Japandroids-koncert lesz Budapesten

2012.08.03. 14:01, Recorder.hu

japandroids_250.jpgAkvárium Klub, 2012. szeptember 3.

(X) Pont egy hónap múlva érkezik a budapesti belvárosba a mai rockzene egyik legfontosabb és legegyedibb zenekara, a kanadai Japandroids. 2006-ban trióként indultak, de első koncertjeik során hamar egyértelmű lett, hogy Dave Prowse és Brian King gitár/dob duója érdekesebb a hagyományos rockfelállásnál. Megosztották egymás között az énekesi feladatokat, és már létre is jött az összetéveszthetetlen JPNDRDS-hangzás.

A következő két évben állandó (különleges módon, saját maguk által szervezett) turnézás mellett két EP-t jelentettek meg All Lies és Lullaby Death Jams címmel. A banda 2009-ben jelentette meg Post-Nothing című első nagylemezét, melyet a Pitchfork magazin „Best New Music” címmel illetett, és aminek hatására a lemez rendes terjesztést kapott a kiadótól, a zenekar pedig elkezdhetett turnézni immáron Kanadán kívül is.

A Japandroids kétségkívül kiérdemelte a világ egyik legjobb koncertzenekara címet, élő fellépéseiken óriási energiákat szabadítanak fel, interjúikban pedig mindig elmondják, hogy a lemezfelvételekkel csak az élő koncertek hangulatának rögzítése a céljuk.

A duó a már hatalmas érdeklődéssel várt második albumot 2012 júniusában jelentette meg, Celebration Rock címmel. Az első lemez spontaneitása után az új album már egy olyan zenekar műve, akik határozott, összetéveszthetetlen stílussal rendelkeznek, és akik képesek átvinni az élő fellépéseken tapasztalt energiát a hanghordozóra is. A mindössze 35 perces albumon a punk-tól, a postrock-on át, a stadion rock-ig a gitárzene minden műfaja felsorakozik. A bandát lehetne hasonlítani a White Stripes-hoz, a Liars-hez vagy a No Age-hez, de felesleges, mert a zenekar ez alatt a néhány év alatt teljesen egyedi, csak rájuk jellemző hangzást hozott létre.

A Japandroids az évek múltával is koncertzenekarként a legellenállhatatlanabb, képesek kis klubokban és több tízezres fesztiválokon is lenyűgözni a közönséget. Szeptember 3-án az Akváriumba jegyet váltók is megtapasztalhatják, milyen az, amikor a két kanadai bedobja az energiabombát a nézők közé.

A koncert a Facebookon:

http://www.facebook.com/events/139625109508105 

https://recorder.blog.hu/2012/08/03/japandroids-koncert_lesz_budapesten
Japandroids-koncert lesz Budapesten
süti beállítások módosítása