The Moog: Return Of The Fly – dalpremier! (Misfits-feldolgozás)

2012.06.11. 19:00, -recorder-

moog-desert.jpgSzerencsés véletlen, hogy itt a Recorderen ma reggel a napot épp a hisztiző Glenn Danziggal nyithattuk, aki épp Misfits-dalokból összeállított blokkal turnézik – mára betervezett dalpremierünk ugyanis épp egy feldolgozás Danzig első legendás zenekarának, a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján működő horror-punk Misfitsnek az egyik számából, a Return Of The Fly-ból! A feldolgozó együttes nem más, mint a magyar The Moog, melynek a februári Seasons In The Underground album és a márciusi amerikai kiutazás óta ez az első stúdiófelvétele, és egy Misfits-tribute album részeként fog megjelenni, de a világpremierjét már most megtartjuk – és nem is egy, hanem rögtön két verzióban (a válogatásra kerülő változat mellett egy remixet is mutatunk, melyet a zenekar dobos-vokalistája, Dorozsmai Gergő kevert). És ha már a Moog megkeresett minket ezzel a dallal, hát megkértük Szabó Tamás (Tonyo) billentyűs-énekes frontembert, hogy mesélje el, mi történt velük az elmúlt három hónapban.

moog-bar.jpgMi történt eddig? Játszottunk San Antonióban, és Austinban kétszer a South By Southwest (SXSW) fesztiválon. A második koncertet végig headbangelte David Fricke, a Rolling Stone egyik senior szerkesztője, meg még jó sok szimpla emberi lény is. Austinban egyébként majdnem meghaltunk, mert megtámadott minket egy mexikói banda. Vagyis betörték a buszunk üvegét és ránk törték a szállásunk ajtaját fegyverekkel, de a házigazda elijesztette őket (aki akarja, bővebben és szórakoztatóbban is elolvashatja a történteket a basszusgitárosunk Tumblr-oldalán - itt). Ezután játszottunk a Viper Roomban, meg valami pasadenai mexikói buliban. Jövő héten meg a Boardner's  klubban játszunk a Bar Sinister nevű gót bulin. Elég szórakoztató lesz... Itt egyébként magánemberként is voltunk már korábban, és ott készítettem például ezt a lehengerő képet is egy meghatározhatatlan nemű, de mindenesetre karakteres bulizóról. Szintén jövő héten játszunk a BMG Chrysalis lemezcég privát buliján. Emellett megtudtuk, hogy a horvát T-mobile mostani kampányában az Everybody Wants című dalunkat lehet hallani, tehát ha valaki arrafelé nyaral, majd nézze a tévét és mondja el nekünk, hogy milyen a reklám."

És akkor most következzék a beharangozott Misfits-feldolgozás, a Return Of The Fly. Nos, ennek a Glenn Danzig-szerzeménynek (mely egy 1959-es Vincent Price-féle sci-fi/horrorfilmtől, A légy visszatértől kölcsönözte címét és minimalista szövegét) már magában is hányatott története van, hiszen a lenti képen látható Misfits együttes 1978-ban vette fel a Static Age című albumhoz, de az akkor kiadatlanul maradt, és ez a szám először csak az 1995-ös Collection II ritkasággyűjteményen jelenhetett meg hivatalosan (majd természtesen a Static Age eredetileg tervezett dalsorrendjét tükröző 1997-es kiadásán is szerepelt).  

misfits-1978-2.jpgA Return Of The Fly-ból egy Moog-szerű változatot készítettünk. azaz egészen pontosan két verziót, amiből az egyik rákerül egy Misfits-tribute albumra, ugyanis a zeneműkiadónk Glenn Danzig adminisztrátora" – meséli a feldolgozásról Tonyo, aki zenekarával pár éve már egy Bauhaus-átiratot is rögzített (a You Raised A Vampire kislemez B-oldalán megjelentetett The Passion Of Loverst). Magáról a válogatásról nem sokat tudok. Vagyis az biztos, hogy csak pendrive-on jön majd ki, speciális Misfits-designnal, és a harmadik lemezünk zeneműkiadója, a Reach Music hozza ki. Azt tudom, hogy lesz rajta Metallica, My Chemical Romance, meg AFI is. Mármint az ő általuk átdolgozott Misfits-számok. A mi felvételünket, a Return Of The Fly-t Gergő keverte meg, végül két verziót is csinált és nekünk mindkettő tetszik. A válogatásra az első kerül majd rá."

a Moog-féle Misfits-átirat két verziója itt hallható: 

The Moog: Return Of The Fly

The Moog: Return Of The Fly (Glow remix)


a dal Misfits-féle eredetije 1978-ból, Glenn Danzig énekével:


A légy visszatér
című 1959-es film mozielőzetese:

 

http://www.moog.hu
http://www.facebook.com/moogband
http://www.reachmusic.com

lejegyezte: Déri Zsolt

https://recorder.blog.hu/2012/06/11/the_moog_return_of_the_fly_misfits_feldolgozas_dalpremier
The Moog: Return Of The Fly – dalpremier! (Misfits-feldolgozás)
süti beállítások módosítása