A fesztiválszezon vége felé – bár még mindig van, ami csak ezután kezdődik a Recorder által is meglátogatásra ajánlott fesztiválokból a közeli országokban – dőljünk hátra és nézzük a kényelmes kanapéról, hogy mások hogyan szórakoznak egy-egy ilyen eseményen. A nyomtatott Recorder magazin hatodik számának VideoRecorder anyaga következik három fesztiválfilmről, mely – a Szegedről Budapestre költözött CPg punkzenekar történetéről készült Pol Pot megyei punkjai című film után – természetesen a zenei filmeket (Still Bill, 1991: The Year Punk Broke, Pearl Jam Twenty, Talihina Sky: The Story of Kings Of Leon, Rocksuli, Bob And The Monster) elemző sorozatunkba is illeszkedik. Annyi fesztivál van és annyira kevés az idő (meglátogatni mindet). Még szerencse, hogy vannak, akik meg akarják örökíteni ezeket az utókornak. Összegyűjtöttük a három legjobbat az obskúrus fesztiválfilmek közül: az angol bungalóktól egy észak-német falucskáig, a hetvenes évek souljától a metálon át az ezredforduló avantgarde-jáig.
All Tomorrow's Parties (DVD, Warp Films, 83 perc, 2009)
A különböző angol nyaralóparkokban megrendezett fesztivál elegánsan kikerüli a kérdést, hogy pontosan ki is szervezi a programjait, pedig az esemény egyes napjait kurátorként elismert együttesek vagy ismert közéleti személyek rakják össze. Az 1999 óta létező banzájról készült dokumentumfilm sem egy egységes alkotó munkája, a gyártó Warp Films 600 órányi, amatőrök és profik által felvett nyersanyagot kapott, amiből aztán Jonathan Caouette és stábja kiszűrt egy sajátos nézőpontú lényeget. A film ettől kicsit olyan lett, mintha a haverok felvételeit néznénk az egyik legsúlyosabb angol fesztiválról, azzal a különbséggel, hogy ezt akkor is élvezzük, amikor nincsenek benne ismerősök. Vagyis dehogynem, vannak ismerősök bőven, főleg ha bírjuk az avantgarde (Boredoms, John Cooper Clarke) és a pár fokkal populárisabb előadókat is (Les Savy Fav, Shellac, Yeah Yeah Yeahs). Mivel az egész gyakorlatilag egy montázs – vagy, ahogy a fesztivál szervezője, Barry Hogan mondja a filmben: egy menő válogatáskazetta – történetet ne nagyon keressünk benne, viszont elég jó képet ad arról, milyen lehet bungalókban lakni szétütve és amikor magunknál vagyunk, akkor irtó menő, nagyon intim koncertekre járni. És ahogy a menő válogatásoknak, az All Tomorrow's Partiesnak is van íve, csak éppen képekből és dalokból rajzolódik ki, érkezéstől napkeltéig, a beindulástól a tomboláson át a józanodásig tart, és sokkal befogadhatóbb, mint a pár évvel ez előtt készült, egy ördögi vízióra emlékeztető Glastonbury című fesztfilm.
Wattstax (DVD, Warner, 98 perc, 2004; eredeti mozipremier: 1973)
A fekete zene csúcskiadójának, a Stax Recordsnak az egyik főnöke, Al Bell hét évvel a tragikus watts-i lázongások után (melyet egy fekete férfi letartóztatása idézett elő) úgy döntött, hogy az erőszak helyszínén, filléres jegyárakért hatalmas koncertet szervez. Ez lett a Wattstax, vagyis nagyon leegyszerűsítve a fekete Woodstock. A Bar-Kays és Isaac Hayes kivételével ma már csak Stax-kompletistáknak lehet ismerős a legtöbb fellépő neve, de a dokumentumfilmnek nem is feltétlenül a sok koncert a tárgya, hanem az, hogy milyen feketének lenni a hetvenes évek Amerikájában, pontosabban Los Angeles egyik legszegényebb negyedében, ahol kéz a kézben járt a munkanélküliség és a fekete büszkeség. Amikor a főelőadó, az arca felét napszemüveggel eltakaró, testét pedig aranyláncokkal borító „fekete Mózes" Hayes a színpadra lép, akkor a Wattstax, a film és az esemény minden szándéka egy emberben testesül meg. A dokumentarizmus kedvéért nem csak fellépéseket kapunk, beszélő fejekben megjelenik a hetvenes évek legnagyobb és legszókimondóbb amerikai komikusa, Richard Pryor is, szerepel továbbá interjú mindenféle lődörgő arcokkal, így a film tényleg jó képet ad arról, hogy milyen lehetett ott is élni és nem csak azokon a koncerteken ott lenni.
Full Metal Village (DVD, KSM, 90 perc, 2007)
A kétezernél kevesebb lakosú észak-német falucskában, Wackenben már 1990 óta megjelenik több tízezer mosdatlan metálos, lelakják a szupermarketeket, összetapossák a mezőt és megnézik a világ metálbandáinak a javát a Wacken Open Air fesztiválon. Ez már magában elég lenne egy dokumentumfilmhez, de a Hongkongból Németországba költözött Sung-Hyung Cho rendező szerencsére nem szokványos fesztiválfilmben gondolkozott. A film bő egy órája csak és kizárólag Wacken lakosairól szól, tehenészekről, a papról, nénikről és fiatalokról, akiknek aztán az életébe vagy így, vagy úgy, de belecsúszik a WOA. Van, aki szervezőként dolgozik, van, aki ki szeretne menni, van, aki csak susmogásokat hallott arról, hogy csirkék vérével kenegetik magukat a fellépők, és van, aki a fesztivál ideje alatt inkább elmegy meglátogatni a rokonait. És amikor megjelenik a horda, az felér egy invázióval, de ezzel láthatólag senkinek sincsen baja. Sőt, minden család kiül a verandájára és integet a sok bolondnak. És ettől lesz olyan baromi jó a Full Metal Village, mert sokkal többet foglalkozik a körülményekkel és a környezettel. Ha megismerjük azoknak a történetét, akik aztán részeg metálosokat irányítanak el hajnalban, azzal sokkal többet tudunk meg a világról, mintha végignéznénk a Kreator fellépését. Ha van olyan ember, akit érdekel a metál és egy észak-német falu mindennapjai, akkor annak a szűk keresztmetszetnek a Full Metal Village felér egy mázsás riffel.
Klág Dávid
az All Tomorrow's Parties trailere:
a Wattstax eredeti mozitrailere:
a Full Metal Village trailere: