„Van-e az embernek önképe, és ha van, azt képes-e megőrizni” – Tankcsapda (2. rész)

A nyomtatott Recorder magazin május végén megjelent ötödik számának fókusztémája a Vidék vs főváros címet kapta, és egy témába vágó cikket, az Edda nyolcvanas évek eleji diadalmenetéről, 1983-as búcsúkoncertjéről és 1985-ös újjáalakulásáról már közöltünk is, most pedig következzék egy kétrészes interjú a VilágVeleje Nyár fesztivál keretében most szombaton az Orczy Kertben fellépett Tankcsapda zenekarral. A Tankcsapda a nagybetűs vidéki zenekar, az az együttes, amelyik vidékről is az ország legnépszerűbb formációja tudott lenni, és lendületéből mit sem veszítve, közel 23 év után ma is megy előre. Év elején tagcsere történt a gitárosi poszton (Molnár Levente Cseresznye helyére Sidlovics Gábor érkezett a Zanzibarból), aztán érkezett egy hangos fogadtatású, provokatív című és szövegezésű új klipdal (Mi a fasz van?). Interjúnk első részében a basszusgitáros-énekes Lukács Lászlóval és Fejes Tamás dobossal Magyarországról, a vidékiségről, és a rockzenekarok mai lehetőségeiről beszélgettünk, a második részben pedig a zenekar elmúlt 12 évét helyezzük majd nagyító alá.

- 1999 óta ti ketten vagytok a Tankcsapda oszlopai, Tamás, te a 2001-es Agyarország felvételei előtt csatlakoztál, vegyük sorra a zenekar lemezeit ettől a ponttól!

Lukács: - Az Agyarország nagyon fontos lemeze volt a zenekarnak, Tamás ezen debütált. Nagyon erős dalok voltak rajta, rengeteget játszunk közülük koncerten mind a mai napig. Az a lemez határozta meg a zenekar első évtizedét a kétezres évekből.

Fejes: - Akkor mindenki eltemette a zenekart, azt mondták, hogy ilyen fos lemezzel nem lehet kijönni. Hozzáteszem, minden új lemezünkre ezt mondják. Az első kritikák nem a legjobbak voltak, de lényegtelen, ezzel nem is kell foglalkozni, úgyis az emberek döntik el. 2000-től felkapott minket egy kurva nagy vihar, jól megforgatott minket, de 2004-ben nem visszaestünk, hanem meg tudtunk kapaszkodni, és onnantól még tudatosabban építjük azt, amivel megáldott minket a sors, vagy az élet. Bárki kritizálta is a lemezt, mi a mai napig szeretjük. Ez tényleg mérföldkő volt a zenekar életében, mérges, intenzív zene. Mondhatjuk, hogy Lacival az kicsit a „kettőnk" lemeze, mert Levente abban a félévben külföldön volt, mi meg egész tavasszal azon dolgoztunk, sőt még ősszel. Akkor kerültem be a zenekarba, a Mennyország Tourist volt az első szám, amit Lacival ketten csináltunk 1999 végén (a dal a Tankcsapda speciális válogatáslemezén, az 1999-es Tankológián jelent meg – a szerk.). Nekem be kellett még csiszolódnom, mert hat év kihagyás után kerültem vissza a dobok mögé, emiatt elég termékeny, sűrű időszakot éltünk. Az Agyarországgal csak az a baj, hogy jó szarul szól.

- Melyik az a lemezetek, amelyik nem szól szarul az elmúlt 12 évből?

Lukács: - Ez ízlés kérdése. Van, aki szerint a Mindenki vár valamit az etalon-hangzás, van, aki szerint egyik lemez se szól igazán jól, és van, aki szerint mindegyik.

Fejes: - Szerintem az Azt mondom, állj!! című nóta az, amelyik kifejezetten jól szól (ezt A legjobb mérgek című 2004-es válogatáslemezhez vette fel a zenekar – a szerk.).

- Tamás, azt mondtad, hogy 2004-ben tudtatok megkapaszkodni egy turbulensebb időszak után, ez ugyebár a 2003-as Élni, vagy égni című lemez után volt. Mennyire segített ebben az az album? Fejtsétek ki, legyetek szívesek egy kicsit a zenekarnak ezt az örvénybe került időszakát!

Fejes: - 2000-ben bármennyire is készültünk arra, hogy „punk's not dead", meg nyomtuk mint az állat, akkor szerintem egyszerűen csak ösztönösen csináltuk a dolgokat. Fogtunk egy gombot, oszt nyomtuk, mint az állat, ami a csövön kifér. Alapjában véve bejöttek a dolgok, mert ugye a Mennyország Touristtal egyfajta teret, egy másfajta megvilágítást kapott a zenekar, nyitott felénk a média, kurva sok bulink volt, rengeteg teltházzal, de igazság szerint nem nagyon volt mögötte tudatosság. Próbáltuk tudatosan, a korábbiaknál legalábbis tudatosabban, de inkább az ösztön vezérelt minket. Próbáltunk a saját kárunkon tanulni és régi hibákat, amiket a Tankcsapda elkövetett 1999-ig igyekeztünk elkerülni. Azt is tudtuk, hogy az Örökké tart az egy nagy sláger lesz (a 2003-as album húzóslágere – a szerk.). Tudtuk, hogy ezt senki nem várja tőlünk, hát szembe mentünk a várakozásokkal: „jó bazmeg, akkor ezt tegyük be." Azt persze nem gondoltuk volna, hogy a Danubius rádió ilyen szinten elkezdi tolni a dalt orrba-szájba. Már azért telefonálgattunk, hogy most már ne játsszátok annyit, mert már mi is unjuk.

Lukács: - Hülyén hangzik, de egyszerűen zavart, hogy a kocsiban nem tudok hová kapcsolni, mindenhol az Örökké tart szólt.

Fejes: - Ez a meredek felfelé ívelés 2004-nél az Élni vagy égni után pedig kapott még egy borzalmas nagy pofont. Na, onnantól kezdve jöttek azok a mellékhangok, hogy micsoda mainstream zenekar lett a Tankcsapda, mert ez  már nem az igazi. 1999-ben, mondhatom azt, hogy a zenekar halott volt, hogy a rockzene halott volt, vagy rosszul volt csinálva, teljesen mindegy, hogy miért, kicsit lefele mutatott a nyíl. Utána meg egyszer csak így hirtelen pár év alatt többet ért el a zenekar, mint addig vagy tíz év alatt. És ezt még nekünk is nehéz volt feldolgozni, nemhogy a közönségnek. Az Élni vagy égninél az Örökké tart miatt jöttek a hangok, hogy eladta magát a zenekar. Szerintem amúgy ez egy kibaszott jó dal, csak szarrá lett játszva. Azon a lemezen vannak a Tankcsapdának a legsötétebb számai, és mégis egy poplemeznek kiáltják ki, pont az Örökké tart miatt.

Lukács: - Azért azt se felejtsük el, hogy amikor az Örökké tart megjelent, akkor már fél éve kint volt egy Adjon az ég!, és hónapok óta kint volt egy Be vagyok rúgva.

Fejes: - Jó, de az Adjon az ég! akkor sem egy klubsláger volt, a Be vagyok rúgváról meg abszolút nem lehet azt mondani, hogy egy popsláger, hanem egy punk-sláger, ami az A rock & roll rugójával vetekszik.

Lukács: - Az Élni vagy égni tehát megint egy komoly áttörést hozott, és ezt követte aztán 2006-ban a fekete lemezünk, a Mindenki vár valamit.

Fejes: - Onnantól kezdve hívtak minket főzőműsorokba.

- Ez a lemez nyilván reakció volt ezekre a nagy változásokra, amik ekkoriban meghatározták a Tankcsapdát. Már a címe is, Mindenki vár valamit...

Lukács: - Abszolút tudatos címválasztás volt.

- Nagyon markánsan szóló, erős lemez, szerintem a 2000-es évekből ez a legsikerültebb alkotásotok.

Fejes: - Amikor megjelent a lemez, akkor egy olyan újságíró, akinek adunk a véleményére, azt mondta, hogy jó ez a lemez, csak nem lesz sikeres, mert nincsen rajta sláger. Ha az embereket megkérdezed, akkor hetven százalékban ezt a lemezt emelik ki, hogy ez a legerősebb lemezünk. Amikor benne vagy egy lemezkészítésbe, akkor meg nem is érzed ezeket a dolgokat.

- Erre a lemezre már végképp igaz volt, hogy jelenleg a Tankcsapda a nép zenekara, és nem okoz csalódást a rajongóinak.

Fejes: - Ez így van, a nép zenekara vagyunk, mi játsszuk a hortobágymetált. Azt is mondhatjuk, hogy Lukács egyfajta újkori Petőfi. Azt írja le, amit az emberek gondolnak és mondanak, olyan egyszerű eszközökkel, hogy mindenki azt gondolja, hogy bazmeg, ezt miért nem nekem jutott eszembe. Nincsen semmi extra ebben a sorban, mégis ott van benne minden. Lukács a nép szócsöve, amit én gondolok, azt nem tudom leírni, de amit ő leír, arról meg úgy érzem, hogy én is gondolhattam, írhattam volna saját magamról. Neki ehhez egészen különleges érzéke van, a zene meg évről-évre erősödik ehhez a markáns szövegvilághoz.

- Eljutottunk az utolsó lemezhez, a 2009-es Minden jóthoz, amiről viszont először jelentek meg hangsúlyosan negatív, fanyalgó kritikák.

Fejes: - Ez is várható volt. A lemez megjelenése előtt már több újságíró jelezte, hogy akármit fogtok csinálni, készüljetek fel, hogy most brutálisan meg fogjátok kapni. Én speciel évről-évre tanulok ezekből a szituációkból. Azt is kell nézni, hogy nemcsak a zenekar változik, hanem a zenekar körüli dolgok is. Akár a társadalmi helyzet jelenlegi kritikussága, az hogy milyen hangulat jellemzi ezt az országot. Aztán, ha elolvasol bármit a neten, mindent lefikáznak, nemcsak Tankcsapdát, minden szar, egy Metallica koncerttől kezdve egy külföldi filmig, ebben az országban minden szar. Már az lenne a gyanús, ha valamire azt mondanák, hogy jó. Egyetlen egy dolog a lényeg, a közönség reakciója. Nagy hálával tartozunk az égieknek, illetve a közönségünknek, mert megmondom őszintén, egyetlen lemez után sem éreztem azt, hogy a közönségnek megváltozott volna a viszonya a zenekarhoz. Most meg ezzel a Mi a fasz van?-nal is az volt, hogy kaptunk hideget, meleget, mégis totálisan beigazolódott az, hogy végképp le kell szarni mindent, mert olyan egyöntetű sikere van a dalnak, amilyen az Ez az a ház óta nem volt. Torkuk szakadtából éneklik a számot a koncerteken!

Lukács: - Visszatérve a Minden jót lemezre, voltak kritikai hangok, amik azt mondták annak idején, hogy a megszólalása poposabb, vagy könnyedebb, vagy lágyabb. Egyáltalán nem gondolom, hogy aki ezt mondta, az hülye lenne, hiszen a lemez megszólalása valóban nincs olyan markáns, karakteres, durva, mint mondjuk a Mindenki vár valamit című lemezünké volt. Ezért illetheti kritika az albumot. Én azonban első sorban nem a hangzások szemszögéből vizsgálom a lemezeinket, hanem sokkal inkább abból a szempontból, hogy milyen szövegű, hangulatú dalokat tartalmaz egy-egy anyag. Ilyen értelemben a Minden jót az egy tök jó lemez. Azt a húsz éves jubileumi időszak körül kialakult felfokozott hangulatot kiválóan jellemezte. Az más kérdés, hogy egy adott időszakra jellemző dalok, meg hangulatok egyébként milyen hangzással párosulnak. A Jönnek a férgek című lemezünk szerintem egy kimondottan pocsékul szóló lemez. Annyira szarul szól, hogy én magam is csak akkor hallgatok belőle valamit, ha turnéra készülünk, és meg kell hallgatnom, hogyan is volt valamelyik régi nóta. Kurva fosul szól, legyünk őszinték. Ennek ellenére amikor a lemez bármelyik számát eljátsszuk koncerten, akkor az emberek örömükben szálanként tépik ki a hajukat. Ezerféleképp meg lehet egy lemezt ítélni, a hangzása alapján is, a tartalma alapján is, én az utóbbiak közé tartozom, és azt gondolom, hogy nagyon sok ember ugyanígy van ezzel, ezért van az, hogy a lemez kapott egy csomó negatív kritikát, ugyanazok a számok, amik azon szerepelnek, a koncerteken pedig tök jól működnek.

Fejes: - A zenekarnak  ugyanaz az erénye, ami a veszte is. A Tankcsapda az egyetlen olyan rockzenekar Magyarországon, amit négy évesek és hetvennégy évesek is hallgatnak, a kurvaszegénytől a kurvagazdagig, az agysebészen át a szellemi fogyatékosig mindenki.

Lukács: - Ez tényleg így van.

Fejes: - Lehet ironikusan venni, de ez tényleg így van. Amikor Laci szövegeiről beszélünk, mindenkinek más jut az eszébe. Én tudok olyan srácokat, akik például death metált hallgatnak, de szeretik a Tankcsapdát is, nekik valószínűleg egy koszosan szóló Agyarország tetszik. De például ismerek olyan fiatalokat, akik meg a Minden jótra verik a cerkájukat hogy végre egy Tankcsapda-lemez, ami nem sistereg a fejükbe. Egy másik generáció.

Lukács: - Nem akarok belemenni technikai részletekbe, de a Minden jót felvételeikor – technológiai érelemben – elmentünk a szélső határig.

Fejes: - Amit soha többet nem fogunk csinálni.

Lukács: - De el kellett mennünk odáig, hogy tudjuk, hogy hol vannak a technológiai értelemben vett szélsőségeink. Ha ugyanazt a lemezt kéne megcsinálnunk ugyanabban a korszakban, akkor ugyanúgy csinálnám most is. Az más kérdés, hogy ma már egy másik korszakban vagyunk, egy másik lemezt csinálunk, másként is fog szólni.

- Ha erről a tizenkét évről beszélünk, akkor is rengeteg minden változott a zeneiparban, de az utóbbi néhány évben még jellemzőbb volt például a zenevásárlási szokások átalakulása is. Nyilván a ti eladásaitok is csökkentek, ez elkerülhetetlen folyamat, de az ország legnépszerűbb rockzenekaraként ezt mennyire éreztétek meg? Arányaiban logikusnak tűnt számotokra a csökkenés?

Fejes: - Mindig jókat kérdezel, csak az a baj, hogy erről is napokig lehetne beszélgetni.

Lukács: - A Tankcsapda ebből a szempontból talán nem egy releváns példa.

- De, pont hogy jó példa, hiszen ha az ország legnépszerűbb zenekara is radikális visszaeséssel küzd, akkor mit remélhetnének a többiek?

Lukács: - A Tankcsapda közönsége, vagy legalábbis annak egy jó része elég lojális a zenekarhoz. Ez a mai napig mérhető a lemezeladásokon. Nyilvánvalóan töredéke a lemezipari fénykorszak eladásainak, de hál' Istennek a közönségünk nagy része szereti eredetiben a polcán, a gyűjteményében tudni a lemezeinket.

- Azt lehet tudni, hogy mennyi fogyott a legutolsó lemezből?

Lukács: - Hát olyan tizenegykétezer. Mérhető mennyiséget adunk el. Az is igaz ezzel párhuzamosan, hogy az újabb generációk zenehallgatási meg lemez-nem-vásárlási szokásai teljesen mások, mint ezelőtt öt, vagy tíz, meg aztán húsz évvel főleg. Én legalább egy évtizede fújom, és most is azt gondolom, hogy engem, és most személy szerint magamról beszélek, nem az érdekel elsősorban, hogy a dalaink, a szövegeink, a zenéink milyen formában jutnak el a hallgatóhoz, hanem az érdekel, hogy eljussanak hozzá. Ha ennek a hagyományos CD a formája, akkor úgy, ha meg egy microchipen lehet hozzájutni, akkor úgy, ha a neten két gombnyomással, akkor úgy, ha ingyen, és ennek megvan a megfelelő financiális háttere, akkor úgy, engem, mint szerzőt, mint előadót ez a része érdekel. Másodlagos kérdés az, hogy a hordozó micsoda. Ez nem azt jelenti, hogy nem érdekel, hogy hány darab lemez fogy, vagy nem fogy, nagyon bízom benne, hogy az új lemezünk, amikor ősszel majd kijön, szépen fog fogyni és nyilván lesz belőle CD formátum is. Bízom benne, hogy az a fajta struktúra, amit kitaláltunk a CD megjelenéshez, az a fajta terjesztési, meg egyáltalán gondolkozásbéli dolog meghozza majd a gyümölcsét, és a hagyományos CD formátumban is mérhető eladások lesznek. Sőt, azt merem remélni, hogy sok lemezt fogunk eladni.

- Mondanál erről az új struktúráról valamit?

Lukács: - Még nem szeretnénk beszélni erről. Annyi biztos, hogy intelligens áron lehet majd hozzájutni egy jó lemezhez. Mi igyekszünk a közönség lojalitása alá dolgozni ilyen szempontból. Egy óriási fegyvertény az, és ezzel nem akarok semmilyen más előadót megbántani, sem a tőlünk idősebb, sem a tőlünk fiatalabb generáció tagjai közül, hogy mi igenis készek vagyunk a változásra. Mi igenis készek vagyunk arra, hogy más szemszögből fogjuk fel a dolgokat, az idézőjelbe tett zeneipar változásaira megfelelő módon reagálni, még ha nem is minden esetben abban a pillanatban. Nem vagyunk az a zenekar, amelyik kizárólag csak a jól bevált struktúrában képes gondolkodni, és erőszakosan ragaszkodna a régi módszerekhez, mert azok egy idő után egyszerűen nem működnek. Húsz évvel ezelőtt, ha volt egy turné, kiragasztottunk egymillió darab plakátot a városokba. Ma már van Facebook, így elég kiraknunk öt darab plakátot, hogy tessék, lássák. Most mondtam egy kiragadott példát. Ez lemezkészítés és lemezeladás szempontjából is így van. Aki képes a változásoknak megfelelően, hangsúlyozom az önmaga identitását végig szem előtt tartva és megőrizve alakítani önmagát, az fenn tud maradni, aki meg nem, az előbb-utóbb belebukik.

- Hogy állnak az új lemez felvételei?

Fejes: - A felvételekbe még nem fogtunk bele, de kísérleti jelleggel már felvettünk három számot, a Mi a fasz van? című nóta az egyik, de a többi is meg fog jelenni a közeljövőben. Nem pénzért lehet majd hozzájutni, ez is egy új húzás lesz tőlünk. Még egy számot fogunk publikálni róla, és ahhoz is videoklipet fogunk készíteni, ez lesz a nyári ajándékunk a közönségnek. Ősszel fog megjelenni a nagylemez, amit a nyáron fogunk rögzíteni.

- A dalok már készen vannak hozzá?

Lukács: - 15-16 dal állt össze. Az a dal, amelyik kijön nemsokára kislemezen, szintén a már említett februári stúdiózás eredménye, ez tehát már készen van.

- Amikor egy új tag kerül egy zenekarba, akkor általában megnő a zenekarban is a bizonyítási vágy. Ez bennetek is megvan?

Lukács: - Ha valamikor, akkor most abszolút. De nem csak Sidi személye miatt.

Fejes: - Ott tartunk most, mint annak idején 2000-ben, minden ugyanaz, csak eltelt 12 év és szarabbul nézünk ki egy kicsit.

Lukács: - Te igen, de nem mindenki. (nevetnek)

Fejes: - Most jelenik meg egy könyvünk az elmúlt tizenkét évről. Nézegettük magunkat, de ugyanaz a hangulat, ugyanaz a lendület. Kétségtelenül van bennünk egyfajta vágy, hogy megmutassuk, hogy mit is tudunk most. A lemezanyagon érezhető, hogy mekkora lendület van bennünk.

Lukács: - Én az utóbbi években nem szerettem előre beszélni, főleg nem egy bő félév távlatában egy készülő lemezről, mert ilyenkor még sokat alakulnak a dalok, nyesegetjük őket, meg minden. De már most 15-16 dalt összerakosgattunk, és ezekből lesz majd vagy egy tucat, ami meg is jelenik a lemezen. Gyakorlatilag már most lehet tudni azt, hogy ez egy nagyon izmos lemez lesz, és ezt azért merem előre mondani, mert annyira biztosra érzem, hogy az lesz. Igyekszünk az elmúlt évek minden tapasztalatát meg rutinját belesűríteni ebbe az albumba. Ha valakinek az Agyarország egy lendületes lemez volt, akkor ez a korong lesz a mostani zenekar Agyarországa.

- Korábban nyilatkoztátok, hogy a Tankcsapdát csak akkor fogjátok abbahagyni, ha önmagatok paródiái lesztek.

Fejes: - Ha önmagunk paródiái leszünk, azt nem fogjuk észrevenni. „Lacikám, de nagyon jó vagy még mindig", „Hú, Tomikám, te is!" (nevetnek). Bármennyire is próbálja azt sugallni egy pár ellenhang, hogy ez nem így van, de nekünk tényleg a Tankcsapda zenekar az első mindenben. Ezt százszázalékosan ki merem jelenteni bárkinek a szemébe. Mind Lacinak, mind nekem, de azt gondolom, hogy Sidinek is. Ez mindent elmond, de hangsúlyozom a mindent, és négyszer aláhúzva felkiáltójellel, mindent ez alá rendelek, és azt gondolom, hogy Laci is.

Lukács: - Nincs az életemben fontosabb dolog, mint a Tankcsapda. Az persze jó kérdés, hogy meddig lehet még ezt csinálni. Erre öt, vagy tíz évvel ezelőtt sem tudtunk volna válaszolni. Huszonhárom évvel ezelőtt meg főleg nem tudtam volna azt mondani, hogy valaha is lesz 23 éves a Tankcsapda. Lehet, hogy ebben a zenekarban már csak egy lemez van, az is lehet, hogy tíz. Nem lehet tudni.

interjú: Dömötör Endre
interjúfotó: Lékó Tamás
zenekari fotók: Szepesi Boglárka

www.tankcsapda.com

beharangozó videó az interjúban említett új klip forgatásáról:

FRISSÍTÉS: június 29-én a Tankcsapda be is mutatta az új klipet, melyet a Hatalon nélküli rend című dalhoz Árpa Attila rendezett!