Park: ingyenes Ladánybene, Goldie, ColorStar

2012.06.14. 15:20, Recorder.hu

ladanybene_250.jpg(X) Június 18-án, hétfőn este 8-tól a Budapest Park Nagyszínpadán a magyar reggae emblematikus csapata, a Ladánybene 27 ad ingyenes koncertet! Ők készítették el Magyarországon az első reggae albumot (1991), az első dub albumot (2002), valamint az első riddim albumot (2007). A Parkban pedig ez lesz az első koncertjük! Elidegeníthetetlen érdemük van a reggae zene magyarországi meghonosításában és megismertetésében. A One Drop Promotions labellel közösen évente megrendezett fesztiváljuk, az LB27 Reggae Camp a hazai reggae élet legfontosabb eseménye. Fontos esemény lesz a hétfői koncertjük is, hiszen ezzel ünnepli a Park a nyári vakációt, úgyhogy vakáció-sorozat veszi kezdetét!

goldie_250.jpgJúnius 20-án, szerdán az egyszemélyes zenei projektből nagyra nőtt Leander zenekar játszik. Majd az első vakációs hét nagyágyúja 22-én a brit Goldie feat. MC GQ lesz. A jamaikai és skót szülőktől származó Goldie (polgári neve: Clifford Joseph Price) gyerekkorát főként az utcán töltötte, mint breaktáncos és graffitiművész volt ismert. A '80-as évek közepén tett egy rövid kitérőt az Egyesült Államokba, ahol megtanulta az arany megművelésének fortélyait. A tudását ezután aranyfogak készítésében kamatoztatta (saját fogait is ő maga készítette). Miután visszatért a szigetországba, belevetette magát az angol elektronikus zenei szcénába. 1995-ben jelent meg az első albuma, a Timeless, majd rá három évre a duplalemezes Saturnz Return. A Park nagyszínpadán egy különleges estére készülhetünk, Goldie partnere ezen az estén a nemzetközi DJ-MC szcéna egyik legnevesebb csodagyereke és egyik legkarakteresebb egyénisége, MC GQ lesz.

Másnap, 23-án szombaton az egyik hazai kedvenc, a ColorStar lesz a Nagyszínpad vendége. Az 1996-ban, a hajdani Vidámpark zenekar romjain alakult együttes kezdeti inspirációit az akkor már egyre színesebb elektronikus tánczenei szcéna, a világzene, az etno-techno, a poszt-rock és a 60-as, 70-es évek space rockja adta. Útkeresései során különféle műfajokkal és stílusokkal találkozott, de egyikkel sem azonosult teljesen. Egy drum and bass kísérlet után nem lett d'n'b zenekar, ahogy egy világzenei kísérlet után sem lett etno vagy folk zenekar. A ColorStar a különböző műfajokat és hatásokat magába, illetve egymásba olvasztja, miközben
megőrzi saját legjellemzőbb stílusjegyeit, ezáltal valósítva meg a nevével jelzett színességet.

A következő hét az alter-metál egyik szupercsapata, a Subscribe keddi nagy budapesti visszatérésétől lesz hangos, majd 27-én, szerdán az Irie Maffia „melegíti fel" a Park közönségét. Június 28-án, csütörtökön a pszichedelikus trance világában egyeduralkodó izraeli származású, amerikai Infected Mushroom lesz a Park kiemelt vendége. A (jelenleg Los Angeles-i székhelyű) formáció 1998-ban jött létre Erez Eisen és Amit Duvdevani
hiperszuggesztív formációjaként. A Legend of the Black Shawarma című 2009-es albumukat, melyet a Szigeten is bemutattak egy szédületes koncert keretében, a DJ Mag minden idők legmagasabban jegyzett psytrance produkciójának minősítette. Kihagyhatatlan!

www.facebook.com/parkofficial

www.budapestpark.hu

Helyszín: BUDAPEST, IX. KER., SOROKSÁRI ÚT 60.

https://recorder.blog.hu/2012/06/14/park_ladanybene_goldie_colorstar_leander
Park: ingyenes Ladánybene, Goldie, ColorStar

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr734588241

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása