"A Twin Peaks zenéje életem egyik kulcsélménye!" - Chrysta Bell-interjú

2012.10.18. 23:23, Frontrecorder

cbnagy.jpg

David Lynch jelenlegi múzsája egy - többek közt zenés színházas, szvingzenekaros múlttal bíró - sugárzó texasi szépség, Chrysta Bell, akit a filmrendező tavaly ősszel állított a Világ Nagy Popzenei Színpadának reflektorfényébe, az This Train című, amúgy több mint tíz éven át készülő albummal. A lemez turnéja október 16-án elérte Budapestet is, mi pedig a közönséget láthatóan hatalmába kerítő koncert után vonultunk félre az énekesnővel - interjú céljából.

Pillanatokon belül kiderült, hogy tökéletes klasszikus dívával van dolgunk, és nem is tagadjuk, hogy rövid úton belehelyezkedtünk az alattvalói szerepbe - utat engedve az áhítatnak, a komoly szakmai kérdések rovására. Miss  Bell mindvégig hozta a szerepét - érzéki tónusú beszédhang, teátrális mozdulatok, "babe" megszólítás - , a néha indokolatlan helyen előtörő, enyhén feszült nevetés árulkodott legfeljebb arról, hogy valaki más van az interjú-előadás mögött. No meg amikor az interjú végén,  őszinte aggodalommal a hangjában odaszólt: "Ugye nem érezted a hagymás leheletem? Mondd kérlek, hogy nem!" Megnyugtattuk, hogy nem.

cbkicsi03.jpg- Úgy tűnt, a közönség nagyon rád volt hangolódva a koncert alatt. Te is így vetted le?

- Ó, igen, őszintén kivételes este volt. A közönség minden tagjáról, akivel szemkontaktust teremtettem, éreztem, hogy teljesen ott volt velem. Gyakran, amikor koncerten ránézek valakire, elfordítja a tekintetét, nem tud mit kezdeni az erőteljes jelenlétemmel (nevet), de ma mindenki állta a sarat. A közönség felől jövő energia teljes biztonságba ringatott a színpadon. Pedig elég nehéz napom volt, mondhatjuk, hogy hisztis is voltam, mert a hangom sem volt teljesen a helyén és a testemben sem voltam száz százalékig otthon. És én a maximumot akarom adni magamból minden fellépésen, ezzel hálálom meg azt, hogy ott lehetek aznap este a színpadon és hogy eljöttek megnézni engem. Nagyon komolyan veszem az éneklést, a színpadi produkciót, ezért élek, ez a mindenem. Egyébként tizenöt éve már jártam egyszer Budapesten - szóval ezt már nem kell megkérdezned, ha esetleg akartad volna (nevet) -, egy barátnőmmel voltunk "tíz országos európai turnén", és a városotokhoz különleges kötődést éreztem, amit a ma esti koncert csak megerősített.

- Az, hogy a turnédat "David Lynch bemutatja", nyilván a lehető legjobb közönségcsalogató, de mekkora teher ez számodra?

- Ráérzek az ilyesmire, úgyhogy mindig fogom az olyan rosszindulatú vagy csak kétkedő jelzéseket a közönség soraiból, hogy "Na lássuk, mit is tud ez a David Lynch múzsája, gyerünk, bizonyíts, kislány!" Hozzászoktam, hiszen tudtam jól, hogy ez vár rám, de persze azért le tud húzni. Ti budapestiek viszont teljesen nyitottak voltatok rám és azt akartátok, hogy a legjobban sikerüljön a koncert, így felül tudtam emelkedni a napi nyűgjeimen, és képes voltam maradéktalanul átszellemülni a zenének.

- Mennyire élnek és változnak az album dalai a koncerteken?

