deus-busz1.jpgA legjobb belga zenekar, az 1991-ben alakult dEUS a kilencvenes években három remek art-rock albummal tette le névjegyét (Worst Case Scenario – 1994, In A Bar, Under The Sea – 1996, The Ideal Crash – 1999), majd néhány év kihagyás után újult erővel indult el ismét: a Pocket Revolution (2005) és a Vantage Point (2008) után 2011 szeptemberében jelent meg a Keep You Close című hatodik sorlemez – és annak turnéjával az együttes ismét útba ejtette Magyarországot. A dEUS két Sziget-koncert (1997, 2006) és az R.E.M. előtti előzenekari fellépés (Kisstadion, 1999) után 2012 márciusában végre egy önálló budapesti klubkoncertet is adott az A38-on, majd pedig – bár ez Tom Barman gitáros-énekes-frontemberrel készült interjúnk idején még titok volt – júniusban már egy újabb albummal is előrukkolt (Following Sea), így augusztus 8-án a Sziget A38 színpada előtt állva nem kell attól tartanunk, hogy az együttes önmagát ismételné két idei magyarországi fellépésén.

- Sportolóként, egész pontosan squash játékosként kezdted a karrieredet. Vitted volna valamire, ha az maradsz?

DSCN0385 deus kezek.jpg- Ó, nem hiszem, a squash nem fizet olyan jól. De nem is azért kezdtem. Túl sok energiám volt. Ma már Rilatint adnak az ilyen hiperaktív gyerekeknek, de anyám azt mondta nekem, sportoljak inkább valamit. Először a vívást próbáltam, de ahhoz nem voltam elég agresszív. Technikailag jó voltam, de eltapostak az ellenfeleim, mert ők sokkal agresszívabbak voltak. Aztán próbálkoztam a kosárlabdával, de abban nem voltam túl jó. Aztán próbáltam a squash-t, és az végre működött számomra, mert közelebb állt a természetemhez. 12-től 17 éves koromig csináltam.

- Tudtad valamire használni a sportoló múltadat zenészként?

- Azt hiszem, a versenyszellem még eléggé megvan bennem. De amúgy még mindig sportolok, amennyit csak tudok, és anélkül talán nem is menne a turnézás, hiszen majdnem két órát zenélünk minden este, és ahhoz kell a jó kondi.

- A dEUSt jó húsz éve kezdted. Hogy látod mai szemmel azt a húszéves rácot, aki azt az őrült, régi váságú avantgárd zenét játssza, Captain Beefheart, Tom Waits, Lou Reed és hasonló nagy öregek bűvöletében?

deus1995a.jpg- A zenénket tekintve a keveréke voltunk – és vagyunk is – mindannak, amit szerettünk. Ez a mostani felállás már csaknem nyolc éve van együtt, és az utolsó album már tényleg ezeknek a fickóknak a hangzása, de kezdetben nem így volt. Én magam talán nem is annyira voltam annyira a régi dolgok hatása alatt, mint az idősebb tagok, mint például Rudy (az első felállás gitárosa, a képünk jobb szélén látható Rudy Trouvé – a szerk.), aki a no wave, John Zorn és társai nagy rajongója volt. Én magam nagyon szerettem az indie rockot, mint a Pixies vagy a Dinosaur Jr., de persze olyanok nagy öregeket is, mint Captain Beefheart, Tom Waits vagy épp Leonard Cohen: ő volt ez első, akitől eldobtam az agyam, mikor elkezdtem gitározni! Szóval a dallamérzékenység az mindig tőlem jött, abban az időszakban Rudy hozta a zajt, Stef (a korai felállás másik frontembere, a képünk közepén álló basszista-énekes Stef Kamil Carlens – a szerk.) hozta a bluest – ez volt a koktélunk alapja.

- Hogyan és mikor jöttél rá, dalszerző leszel, hogy képes vagy dalokat írni?

- Már a legelején, ez volt az első, amit csináltam! Hamar rájöttem, hogy a gitározás nem az én asztalom, nagyon rossz voltam, nem volt türelmem, és természetes volt belátnom, hogy a gitár nálam az éneklés kiegészítője, meg a dalszerzésé és szövegírásé. Emlékszem az első dalra, nagyon okos címe volt: This Is The Land Of Milk And Honey, I Like It (Ez itt a tejjel mézzel folyó Kánanán, tetszik nekem). 17 éves voltam, és ez nagy pillanat volt számomra. szóval elég gyorsan rájöttem, hogy dalszerző vagyok.

deus worst.jpg- A dEUS kifejezetten artisztikus zenekarként tűnt fel, volt köztetek festő, költő, filmes... Az 1994-es első album, a Worst Case Scenario hallgatásakor néha az az érzése az embernek, mintha festményeket zenésítettek volna meg. Segítettek a társművészetek a dalok születésénél, megalkotásánál, strukturálásában?

- Igen, és nem is hiszem, hogy ez változott azóta. Én magam talán most még jobban is érdeklődöm a művészetek iránt. A film mindig nagy szenvedélyem volt, és idővel csak nőtt ez a szenvedély. Azt hiszem, mi voltunk az archetipikus art-rock zenekar. Tudtuk többé-kevésbé, hogyan kell egy klasszikus dalt írni, de azt gondoltuk, az unalmas, találjunk ki inkább új dolgokat! A vicc az volt, hogy például Klaasnak, a hegedűsünknek (Klaas Janzoons, a zenekar két évtizedes történetének Barman melletti másik fix tagja – a szerk.), aki azokat a bizarr hangokat hozta, neki nem volt meg ez a háttere: azt sem tudta ki az a John Cale, sosem hallott róla! Ez az igazság! 17 éves volt, játszotta azokat a kurva bizarr atonális hegedűtémákat, és mi tudtuk, hogy ő kell nekünk a zenekarba, mert úgy hangzik, mint John Cale – de ő nem ismerte a Velvet Undergroundot, szóval volt benne valami tiszta és ösztönös... De azóta is ez a helyzet: bárki, aki a zenekarban volt, csinált mindenfélét. Maurónak (az aktuális felállás gitáros-vokalistájának, Mauro Pawlowskinak – a szerk.) kétszáz projektje van a dEUS mellett, sátánista experimentális zenét és fülbemászó finom popzenét egyaránt játszik. A dEUS mindig is ilyen sokszínű kollektíva volt ebben az értelemben.

- Egy kilencvenes évekbeli interjúban azt nyilatkoztad, hogy a dEUS lényege a szélsőségekben és a köztük való egyensúlyozásban rejlik.

- Igen, szerintem ez nem is változott. Ez benne van a természetünkben: ha egy finom, puha popdalt játszunk akkor rögtön utána szét is basszuk és belejátszunk valami erőszakosat. Meg maga a fizikai része is dolognak: erőszakos dolgokat játszani, valami nagyon zajosat játszani, az jól esik. Még mindig szeretjük a szélsőségeket.

deus in a.jpeg- A második album, az 1996-os In A Bar, Under The Sea nehéz szülés volt, belső feszültségek közepette készült, és a megjelenésekor kilépett mellőled a másik frontember, Stef. Rossz emlékeid vannak erről az időszakról?

- Semmi rossz emlék nincs, az egy kreatív vulkán volt: ha jól emlékszem, 28 dalunk született a lemezhez! Még dupla albumra is gondoltunk, de a lemezcég bölcsen lebeszélt minket róla. Abban az időben még vásároltak lemezeket az emberek. Azt mondták, hogy mindegyik kislemezre – három is volt, a Little Arythmetics, a Roses és a Turnpike – tegyünk pluszba sok B-oldalas dalt, szóval minden maxi, amit kiadtunk, mintha egy valóságos kis minialbum lenne! Nagyon élveztük, gyorsan dolgoztunk, mindenki hányta be az ötleteket. Craig (a skót gitáros-vokalista, Craig Ward – a szerk.) akkor jött a zenekarba, még tapogatózott, hogy mi a helyzet nálunk, Stef pedig már távozóban volt: a felvételek első felében folyton csak baj volt vele, roppant idegesítő volt, de aztán úgy döntött, hogy leáll, és rendesen befejezte velünk a lemezt, mert szerette a dEUS-t – és még mindig szereti. Tudta, hogy utána a saját dolgát fogja csinálni (A Beatband, illetve Moondog Jr. néven már volt egy külön zenekara, aminek Zita Swoon lett a végleges neve, és azóta is sikerrel működik – a szerk.), amit meg is értek most már. Mindig előre néztünk, nagyon kevés neheztelés van a múltat illetően.

deus-ideal.jpg- Barátok maradtatok?

- Igen, vele is, Rudyval is. Steffel épp a múlt héten beszéltem telefonon, mert szükségem lett volna egy kasztanyettásra...

- A harmadik album, az 1999-es The Ideal Crash aztán már nyugodtabb lemez volt, nyugodtabb körülmények között született. Egyfajta trilógiát zárt?

- Én nem igazán tartom nyugodt albumnak, inkább tömény volt. de értem mire gondolsz, kevesebb feszültség volt a születésénél. Hogy trilógiának látom-e az első három albumot? Nem. Ahhoz a harmadikhoz úgy álltunk hozzá: „oké, nézzük, ki van a zenekarban, csináljunk lemezt!" De amúgy mindig ez a helyzet a dEUS-szal, körbenézek, látom, ki van velem, és csinálunk valamit.

- Az ezredfordulótól jött egy fél évtized szünet a dEUS pályáján. Hogyan élted meg a harmadik és negyedik lemez közti átmeneti időszakot?

DSCN0441 deus ének csukott jó.jpg- Nagyszerű időszak volt, sok különböző projektem volt, akkor csináltuk meg a Magnus-lemezt is, amit nagyon élveztünk (az angol származású CJ Bolland techno producerrel közös Magnus projekt The Body Gave You Everything című anyaga 2004-ben jelent meg – a szerk.), sőt idén fogunk is csinálni egy második lemezt, már félig meg is vagyunk a számokkal. Szintén a dEUS szünetében írtam és rendeztem egy filmet is (az Any Way The Wind Blows 2003 nyarán került belga mozikba – a szerk.), és az is remek tapasztalat volt. Most épp egy második filmet tervezek, ami teljesen más lesz, mint az Any Way The Wind Blows volt: ez most egy adaptáció, egy film noir lesz. Hogy melyik könyvből, azt még nem szeretném elárulni, mert még túl korai a dolog... Mindent összevéve remek periódus volt a 2000 és 2004 közti időszak, először voltam hosszabb ideig otthon, elektronikus zenékkel foglalkoztam, nem sokat gondoltam a dEUS-ra. Csak később, mikor a Pocket Revolution kijött, azon a turnén döbbentem rá, hogy tényleg elértünk, letettünk valamit a dEUS-szal. Az volt a legjobb turnénk (a Pocket Revolution című visszatérő album 2005 szeptemberében jött ki, a turnéja onnantól egy éven tartott, és a 2006-os Sziget Fesztivált is érintette – a szerk.).

deus pocket_deus.be_400.jpg- Én még 2004 augusztusában láttam a visszatéréseteket, mikor a Supergrass, a Kings Of Leon és a Franz Ferdinand társaságában játszottatok Ausztriában, a weiseni fesztiválon...

- Na az viszont a legrosszabb turnénk volt! Emlékszem arra a koncertre, még az volt a legkevésbé rossz azon a 2004-es turnén! Merthogy akkorra minden elromlott, ami elromolhatott. A Reading fesztiválon Craignek idegösszeroppanása volt. Danny rosszalkodott, és itt most nem fogok részletekbe bocsátkozni (a dEUS basszusgitárosi posztjára 1996-ban került Danny Mommens 1997-ben alapította meg Vive La Fête nevű saját együttesét, amivel a 2000-es évek elején szépen be is futott – a szerk.) Az egész Edinburghban omlott össze, a koncertnek helyt adó klub előtt (a 2004-es turné utolsó fellépése november 19-én volt az edinburghi Liquid Roomsban – a szerk.). Craig kilépett, elment az apjához, aki ott élt Skóciában, mi meg egymásnak estünk Dannyvel, és az volt a legközelebbi pillanat ahhoz, hogy a dEUS-nak örökre vége legyen. Az egyetlen probléma – pontosabban, utólag nézve, az egyetlen szerencse – az volt, hogy a lemez már félig kész volt. Addigra már megírtuk az If You Don't Get What You Want és The Real Sugar című számokat is. Szóval dalok már voltak, de nem volt zenekar. Na, ez volt 2004 végén.

- A 2005-ös Pocket Revolution viszont egy nagyon erős visszatérő album lett.

deus band.jpg- Igen, öt év kihagyás után, szóval az eltelt időt tekintve nevezhetjük visszatérő albumnak, de én nem éreztem annak. Nem is gondoltam a dEUS-ra a köztes négy évben, csak mikor újra kezdtünk koncertezni, akkor láttam a problémákat. Dannynek akkor már nagy sikerei voltak a Vive La Fête-tel, Craignek pedig csak félig volt már ott a szíve, mikor visszajött – hát ezért volt robbanásveszélyes az a koktél 2004-ben. Danny már nem akarta csinálni, merthogy „csak basszusgitáros" volt. Mi nem úgy tekintettünk rá, de ő magára igen: „a Vive La Fête-ben én vagyok a nagyfőnök, a dEUS-ban csak egy basszusgitáros vagyok." És aztán minden el is baszódott – a klasszikus történet. De aztán visszatértünk az Pocket Revolution albummal, ami egy fontos lemez volt: annak köszönhető, hogy egyáltalán most itt vagyunk, és játsszunk, és élvezzük. Nehéz volt megcsinálni azt a lemezt, de csak eljutottunk a végére, és utána a turné az új felállásban (a már a 2004-es koncerteken is doboló Stéphane Misseghers mellett Alan Gevaert basszistával és a már említett Mauro Pawlowski gitáros-vokalistával – a szerk.) olyan volt, mint egy álom! Merthogy minden szeretet a nyakunkba zúdult a hosszú távollét után, csak úgy megkaptuk (hitetlenkedve mondja). Ez nagy meglepetés volt, esküszöm neked. Hogy egy hazai példát mondjak, a brüsszeli Vorst Nationaalba meghirdetett koncertekre 10 perc alatt elfogyott az összes jegy! Emlékszem arra, mikor megkaptam a telefonhívást, épp nagyon boldogtalan és szerencsétlen voltam, kételyek között őrlődtem: „Kinek fog ez kelleni? Kinek van erre szüksége? Szar ez az egész!" – szóval a tipikus alkotói nonszensz, amin keresztül megy az ember. És akkor jött a telefon: „Tom, a Vorst Nationaal teltház, minden jegy elkelt, Párizsba is, Amszterdamba is..." Én meg: „Mi van?!" Nem hittem a fülemnek, nagyszerű érzés volt. Új kezdet volt, a második felvonás kezdete.

deus-vantagepoint.jpg- A Pocket Revolution albummal és a turnéjával bizonyítottátok magatoknak is, hogy továbbra is fontos zenekar a dEUS, és a 2008-as Vantage Pointot már ez a megszilárdult új felállás rögzítette.

- Igen, de nem fogadták jól. Pedig nem gondolom, hogy rossz album lenne.

- Nem is az. Ráadásul ezen van a zenekar legnagyobb slágerei közé tartozó The Architect is.

- Nem kapott jó kritikákat. Az emberek még most is jönnek oda hozzánk, hogy mennyire szeretik az új albumot, a mostanit, a Keep You Close-t, és hozzáteszik, hogy „sokkal jobb, mint az előző", vagyis mint a Vantage Point. És ezt szinte agresszívan mondják, ami megdöbbent. Jaj ne már! Oké, van olyan, hogy egy zenekar nincs a legjobb formájában, de azon az albumon is voltak remek dalok, amiket még mindig játszunk: Slow, Smokers Reflect, The Architect... De persze éreztük, hogy valami nem stimmel. Akkor volt a pénzügyi válság kezdete, és először éreztük a dEUS történetében, hogy nem úgy mennek a dolgok, ahogy szoktak: „mi történik itt?!" Nem is a Vantage Point turné legelején, hanem a végén: olyan helyek, amelyek meg szoktak telni, csak félig voltak, vagy talán egy kicsit több mint félház fogadott minket. Szembesültünk a valósággal, és nem volt könnyű, de átvergődtünk azon a szaron is.

DSCN0350 deus nézeget.jpg- Azon a 2008-as lemezen ráadásul feltűnt két híres vendégénekes is: a svéd Karin Dreijer (The Knife/Fever Ray) és Guy Garvey, a brit Elbow frontembere.

- Mindketten nagyon spontán kerültek a lemezre. Guy épp Manchesterben volt és ott énekelte fel a részeit, de Karin el is jött Brüsszelbe, és ott stúdióztunk. Micsoda erős hangja van! Egy kicsi nő, de ahogy énekeli kezd... Úgy volt, hogy kellett egy női hang a dalba, és valahol hallottam Karint, hogy emlegeti a dEUS-t, én meg amúgy is nagyon szerettem a Knife-ot, úgyhogy gondoltam, biztos nem lesz nehéz felvenni vele a kapcsolatot. Azonnal válaszolt is, és jött énekelni. Nagyon kedves nő, és reményeim szerint fogok is újra együtt dolgozni vele, a készülő Magnus-lemezen... Ami Guy Garvey-t illeti, ő is nagyszerű figura. Folyton találkozunk koncerteken, ők is előzenekaroskodtak nekünk, mi is nekik. Szóval ezek ilyen laza, baráti közreműködések voltak a lemezünkön.

deus-Keep.jpg- A 2011 őszén megjelent Keep You Close albumon egy amerikai énekes, Greg Dulli , az Afghan Whigs és a Twilight Singers frontembere a vendéghang...

- Ugyanaz a helyzet, spontán dolog volt az is. Épp Antwerpenben járt, elmentünk együtt sörözni, és megkérdeztem: ráérsz holnap? Igent mondott. Van ott egy saját stúdiónk, nem volt nehéz leszervezni, beugrott két órára, felvettük a vokáljait. Greg nagyszerű énekes, laza fickó. Remélem egyszer koncerten is előadjuk majd együtt azokat a dalokat, az nagyszerű lenne. Az egyik dal a kettőből, amin énekel, a Dark Sets In most kezd igazán életre kelni élőben...

- Az új Keep You Close album leginkább az 1999-es The Ideal Crash-hez hasonlítható, ugyanaz például a producer is, David Botrill. Hasonló módszerrel dolgoztatok, mint 12 évvel korábban? Vagy változott valamennyiben a dalszerzés az idők során?

DSCN0427 deus koncer.jpg

- Most mindent együtt csináltunk, nem volt semmi kiinduló ötlet, semmi dallam, semmi ritmus nem volt meg előre, csak zenéltünk együtt, órákon át, napokon át. Csináltunk már ilyet a múltban is, de egy teljes albumon keresztül még soha. Ezt most teljesen együtt csináltuk, az egészet, nagyon aprólékos munkával: addig demózni, újra- és újra venni, amíg jó nem lesz az adott dal, játszani, hogy összeálljon, felvenni újra – szóval hosszú ideig tartott. Néhány dal új irányt is jelent számomra. A Constant Now például nagyon fontos szám nekem, mert két dolgot kever, amit a legjobban szeretek: a dallam és egyfajta melankólia keveredik benne valamivel, ami táncra ösztönöz – nekem az ideális irány, ilyen zenét akarok csinálni. Szeretem látni, ha az emberek táncolnak, és én is szeretek táncolni, de mindez valami érzelmet is közvetítsen, hogy ne váljon tisztán elektronikus tánczenévé. A Constant Now-ban mindez összejött, fontos dal számomra, és nagy élvezet élőben játszani.


interjú
: Déri Zsolt

interjú- és koncertfotók
: Biczó Andrea

www.deus.be


a Constant Now klipje:

a Keep You Close album címadó dala a márciusi A38-as koncerten:

https://recorder.blog.hu/2012/08/08/_archetipikus_art-rock_zenekar_tom_barman_deus
„Archetipikus art-rock zenekar” – Tom Barman (dEUS)

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr554701319

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása