Anker’t: Karányi, Dictator & Hussar, Sticky Beats

2012.07.18. 08:26, Recorder.hu

ankert1_200.jpg(X) Az Anker Klub nyári nagytestvéreként létrejött Anker't június elején nyitott, és azonnal berobbant a köztudatba. A siker részben annak is köszönhető, hogy az Anker közben található Anker Klub már lassan két éve a budapesti éjszakai élet egyik meghatározó színtere, és ezt a bizalmat a törzsvendégek nagy hányada az Anker't-be is hamar befektette. A hely nem a romkocsmák szokásos mintájára épült, annak ellenére, hogy romos épület falai között található.

ankert4_200.jpgA fehér vászon vitorlák az olasz tengerpart hangulatát idézik, a különleges gyümölcskoktélok pedig csak ráerősítenek erre az érzésre. A Paulay Ede utca 33. szám alatti erődítményjellegű, műemléki védettségű épülettel – amely egyébként a legrégebbi a környéken  nem volt könnyű dolguk az építészeknek, a minimalista designnal, a lecsupaszított falak és a nagy boltívek romantikájával mégis sikerült az átlagos romkocsmák vendégeinél feljebb pozicionált, mégsem sznob közönséget bevonzani, és ezt a stílust a zenei programokba is átültetni.

ankert2_200.jpgA bulik a hétvége felé kezdődnek, péntekre mindig jut valami más, szombaton azonban kéthetente váltakozó, állandó bulik vannak. Egyik a már az Anker Klubból jól ismert Dictator és Hussar páros, akik a hirtelen jött siker és a hatalmas rajongótábor ellenére sem szálltak el, hanem a tőlük megszokott és elvárt hangulatot hozzák kéthetente, ami leginkább trashpop, indie és electro. A tánc és a megőrülés sosem maradt még el, ezért ez a buli az egyik legbiztosabb pont a szombati éjszakában.

ankert3_200.jpgPáros szombatokon viszont a Sticky Beats két tagja, a Kunkból és a Room partik rezidenseként is jól ismert Brandon, valamint a Kollektíva dj- és promotertrió oszlopaként már ikonná vált TMX foglalja be a mixerpultot. Különleges zenei kínálatuk kinyitja Budapest és az Anker't kapuit a nyugat-európai és észak-amerikai klubok világa felé. Szettjeikben hagyományos diszkórepertoár lüktető house-zal, fülledt electróval és vájtfülű poppal elegyedik, melynek végterméke a parkettrobbantó műfaj: a nu-disco.

További programok: 

07.20. Karányi & Seriseri pres. GIRLY:  http://www.facebook.com/events/242251649228101

07.21. DD GangBang w. Dictator&Hussar: Robbing For Crack:  http://www.facebook.com/events/398883113503287

07.28. Sticky Beats: http://www.facebook.com/stickybeats

 

Anker't a Facebookon:

http://www.facebook.com/ankertbar

Címkék: anker klub ankert
https://recorder.blog.hu/2012/07/18/anker_t_karanyi_dictator_hussar_sticky_beats
Anker’t: Karányi, Dictator & Hussar, Sticky Beats

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr524663032
süti beállítások módosítása