Sziget 20 – Meghatározó pillanatok a Szigetről (1993-2011)

2012.08.03. 13:00, rerecorder

szigetnytó vágott.jpgMindenkinek megvan a maga Sziget-története. Sőt még a Szigetnek is van története (mi itt a Recorderen a 2010-est, 2011-est követtük nyomon), a fesztivál ma már ráadásul bőven érett korú, hiszen 2012-ben már a huszadik alkalommal rendezik meg. Gratulálunk, meg minden, íme húsz sarokkő, fordulópont, emlékezetes pillanat az elmúlt tizenkilenc év sűrűjéből – időrendben.

1 diáksziget.jpg1. Müller Péter Sziámit utcai telefonfülkén hívják Zalában (1993)
Aki nem volt ott, ma már elképzelni sem tudja, hogy mennyire más volt a Diáksziget néven startoló rendezvény 1993-ban. A Nagyszínpad például a mostani színházi részen található dombbal szemben állt (itt ma is sokkal menőbb lenne, persze nem férne el 50.000 ember). A fesztivál szervezése is kissé máshogy zajlott. Müller Péter Sziámi ötletgazda csütörtökönként délután négykor telefonált a Zala megyei falucskája utcai fülkéjéből, ha meg őt kellett sürgősen keresni, akkor addig csörgették a fülkét, míg valaki fel nem vette és szaladt el a művész úrhoz, hogy sietni tessen a telefonhoz. Az első Sziget egy másik emlékezetes mozzanata is Müllerhez kötődik. Egykori (és későbbi) zenésztársa Bárdos Deák Ági két koncert között felszaladt a színpadra a bekapcsolva hagyott mikrofonhoz és belekurjantotta, hogy: „Müller Péter egy szemét állat", vagy valami ehhez hasonlót. Volt ám derülés.

2. LoveBarikád (1996)
Az addigi „alteros" fesztiválba 1996-ban törtek be a „technósok" és milyen jól tették! Bernáth/y Sándor (1949-2012) és Széll László kijárta, és bizony ennek is helye volt a változatosságával egyediséget sugárzó rendezvénynek. Onnantól volt, aki egész héten át egyszer se kanyarodott le balra a híd után, hanem ment egyenesen a sziget felső sarkába eldugott két nagy sátorhoz és bulizott reggelig, délig, ki tudja meddig.

3. Sonic Youth (1996)
A kezdeti évek szárnypróbálgatásai után 1996-ban vonultak fel az első komoly, vagy többnyire aktuális headlinerek (The Prodigy, Iggy Pop, The Stone Roses, Therapy?), köztük a korai Sziget történetének vitán felül legjobb koncertjét adó Sonic Youth. Bár van, aki szerint nem így van, a negyedóráig fortyogó The Diamond Sea bizony legendás estét eredményezett.

4. Túlvilág (1997)
Hogy is lehetne ezt a tényleg elképesztően szürreális show-t szavakba önteni? Az egy dolog, hogy Soerii & Poolek mindent tőlük tanult, de szorozz be egy mai Soerii & Poolek-koncertet ezerrel és még mindig sehol sem vagy! Bőven volt még emlékezetes vicczenekar a Szigeten (szoros másodikak a mindenkori Burzsoá Nyugdíjasok-koncertek), de ez a zenekar volt a kályha. Ha nem hiszed, nézz utána: a Túlvilág Náspángpinaméz című CD-ROM-ján ott a bizonyíték videó formájában.

2 patti.jpg5. Patti Smith (1998)
A Sziget számos legendát hozott el először Magyarországra, de olyan energikus koncertet talán senki sem adott, mint Patti Smith 1998-ban. A katartikus végponton Patti puszta kézzel letépte gitárjáról a húrokat és belebaszta a hangszert a legközelebbi erősítőbe. Taníthatatlan, tiszta rock'n'roll.

6. Soltész Rezső és a Táncdalfesztivál sátor (1998)
Gerendainak akkor pattant ki az isteni szikra a fejéből, amikor fiatalokat látott bulizni az egyik kocsmánál a Szóljon hangosan az ének című Soltész-örökzöldre. A következő évben kész volt a sátor és hát valóban felejthetetlen látványt nyújtott, amint Soltész produkciójára pogóznak és stage dive-olnak a punkok. Az őrjöngő tömeg látványa Aradszky László koncertjétől Uhrin Benedek fellépéséig még számtalanszor megismétlődött itt.

7. A Világzenei Nagyszínpad megjelenése (2000)
Ha nem is a 2000-es nyitány (és semmiképpen sem az utóbbi egy-két év önismétlő programkínálata) volt a világzenei színpad legemlékezetesebb megjelenése, már eleve a léte miatt is kihagyhatatlan egy ilyen listáról. Ez a helyszín tulajdonképpen egy önálló értékű fesztivál a fesztiválon belül, amely a világ bármely pontján megállná a helyét első osztályú world music-fiesztaként. Arról már nem is beszélve, hogy az elmúlt évtizedben gyakorlatilag az összes elérhető világzenei nagyágyú megfordult a Szigeten. Idén a Pogues miatt lesz kötelező idelátogatni.

morcheeba.jpg8. Morcheeba és a spangli (2001)
Hogy miféle és menyi kábítószer fogyott a zenészek által a backstage-ben, arról elég sok pletyka kering, olyan viszont biztosan nem sűrűn fordult elő, hogy egy nagyszínpados headliner zenekar énekesnője felszólítja a közönséget, hogy adjanak fel neki egy spanglit. És a közönség ad. A headliner zenekar énekesnője meg beleszív és körbeadja. A Morcheeba durva.

9. Torgyán József Fradi-öltönyben (2001)
A politikusok is felismerték a Szigetben rejlő PR-lehetőségeket (még regnáló miniszterelnök is tiszteletét tette egyszer). Torgyán doktor, ha nem is a legeredményesebben használta ki ezt, de biztosan, hogy a legfeltűnőbben. Rekkenő hőség, zöld selyeming, fehér nadrág, fehér nyakkendő, minden kint tett lépését hatalmas rajongói gyűrű kíséri és cigarettásdoboz helyett női hátsókra dedikálna. Klasszik.

10. A Placebo frontembere beszól Tarlós Istvánnak (2001)
Az előzmények alighanem vállalhatatlanok lennének bármely város főpolgármesterének. Tarlós akkori óbudai polgármester nyíltan homofób levelet írt a Szigetnek a Magic Mirror sátor beindítása miatt, majd nyíltan homofób szerződésbeli kitételre kényszerítette Gerendaiékat, akik ennek aláírásával szintén hibáztak. Jött a botrány. „Köszönjük a meleg fogadtatást. Most először járunk itt, de máris nagy rajongói vagyunk a kerületi polgármesternek" – konferált a Passive Agressive című szám előtt Brian Molko, az első ráadásblokkot az All Apologies című Nirvana-klasszikus egy részletével, konkrétan az „everyone is gay" sor ismételgetésével zárta, a második ráadásblokkban pedig „a kerületi polgármesternek, annak a homofób faszfejnek" ajánlotta a Black-Eyed című dalt.

dive_n.jpg11. Juliette Lewis közönségszörfje (2005)
Az egyik legvagányabb hollywoodi színésznő rockercsajként is magnetikus hatású jelenség, pöpec zenei műsorát 2005-ben heves közönségszörffel fejelte meg. Azért egy ekkora sztár (oké, filmsztár rockerpózban) nem szokott biztosítás nélkül elveszni a közönségben, de Juliette-nek még az egyik hosszú szárú csizmája is eltűnt akció közben. A másikat már a színpadra visszamászva vágja vissza a közönség közé. Nesze, vigyétek!

12. Franz Ferdinand és Habsburg György találkozása (2005)
Ez valami egészen pikáns ismerkedő találkozás lehetett a backstage-ben a Ferenc Ferdinánd néhai Habsburg-trónörökösről elnevezett zenekar és Habsburg György között. Elmondások alapján jól elbeszélgettek egymással.

13. Radiohead (2006)
Radiohead, mi mást is mondhatnánk. Végre Magyarországon az elmúlt két évtized egyik legfontosabb zenekara (még ha nem is a legjobb körülmények között).

92692_galeria_iggy_and_the_stooges_018.jpg14. Iggy And The Stooges színpadi invázió (2006)
Iggy Pop nem először járt a Szigeten (vagy Magyarországon), legendás sztori is szép számmal őrzi ezen látogatások emlékét, de kiemelni ezt a 2006-os színpadmegszállást muszáj. A show része volt, hogy Iggy felhívja a közönség egy részét a Real Cool Time és a No Fun alatt, arra viszont nem számíthatott, hogy a Recorder.hu szerkesztője, Déri Zsolt is ott fog ugrálni és egy mikrofonba énekelni vele, pedig egy kilencvenes évekbeli interjú végén erre ő maga kérte fel az újságírót: „Gyere, majd nézzél meg engem öreg napjaimban!" Így kell ezt.

15. Mike Patton és a cipőfűző (2009)
A Faith No More frontembere a kattant zseni produkció részeként megette a saját cipőfűzőjét és aztán visszaöklendezte. Öö. Okéj.

16. Prodidzsáj-reklámfilm (2009)
Lehet, hogy idegesítő volt a figura, lehet, hogy a reklám egésze is túlzóan jópofa, bár szerintünk inkább vicces (és egy friss szakmai szavazás is ezt választotta az elmúlt húsz év legjobb reklámfilmjének), de a látlelet egészen pontos: „nem megyek én a Szigetre, mert senkiháziak vannak." A végső mondanivaló pedig döbbenetesen őszinte és igaz: „senkiháziak kezében van a popszakma."

tricky.jpg17. Tricky és a stage raid (2009)
A teljesen kész Tricky váratlanul agyrobbantó koncertje a legemlékezetesebb sátras fellépések egyike a Sziget-történetében (mégha az egyik legszarabbul szóló is volt). Lényegében mindenki extázisba került, főleg a Motörhead-feldolgozás (Ace Of Spade) alatt – színpadmegszállás talán soha nem volt ennél vehemensebb a tizenkilenc év során.

18. Gwar és a horrorshow (2010)
Jézus/Hitler arcú alak gigantikus péniszéből levet locsol az első sorokban állókra, a metált nem vérkomolyan, inkább véresen viccesen vevő matinékoncertről pedig sikítva menekítik ki gyermekeiket a kisgyermekes szülők. Brrr!

peahces-live3662_1.jpg19. Peaches és a csöcsös-pöcsös modell (2010)
Az igazán őrült show-t viszont az épp begipszelt lábú elektro-boszorka, Peaches szállítja. A szex, a gender és a nemiség kérdését középpontba helyező énekesnő egy meztelen transzszexuálissal (a látványos mellinplantátumokkal rendelkező Danni Danielsszel) lépett színpadra, aki aznap este valószínűleg egyedül tudott megfelelni a Shake Yer Dix című emancipációs dalban elhangzó „shake your dicks" és „shake your tits" felszólításoknak.

20. Prince (2011)
Prince, mi mást is mondhatnánk. Minden idők egyik legjobb Sziget-koncertje volt a tavalyi nulladik napi pazar minneapolisi funk-show, ráadásul sokáig élt a remény, hogy a koncert után Prince az A38-on fog éjszakai titkos dzsemmelős koncertet adni. Igaz, az sem mellékes, hogy egyben ez volt a legdrágább és legnagyobb anyagi buktást eredményező Sziget-nap is.

összeállította: Dömötör Endre (a Recorder-stáb segítségével)
fotók: Nagy Edina, Kis Borsó Edit, Zaletnyik Tamás, Sziget/Verbovszki Fanni, Fodor Csaba

Sziget-alapadatok (1993-2011)

Összlátogatószám: kb. 5 millió 519 ezer
Összprogramszám: kb. 15.000
Külföldi fellépők száma: kb. 1000


sziget könyv borító.jpgJubileumi könyv a Szigetről

Jávorszky Béla Szilárd: Sziget – 20 év HÉV (Kossuth Kiadó, 2012, 288 oldal, 2990 Ft)
Jávorszky Béla már a Sziget tízéves jubileumára is összeállított egy könyvet (10 év HÉV címmel), a mostani évfordulóra pedig egy még vaskosabb, alaposabb kötetben tekinti át a történetet. Amellett, hogy évről-évre haladva bemutatja a legfontosabb történéseket, jelenségeket, portrét ad a főszervezőkről, és az összes fontos háttérszereplőt is megismerteti. A Sziget-látogatók előtt ismeretlen belső történések bemutatásától az éves kimutatásokig, a politikai háttértől a sztárokkal megesett vicces sztorikig mindenre kitér a kötet, rengeteg keretes érdekességgel és fotóval. Egy ideig biztosan ez lesz „a" Sziget-könyv.

www.sziget.hu

 

 

 

Címkék: magazin sziget rec006
https://recorder.blog.hu/2012/08/03/sziget_20_meghatarozo_pillanatok_a_szigetrol
Sziget 20 – Meghatározó pillanatok a Szigetről (1993-2011)
süti beállítások módosítása