gondolsz erről? Esetleg pont fordítva van: a legszentebb profán zene?

IMG_4637 brendan.jpg- Nem tudom. Az biztos, hogy a számunkra ez szent zene, nem is vallásos értelemben, hanem szellemi módon, nagyon értékes a számunkra, nagyon óvjuk és alázattal kezeljük. Nagyon védelmezően viselkedünk a zenénkkel szemben. Soha nem engedelmeskedtünk semmilyen formában semmilyen kísértésnek, amely a zenénk szentségének árthatott volna. Soha nem hagytuk másoknak, hogy manipuláljanak bennünket a zene alakítása miatt, nem engedelmeskedtünk semmilyen kérésnek, ami mást eredményezett volna, mint amit mi létre akartunk hozni. Illetve, ami belőlünk született természetes módon. És ez a mai napig így van. Amikor valaki megtalálja a zenénket, az valószínűleg számára is személyességet, különlegességet jelent, mert talán olyan zene ez, ami az emberekre erőltetett borzasztó konzumkultúrán kívül esik, amit egy gyengédebb módon lehet felfedezni. Talán ezért van erős kapcsolatunk a közönségünkkel, és talán ezért is lehet, ebben az értelemben illethető olyan jelzővel, hogy szent. Profánnak pedig ugyanannyira profán, mint bármely más művészeti ág és művészeti alkotás, ami hasonló elkötelezettségekkel, célzattal született. Semmiképpen nem zenei istenimádat. Inkább a tábortűzi történetmeséléssel vonható párhuzamba. Nyitott a közösségnek. Mint amikor gyermek vagy és azt mondod, hogy valami nagy dolgot szeretnék létrehozni, valami pozitívat, jobbá tenni a világot, kapcsolatot teremteni az emberekkel, nem akarok süket lenni és élőhalott. Mivel ennyire védelmezően léptünk fel a zenénkkel kapcsolatban az évek során, így pontosan ezt értük el vele. Valóban inspirálni tud másokat, valóban ráeszméltet másokat arra, hogy ők is képesek alkotni és ez nagyon megindító számunkra.

OLVASD EL, HOGY MIT MONDOTT BRENDAN PERRY ERRŐL A KÉRDÉSRŐL NYÁRI INTERJÚKBAN!


- Amikor az első szólólemezedet készítetted 1995-ben (
The Mirror Pool), nagyjából abban az időben készült a Dead Can Dance első korszakának utolsó lemeze, a Spiritchaser is. Érezted ekkoriban, hogy lehet ez lesz a jövő, nem készül több közös lemez Brendannal és szólóban fogsz majd alkotni?

IMG_4633 ketten.jpg- Nem, egyáltalán nem. Soha nem terveztünk el semmit. Ma sem tesszük. Nem tudtuk, hogy mi lesz egy év múlva. Ma sem tudjuk biztosra, hogy csinálunk-e még újból közös lemezt. Azt sem terveztem el, hogy szólólemezeket fogok készíteni. A Mirror Poolt azért készítettem egyedül, mert nagyon erős vágy volt bennem erre. Fel akartam fedezni, hogy mire megyek magammal, ha csak egyedül hozom létre a zenét. És lényegében ez minden, amire egy művész kíváncsi. Az eredményt néha megjelenteted, néha nem. A mai napig készítek zenét csak azért, hogy lássam, mi történik, hogy felfedezzem, mire vagyok képes.

- Ugyanakkor az is fontosnak tűnik, hogy másokkal közösen hozz létre zenét, hiszen a Dead Can Dance feloszlása után számos zenésszel dolgoztál, Pieter Bourke-kel, Patrick Cassidy-vel, Klaus Schulze-cal, Marcello De Franciscivel...

IMG_4592 kette.jpg- Ó, Istenem, de szeretem őket! Igen, nagyon szeretek másokkal kollaborálva dolgozni. Ez is nagyon fontos, persze. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi fog történni, amikor valakivel közösen ülök le zenélni. Izgalmas mások ötleteivel dolgozni. Soha nem akarom abbahagyni az ilyen közös zenék elkészítését. Nem kizárólagosan rajtad áll, hogy milyen lesz a végeredmény, van ezekben a kollaborációkban egy olyan elem, amit hagynod kell, hogy a partnered vigyen bele. És ezeket a személyes elemeket kell addig gyúrni, ameddig nem érzi mindkettőtök magáénak. És ez egy nagyon fontos alapelem a munkában, ettől maradsz tiszta. Ha folyamatosan csak magadban dolgozol, akkor elveszted ezt az egészséges szemléletet. Néha persze, nagyon erős bennem a vágy: „na most aztán csak és kizárólag egyedül akarok dolgozni!" (hevesen grimaszol). És néha így is van, a filmzenéket többnyire egyedül írom, de a másokkal közös munka sokkal jobb! Ha egyedül vagy egy anyaggal, az gyakran tud nagyon magányossá tenni, nagyon sötét helyekre elvinni. Egy közös munka kihúz a sötétségből.

- A filmzenék világában is gyakran működsz közre másokkal, de gyorsan megtaláltad a helyed a filmzeneszerzők között egyedül is, mi vonzott ebbe a közegbe?

IMG_4617.jpg- Ezt is nagyon szeretem csinálni, mert teljesen más jellegű munka. Van egy problémád és azt meg kell oldanod. Igazán kielégítő látni, hogy minimális zenei elemekkel, mennyire nagy hatást lehet elérni a vásznon. Persze nagyon jól kell megválasztani azt a minimális elemet. Nagyon addiktív tevékenység (nevet). Mégsem szabad túlzottan beleragadni, szükség van közben a saját zenék szerzésére is, másokkal való közös munkára is, a színpadi zenélésre is, mert könnyen bele lehet süppedni a filmzeneszerzésbe és benne is lehet ragadni örökre. Volt egy kis magyarországi filmes munkám is, Ennio Morriconéval dolgozhattam a Sorstalanság című film zenéjén, mindössze néhány tételben működtem közre, egy kevés énekkel, de nagyon megtisztelő volt vele dolgozni. Amikor ezzel a munkával kapcsolatban itt voltam Budapesten, elvittek egy étterembe, ahol cigányzene szólt és megdöbbentő élmény volt, mert később hallgattam Sztravinszkijt és azt fedeztem fel, hogy van a műveiben cigányzenei hatás, legalábbis olyan, amit akkor abban a budapesti étteremben hallottam.


interjú és koncertfotók: Dömötör Endre

https://recorder.blog.hu/2012/10/18/_ugyanolyan_foku_elkotelezettseget_erzunk_az_enekles_irant_lisa_gerrard_dead_can_dance
„Ugyanolyan fokú elkötelezettséget érzünk az éneklés iránt” – Lisa Gerrard (Dead Can Dance)
süti beállítások módosítása