- A dalszerzés-lemezkészítés, és az élő előadás számomra két teljesen más művészeti ág. Ahhoz, hogy a rögzített dalok életre keljenek, sok időre van szükség, és sok tapasztalatra menet közben. Minden koncerten tanulok, folyamatosan figyelem a közönség reakcióit, hogy mikor ragadom meg, vagy mikor veszítem el őket. Az új impulzusokat beépítem, a hibákat próbálom nem megismételni. És szeretek az előadásommal annyira közel kerülni a közönséghez, ami már kényelmetlen, sőt, kínos (nevet) - ezzel a saját határaimat is feszegetem, hogy mennyire vagyok képes kilépni magamból. Visszatérve a kérdésedhez: az album elültette a dalokat, amik élőben minden este újra és újra előbújnak és kivirágoznak. Számomra céltalan lenne élőben hangról hangra reprodukálni azt, amit David a lemezre létrehozott; a dalok esszenciáját próbálom megőrizni, minden más, így a hangszerelésük is, eltér az albumverziótól. Persze, ennek a szabad felfogásnak megvan a határa. Nemrég Hollywoodban léptem fel, David is eljött a koncertre és előtte az volt a tanácsa: "Hallgasd meg a lemezt újra, hogy a fejedben legyen, mert a közönség általában úgy akarja hallani a dalokat, ahogyan ismeri! Változtathatsz rajtuk, de legyenek felismerhetőek." Ehhez azért tartom magam, mert képes lennék nagyon másfelé elvinni a dalokat. Habár, kíváncsi vagyok, a koncertek közönségéből hányan ismerik a lemezt egyáltalán, és hányan jönnek csak azért, mert látják David Lynch nevét egy lánnyal a plakáton?

- Érdekel ez egyáltalán?

- Nem (nevet). Óriási öröm, hogy ma például itt lehetek, hogy ennyi ember eljött a koncertre, és ha ettől netán több lemez fogy, az csodálatos, de hogy miért voltak kíváncsiak rám, nem érdekel.

cbkicsi01.jpg- David Lynch volt a lemezed direktora - mit jelent ez konkrétan?

- A lemez minden dala David szüleménye. Amint elkészült a zene, lejátszotta nekem, hogy ráhangolódjak és megkérdezte, hogy tetszik-e, amire én azt válaszoltam, aham, mert hogy ne tetszett volna! Ezután kézhez kaptam tőle a dalszöveget, bementem vele az énekfülkébe, ott kitártam magam és elkezdtem énekelni. David pedig addig instruált és inspirált, amíg azt nem mondta a dalra, hogy ez az. Néha elég volt pár szó, máskor elmondott egy történetet, vagy - mivel nagyon közelről ismer - felidézett egy odavágó momentumot az életemből, hogy elérje, eggyé váljak a dallal. A Rolling Stone-nak mondta azt David, hogy a közös munkánk ugyanolyan volt számára, mintha színésznővel dolgozott volna, és való igaz: azt várta tőlem, hogy számára tökéletes alakítást nyújtsak. Zenei rendezőként pont olyan hihetetlenül jó, mint színészvezetésben. Nagyon érzi, hogyan varázsolja elő belőled azt, amit akar. Hatalmas empátia és türelem kellett ehhez mindkettőnk részéről; a lemez érzékeny témákat érint, ezekbe belehelyezkedni érzelmileg is nehéz feladat volt, nem lehetett erőltetni, siettetni a dalok létrejöttét. Ez volt az egyik oka, hogy ilyen sokáig készült.

LYNCH TAVALY SZÓLÓLEMEZT IS KIADOTT, OLVASD EL, MIT SZÓLTUNK HOZZÁ!

- David Lynch a stúdión kívül, az életben is a rendeződ?

- Jó kérdés. Hosszú ideje az életem része, fruska korom óta. Nagyjából az ő hatása alatt nőttem fel, figyeltem, hogyan kezeli az embereket, mindazt, ami a világban folyik - a higgadtsága és tudatossága ezen a téren lenyűgöző. Ugyanakkor megérintett, mennyire részvétteljes ember. Szóval, sokban hatott rám a személyisége, az pedig életem legcsodálatosabb ajándéka, hogy a sors összehozott vele és ő rám szánta ezt a rengeteg időt. És még csak azt sem tudom igazán, miért. (nevet) Hitt bennem, és ezzel erősítette a hitemet saját magamban; amikor rossz passzban voltam, mondhattam, hogy "Hé, de hát David Lynch a múzsájának tart, akkor valamit mégis jól csinálok?" (nevet) Egyébként elég gyakran felhívom, hogy lelkizzek vele.

- Ha már itt tartunk: hogyan talált rád?

