Crystal Castles: Plague (kislemezdal, mp3) + Doe Deer (Milano Remix)

2012.07.25. 21:40, -recorder-

CrystalCastles2.jpgA 2011-es Szigeten is koncertező – és a Recordernek interjút is adó – Crystal Castles duóról legutóbb 2012 februárjában írtunk, mikor Alice Glass énekesnő és zenész-producer társa, Ethan Kath előálltak egy megkésett klippel 2010-es második címnélküli albumuk Suffocation című dalához. Most azonban már egy teljesen új számot adhatunk közre a kanadai elektro-punk párostól: a Plague, azaz Pestis című kompozíciói élő ősbemutatója egy júniusi koncerten volt, az ingyenesen letötlhető stúdióverzió premierjét ma tartották, és a hozzá tartozó harmadik Crystal Castles-album a tervek szerint szeptemberre várható. Az új dal után ráadásként egy 2010-es szám remixét is megmutatjuk, mely tegnap került fel a duó SoundCloud-oldalára.

a Plague itt hallgatható meg – és rögtön le is tölthető:

http://soundcloud.com/crystal-castles/crystal-castles-plague/download

a dal kislemezborítója és első élő előadása június 9-én a Parklife fesztiválon:

CrystalCastles-Plague.jpg.


ráadásként itt a Doe Deer című 2010-es Crystal Castles-dalból tegnap közzétett Milano Rmx:

http://crystalcastles.com

összeállította: Déri Zsolt

Címkék: mp3 crystal castles
https://recorder.blog.hu/2012/07/25/crystal_castles_plague_mp3_doe_deer_milano_remix
Crystal Castles: Plague (kislemezdal, mp3) + Doe Deer (Milano Remix)

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr604678064

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása