Meghalt Komár László - videókkal emlékezünk

2012.10.17. 11:00, recordernews

komaar.jpg

A magyar Elvisként is aposztrofált Komár László korának casanovájaként úgy énekelte a Táncoló Fekete Lakkcipőket, hogy nem véletlenül lett ez a legismertebb védjegye (még akkor is, ha az valójában fekete-fehér volt, csak ez nem jött volna ki a dalszövegben). A hazai rock and roll egyik legfontosabb énekese ma reggel, 67 éves korában egy titokban tartott, gyógyíthatatlan betegségben halt meg.

Komár jelentős karriert hagyott maga mögött: 1962-1965 között a már rock and rollt játszó Scampolo, majd 1965-1967 között a Dogs együttes tagja volt, és fellépett a Táncdalfesztiválon is. 1967-től ismét a Scampolo tagja, szólistaként. 1969-1970 között az Atlasszal és a Bergendy-együttessel lépett fel, majd két évig a Non-Stop együttes énekese volt, ekkor jelent meg első szólókislemeze Jóbarátom címmel. 1973-ban a Szemek, Szájak, Szívek együttes tagja volt. 1977-ben jelent meg Sprint nevű zenekar cím nélküli albuma Komár hangjával, 1981-ben pedig első önálló nagylemeze (a pepitába borított borítóval), amit számos újabb követett.

Időrendben emlékezünk róla néhány fontos vagy emlékezetes dallal.

Scampolo: Maradj Egy Percig (1968)

Scampolo: Ne Írjon Fel Rendőrbácsi (1968)

Sprint: Postakocsi (1977)

Komár László: Csak A Hajnal Jönne Már (Áldozat c. film betétdala, 1979)

Komár László: Táncoló Fekete Lakkcipők (1981)

Komár László: No Miss (1983)

MR1-interjú a kezdetektől:

Címkék: komár lászló
https://recorder.blog.hu/2012/10/17/meghalt_komar_laszlo_videokkal_emlekezunk
Meghalt Komár László - videókkal emlékezünk

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr944853776

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.