- Az akkori menedzserem egy szívesség okán bemutatott David akkori ügynökének, akiről nekem fogalmam sem volt, kicsoda, viszont húsz perc beszélgetés után Brian - így hívják - egyszer csak kijelentette: "Azt hiszem, David Lynch kedvelni fog téged." Visszakérdeztem: "Úgy érted, AZ a David Lynch?" "Igen, az a David Lynch." Huhh, majd kiugrottam a bőrömből... Valószínűleg az egyetlen ember volt a világon, aki összeköthetett Daviddel, és meg is tette, kizárólag a megérzésére alapozva. Elég rázós helyzet volt mindenki számára David házához vinni engem, egy lányt Texasból, de Brian bevállalta - és bejött.

cbkicsi04.jpg- Melyik a kedvenc Lynch-filmed?

- Ez időről-időre változik, ciklusaim vannak. Most éppen a Veszett a világ, előtte az Útvesztőben, az előtt a Dűne, ami szerintem igenis nagyszerű film. De minden filmjét imádom. Viszont a Radírfejet még nem láttam, azt kiskorom óta nem engedi megnézni anyu, mert hogy túl fiatal vagyok hozzá. Úgyhogy ezt az élményt egy különleges alkalomra tartogatom, anyuval közösen. (nevet)

- Lehetne mondjuk karácsonykor.

- Igen, karácsonykor, az aztán remek lenne! (nevet) Egyébként, ha már szóba került, gyerekkorom meghatározó élménye volt látni anyukámat a színpadon. Énekelt ő is, és ilyenkor mindig nagyon boldognak és üdvözültnek láttam, ami nem feltétlenül volt rá igaz a mindennapokban. Ez a tapasztalás nagyban hozzájárult, hogy én is a színpadi pályát választottam, pedig anyu nem erőltette sohasem. Azóta is az éneklésnek élek, ez a drogom, és a legnagyobb mámort akkor érzem, ha a legtöbbet sikerül adnom a színpadon.

- A lemezt hallgatva könnyen asszociál az ember a Twin Peaks-re, a dalokban alakított női karakterek is otthon lennének a sorozatban.

- A Twin Peaks zenéje életem egyik kulcsélménye! Az első zenei hatásokat anyukám lemezei jelentették; The Go-Go’s, Michael Jackson, Eurythmics, és a többi nyolcvanas évekbeli popelőadó albumai. Hat vagy hétéves lehettem, amikor ment a Twin Peaks, és emlékszem, amikor először hallottam a főcímzenét... huhh... akkor ott megváltozott bennem valami, éreztem az egész testemben, hogy ez a zenei élménynek egy másik, magasabb szintje. Nem akarok túlozni, de ez egy kiemelkedően nagy, a jövőm szempontjából is fontos pillanat volt az életemben. Ami a női karaktereket illeti, tudat alatt valószínűleg hatott rám a Twin Peaks. Valljuk be, bár David nőfigurái igen eltérőek, de mindegyikben van valami fura... és én inkább bele tudom látni ebbe a sorba magamat, mint nem. (nevet)

- Vállalnál egy díva-viadalt Julee Cruise-zal?

- Éppenséggel nemrég kaptam tőle egy emailt, teljesen váratlanul, mert korábban soha semmilyen kapcsolat nem volt köztünk. Nagyon kedves, mély gondolatokkal teli levelet írt, dicsérte a lemezt és sok hasznos tanácsot adott. Ő az eredeti Lynch-díva, aki bizonyos szempontból megalapozta az én eljövetelemet, és azt, hogy David újra szorosan együtt dolgozzon egy énekesnővel. Szóval, én benne lennék egy ilyenben, igen.

- Lesz folytatása a David Lynchcsel közös munkának?

- Még vannak dalok, amiket nem hallott a közönség, de a következő most egy Black Book Angel album lesz; már dolgozunk rajta, a látványon is, ez nem fog tíz évig tartani. (nevet) David megnyitotta előttem az ajtókat, amiket én magamtól nem valószínű, hogy meg tudtam volna. Felbecsülhetetlen támogatást kaptam tőle, amiért örökké hálás leszek, de szeretnék függetlenedni Davidtől. Ezt tudja ő is, áldását adta és ugyanúgy segít, amiben tud. Remélem, a legközelebbi koncertre már nem David miatt jönnek el, hanem mert tényleg a zenére kíváncsiak.

Interjú: Forrai Krisztián

Fotók: Dömötör Endre

https://recorder.blog.hu/2012/10/18/_a_twin_peaks_zeneje_eletem_egyik_kulcselmenye_chrysta_bell-interju
"A Twin Peaks zenéje életem egyik kulcsélménye!" - Chrysta Bell-interjú

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr884856312

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.