The Moog In The USA – Szabó Sz. Csaba élménybeszámolója (1. rész)

2012.10.09. 17:00, rerecorder

moogdesert.jpg

Szabó Sz. Csabát a Seasons In The Underground című harmadik lemezét év elején megjelentető, majd az Egyesült Államokba költöző The Moog basszusgitárosát kértük meg, hogy számoljon be a zenekarával Amerikában töltött eddigi időszakról, élményei(ke)t két részben közöljük, először jöjjön a Recorder magazin ötödik számában megjelent írás:

Nos, mint azt az olvasók bizonyára jól tudják, a zenekar idén hosszabb időre, majdnem egy teljes évre kiköltözött az Egyesült Államokba, egészen pontosan Los Angelesbe, ami rendkívül izgalmas! Valójában persze nem annyira, de – ha már lebilincselő történetekkel nem is – néhány érdekes, megfontolandó, esetleg rémítő tanulsággal bizonyosan szolgált az elmúlt pár hónap, lássuk tehát ezeket.

jehova.jpgIlletve hát az elején talán érdemes lenne sorra venni, hogy milyen koncerteket néztünk meg eddig, hiszen így illendő. Csak az a baj, hogy a SXSW fesztivál óta (ami idén is nagyszerűen sikerült!) olyan nagyon sok koncertet nem láttunk, a fesztiválélményekről pedig korábban már kimerítően beszámoltam máshol. Ráadásul innen most nagyjából úgy néz ki, mintha Budapesten meg minden egyes nap lenne valami kihagyhatatlan koncert. Így csak annyi, hogy: 1. ha most vagyok 19 éves (ami sajnos nem vagyok), akkor a Cloud Nothings a kedvenc rockzenekarom, 2. nagyjából az XTC óta nem bukkant fel annyira friss és eredeti brit popzenekar, mint a Django Django. Most túloztam, persze, direkt. És akkor végre-valahára jöjjenek a tanulságok! Az első és egyúttal legfontosabb: igazából annyira nem fontos Los Angelesbe költözni – meg máshova se', Londonba SENKI ne menjen, de tényleg – ha az ember komolyabban zenekarozni akar. Természetesen óriási nagy Buli, és ha van rá viszonylag sok pénz (nekünk volt), akkor miért is ne, ráadásul ránk alighanem még közvetlen és meghatározó hatással lehetett tizenegynéhány éve a „Magyarországon sajnálatosan nem eléggé ismert, ám Nyugaton nagyon népszerű" zenész romantikus ideája, ami így visszatekintve azért elég nagy hülyeségnek tűnik.

HALLGASD MEG A MOOG AMERIKÁBAN RÖGZÍTETT MISFITS-FELDOLGOZÁSÁT!

tonyó.jpgSzóval talán mi vagyunk az utolsó olyan generáció, amelyik még abban nőtt fel, hogy egy komolyabb zenei produkcióhoz elengedhetetlen a folyamatos külföldi jelenlét, egy amerikai vagy brit (de legalább német) kiadó, meg mit tudom én, legalább egyszer muszáj szerepelni az MTV-n (érdekes adalék: a mi klipünk jelenleg valamiért a latin MTV-n látható!). Dalokat írni, felvenni, terjeszteni azonban otthonról is lehet, ha meg valaki nagyon szeretné, hogy fellépj az ő távoli, ám popzeneileg rendkívül fontos országában, majd biztos kifizeti neked a repülőjegyet. Végre az is leesett, hogy nem kell nagyon drága stúdió, még drágább hangmérnökkel, mondjuk Seattle-ben, mert mindezt egy közepes képességű számítógéppel is pótolni lehet, és pláne nem muszáj Befolyásos Iparági Szereplőkkel mexikói étterembe menni, hanem lehet nekik például emailt is írni; ráadásul így azt sem látják, ha tökrészegen mászol fel a színpadra. Nemkülönben fontos tapasztalat az, hogy ha az ember mégis Los Angelesben rockzenekarozik, akkor nem árt, ha a koncertszervezője nem New Yorkban él – ezen még dolgozunk. Ja, és Los Angeles egyébként tényleg nagyon szórakoztató hely, a zsírkrétával kifestett Hollywooddal együtt, de fontos, hogy itt is kulturált európai emberek tudjunk maradni, ezért mindig tartsunk magunknál egy Kindle-t, rajta a kontinens szépirodalmának legjavával, mondjuk Szophoklésztől Zoláig. Magabiztosságot ad akkor is, ha heroinos fecskendővel a vénánkban fetrengünk a Sunset Stripen. Ha pedig ellágyulnánk a gyötrő honvágytól, akkor elég elolvasni századszorra is a hazai sajtóban, hogy „A Balaton-felvidék szőlészete és borászata", és máris jobban értékeljük, hogy ott vagyunk, ahol. Isten áldja Magyarországot!

Szabó Sz. Csaba

www.facebook.com/moogband

Címkék: the moog
https://recorder.blog.hu/2012/10/09/the_moog_in_the_usa
The Moog In The USA – Szabó Sz. Csaba élménybeszámolója (1. rész)

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr714828255

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.